a tegnap estém nem volt egyszerű. elfáradtunk már délután. úgy gondoltuk, hogy úgysem maradunk ébren éjfélig, ezért előrehoztuk a pezsgőzést fél tízre. ezzel csak egy gond volt; Ágó egy fél pohárral ivott csak, én meg nem tudtam visszadugni a dugót a pezsgősüvegbe, ezért csak azt tudtam kitalálni megoldásnak, hogy megmentem a maradékot. bele a bélrendszerembe.
finom volt. édes, buborékos, habzó. mellé toltam némi pogácsát, hogy jobban itassa magát, a végét pedig joghurtos szaloncukorral koronáztam meg. ezek után már nem is voltam annyira álmos. gyorsan neki is láttam a legújabb bemutatónak, aminek alanya az 550 Barchetta Pininfarina, annak is az Elite verziója. abból is a fekete.
pedig azon kevés modellem közé tartozik, amiből először a pirosat szereztem be. nem tudom, miért, először úgy gondoltam, hogy ez a fekete fényezés a pezsgőszínű beltérrel nem a legszerencsésebb. ezért eladósorba is került a nálam levő példány, vicces áron. de valószínűleg mindenki más is úgy gondolkozott, ahogy én, mert nem kelt el, ezért megszántam, magamhoz vettem, a fényképek elkészülése után pedig egy kicsit bele is szerettem.
pedig én ettől az egész 550/575 vonaltól eléggé idegenkedem. legjobban pedig pont a Barchetta áll távol tőlem. túl hosszú az orra, túl hosszú a segge, túl lapos a szélvédője. túl lapos, túl széles. nem tetszik. nem tetszett. egészen addig, amíg a kezembe nem vettem a modellt.
valahogy szépen összeállt az egész, kijött a forma szépsége, a pezsgőszínű beltér pedig megkoronázta az egészet.
persze-persze nem teljesen tövismentes a kapcsolat, felfedezhető itt-ott némi nagyvonalúság az illesztéseknél, ráadásul nagyon úgy néz ki, mintha az első lámpa környéke az ideálisabbnál valamivel szögletesebbre sikerült volna.
hátul is van némi probléma az illesztésekkel, a kipufogó sem az a pengeéles végű valami, de alapjában véve azért nem olyan rossz, ami látunk.
a felni/gumi/fék háromság egészen kellemes hatást kelt. nem felejtettem el persze, hogy ez a modell úgy lett Elite, hogy fogták a régi HW modellt és reszelgették, toldozgatták, foltozgatták, és itt a toldozgatást, foldozgatást szó szerint kell érteni. a féktárcsák viszonylag sűrű lyukait tartalmazó kis vékony fémlap ugyanis utólag van ráragasztva a durvább lyukazást alkalmazó eredeti tárcsára. mindez onnan derült ki, hogy az én példányomnál por került a gépezetbe, és a jobb hátsó féknél elengedett a ragasztó, aminek következményében ez a kis lap szabadon forog-lötyög a felni és a tárcsa között. a négy közül legalább ez az egy darab képes a mozgásra, a többi tárcsa fix, nem forog a kerekekkel.
a másik érdekes, kissé rozoga benyomást keltő jelenséget a modell kibontása közben fedeztem fel. éppen a motorháztetőt tartó drótok kibontásával szenvedtem, amikor észrevettem, hogy a szélvédő a kezemben lötyög. két mozdulattal vissza tudtam pattintani a helyére, de akkor is egy pillanatra a szívbajt hozta rám. gondolkoztam rajta, hogy meg kéne kínálni egy pötty ragasztóval, de a bepattintás után rendesen e helyére került, nem mozog. inkább nem bántom.
szépet is mutatnék már végre. a rácsmesterek ennél a modellnél is kitettek magukért. persze azért csak módjával, de került egy-két meglepően szép rács a modellre. a legszebb talán a motorháztetőn levő légbeömlőé.
a bal hátsó kerék feletti szellőzőlyuk is hasonlóan jól sikerült. érdekesek az inkább jelzésértékű, mint szép Pininfarina feliratok a hátsó sárvédőkön az ajtókilincsek mögött. magán az ajtón azért látszik, hogy az alapokat egy olcsóbb modell adta.
legjobban persze a zsanéron, ami a hatalmasabb fajta egykarosok családjából származik. szerencsére az ajtót kinyitva csak ez az egyetlen dolog szegheti kedvünket, mert az utastér az maga a csoda.
a kormány a többszínű karimával, az icipici emblémával, a kis krómkeretes légrések, a világos belsőt tagoló fekete műszerpanel. nekem nagyon tetszik. itt bizony egyáltalán nem látszik, hogy nem igazi született Elite modellel van dolgunk.
ami ma már nem nagyon divat; van kárpit. nem is csak a lábtérben, de a kardánalagút és a küszöb belső fele is szépen be van burkolva. bónusznak ott van a kézi váltó fekete gombos botja a klasszikus kulisszával. nyamm.
a kagylóülések is szépre sikerültek, itt is ügyeltek a kétszínű belső továbbvitelére. de az én kedvenc részletem mégis a támladőlést szabályozó kis tárcsa.
sajnos a beltérben tapasztalt lendületből és igényességből nem maradt semmi a csomagtartóhoz érve. alapvetően csak két probléma lenne vele; az egyik a lyuk a padló közepében, a másik a kárpitozás teljes hiánya. tetszik viszont, hogy a zsanérokat nagyon ügyesen oldották meg, elrejtve őket az ülések mögötti púpban.
ugyanez a bravúr a motortérnél nem sikerült; a világos utastér miatt még feltűnőbb, de gyakorlatilag a zsanérok lyukain keresztül az autó lábterébe látunk. nagy kár érte, mert különben jókat lehetne írni a fedél alatt látottakról. semmi különös, csak a szokásos, színes-szagos, még nem burkolt, de már nem annyira nagyon látványos Ferrari motor van itt. táblácskák, bilincsek, kupakok ezerrel.
kellemes cucc ez, nem számítottam rá, hogy ennyire megszeretem. ha lenne olyan cím, a legjobb vannabi Elite modern Ferrari modell, akkor ezt minden bizonnyal ő kapná. így, feketében.