késő van, éjfél lesz nemsokára, éppen szkájpolok a másik gépen, valami eszement iPhone alkalmazást mutatnak nekem; egy macska mond vissza mondatokat. Talking Tom Cat. már le is töltöttem én is. remek kis játék, éjjelre kimondottan kikapcsoló hatással bír. lehet, hogy holnap kéne elkezdenem az írást. de ha már nekikezdtem, azért nem adom fel ilyen könnyen. főleg azért nem, mert ma éjjeli bemutatóm tárgya egy régóta, de talán a legrégebb óta vágyott darab, ami abban a különleges élményben részesített, hogy legalább annyira tetszik, mint amennyire szerettem volna megszerezni.

persze nem volt túl nehéz. mert ez az autó egyszerűen tökéletes. nna jó, majdnem tökéletes. de minden tökéletessége mellett ráadásul nem egy szerethetetlen darab fém, hanem egy szerethető alkotás. múltkor nálam járt Xapa kolléga, és még ő is elismerte, hogy ez így van, minden fehérgőte iszonya ellenére.

nyáladzás következne itt, ha le akarnám írni, hogy az ívek, az illesztések, a formák, a színek, aztán ezek mixtúrája micsoda gyönyörűséges elegyet alkot, hogy nincs a gyűjteményemben még egy modell, ami hozzá fogható, ráadásul annak ellenére, hogy én ezeket a modern vackokat nem is igazán szerettem eddig, jobban vonzódtam a klasszikus modellekhez.

mert úgy gondoltam, hogy azokon van mit nézni. tele van csövekkel, kábelekkel a motorjuk, szép küllős a kerekük, fakormányuk van, H kulisszás váltójuk, króm kilincseik, lökhárítójuk. de rájöttem, hogy egy ilyen gépet, amin nincsenek ilyen kapaszkodók így, ilyen minőségben megalkotni talán nagyobb feladat, mint egy régit, ahol el lehet kábítani a népet egy csomó részlettel a motortérben, vagy egy csillogó lökhárítóval. itt viszont az ilyen trükkök nem jönnek be, mert nincs hozzájuk felület.

itt vannak szépen felületbe simított lámpák, vékony illesztések, hibátlan fényezés.

meg persze a mai modern modellgyártás farzsebből előhúzható építőelemei, a rácsok. mindenhol igaziak, vagy igazinak kinézők, szépek. nem úgy szépek, mint egy Mattel gépen, hogy odanézz, milyen szép rács ott, hanem úgy, hogy észre sem veszed, hogy ott van, csak ha lefotózod, hogy jajj, tényleg, de jó az a rács.

mint például itt a hátfalon a lámpák között, a Ferrari emblémát tartó. de ez a kép nem ezért készült. hanem a kipufogóvégek miatt.

ez pedig a diffúzor miatt. több részből áll, nem egy egybeöntött műanyag vacak. mögötte pedig megint a Szent Rács.

ahogy a hátsó sárvédőben levő légbeömlőnél is.

a HighEnd modellek Nagy Sablonos Trükkjeinek egyetlen példányát hozta magával a BBR erre a gépre, a kinyitható tanksapkát. ami önmagában nem lenne meglepetés, de a megvalósítás módja annál inkább említésre méltó. a dobozban levő kis mágneses végű piszkafával lehet kicsalogatni a nyugalmi helyzetéből, aztán óvatosan kézzel kinyitni. ekkor nagyon halkan, nagyon finoman bekattan a helyére. becsukáskor tudja ugyanezt a kattanást.

a felnik, kerekek természetesen tökéletesek. ahogy mögöttük a kerámia fékek is. ezek a grafitszínű abroncsok nagyon jól állnak az autónak, sima ezüst felnikkel biztosan nem lenne ilyen kisugárzása.

azt ajtó első élénél bizony vastagabb az illesztési hézag, mint a kívánatos. nem tudom, hogy csak a fehér fényezés hozza-e így ki, de tény, hogy a többi színnél nem ennyire szembeötlő, a fehéreken viszont kivétel nélkül látszik. ha bele lehet valamibe kötni akkor ez az. természetesen Mattel-féle félig lehúzott ablaknak híre-hamva nincs.

a csomagtartó nyitásának módja a következő: a modell alján levő pöcökkel oldódik a zár, a fedél kiugrik pár milliméterre, így már körömmel, vagy a már említett piszkával ki lehet nyitni. teleszkópok tartják a helyén, a zárszerkezet pedig tényleg működik, a fedél visszanyomásakor halkan kattanva záródik. természetesen az üreg szépen kárpitozott, a modellhez jár még egy bele passzoló táskakészlet is.

az ajtókat kézzel nyitni lehetetlen, szerszám kell hozzá. igen, a már kétszer említett piszka tökéletesen alkalmas a feladatra. természetesen nyoma sincs igénytelen megoldásoknak, maga az ajtókárpit is több részből áll, alul külön térképzsebbel. szép. nagyon. tetszik.

ha a másik oldalt látjuk, akkor van egy zárszerkezetünk, meg egy típustáblánk. nna jó, ezek már picit a vakítás kategóriájába tartoznak, de még a határon innen vannak.

a beltér szép. részletes. gyakorlatilag egy kicsinyített autóbelső. a kárpit, az ülések anyaga, formája, a műszerpanel, a karbonutánzatú betétek mind jól sikerültek.

a slusszpoén persze a nyitható kesztyűtartó. van benne egy szervizkönyv és egy zseblámpának látszó tárgy is. ha valakinek ilyen modellje van a gyűjteményében és haveroknak akar mutatni olyat, amitől az álluk leesik, akkor ezt mutassa meg, garantált a hatás. tudom. próbáltam.

a motortérben semmi extra nincs, leszámítva, hogy minden a helyén, még a tetőt tartó teleszkópok is. persze ha jobban benézünk az alkatrészek alá, láthatjuk, hogy ott is van egy-két részlet kidolgozva, ahova talán sosem tévedne a tekintetünk. ki-kivillan egy kis hőszigetelő fólia, egy-egy kábel innen-onnan. szerintem ezt hívják igényességnek.

nem is kell semmi összefoglaló a végére. nagyon vágytam rá, nagyon sokáig sajnáltam rá a pénzt, nem is pénzt adtam érte. de a lényeg, hogy már az enyém, és ha választani kéne most egyet, akkor őt tartanám meg az összes többi közül.