gyermekkori emlékek árasztanak el, ha egy 308-as Ferrarira gondolok. az első találkozás az autók világával, a Liener György-féle 1977-es autótípusok könyv, amiben a 308-as volt az egyik példa a tökéletes sportkocsiformára. kicsit később pedig ugye a Magnum. nem tudom pontosan, talán ezek miatt is, de számomra a 308-as "A Ferrari". még akkor is, ha önellentmondásba kerülök, amikor mindig azt mondom mindenhol, hogy egy Ferrari legyen 12 hengeres, orrmotoros. szubjetkív dolgok ezek, de ennyire tökéletes formát azóta sem alkottak az olaszok. egyszerű, mint egy faék, de mégis zseniális. az utódok néha meg sem próbáltak túlszárnyalni rajta (328, 348, 360), néha próbálkoztak, de nem jött össze (355, 430). talán a 458 lehetne formailag méltó hozzá a gagyi üvegből készült motorháztető nélkül.
szerencsémre a Kyosho is kellő alázattal és lelkesedéssel nyúlt az autóhoz, elkészített belőle nagyon sok verziót. létezik az eredeti GTB, a QV, a QV-ből a GTS és a mai bemutatóm alanya, az 1975-ös Paris Debut Version. sajnos eredeti képet nem találtam, de ha hinni lehet a Kyosho-nak, akkor ebben a színben, mutatták be a párizsi autószalonon 1975-ben. van, aki színhibást kiált most, nekem is fura, hogy egy ennyire fontos modellt nem a megszokott pirosban tártak először a nagyközönség elé, de nagy szerencse ez, hiszen így megszültehetett ez a pompás modell.
igen, biztosan nem fog meglepődni senki, ezért már jó előre lelövöm a poént: ez a modell is a Kyosho hagyományaihoz méltó, nagyon jól sikerült, szenzációs darab. picit féltettem magam, hogy a mostanában elém kerülő CMC, meg GMP modellek után hogy fog hatni rám, de örömmel jelenthetem ki: megérte vadászni rá, az egyik kedvencem lesz jó ideig.
a formák, az illesztések természetesen rendben vannak. amennyire egy egytizennyolcason rendben lehetnek. a fényezést a képek nem tudják visszaadni, lefotózni biztosan le lehet, de nem az én tudásommal. kékes-zöldes-ezüstös-szürkés. szép. látni kell élőben.
bukólámpák buknak, a képen látható lökhárító alatti kis pöcök segítségével. ez sajnos nincs túlzottan eldugva; lehet, hogy ez zavarhat kritikusabb kritikusokat. maguk a lámpák viszont szépek, a kedvenc Ferrari orrom a lökhárítóra rakott indexekkel, krómráccsal, lovacskával.
a hetvenes évek közepén még sportosnak számított ez a kerék, ma a saját autómon is két mérettel nagyobb felnik vannak. picit talán azért az eredeti verzión mintha peresebb gumik lennének, de ez sajnos elő-előjövő hiba az összes gyártónál. kettős mércével lehet engem itt most vádolni: az 575 GTC-nél rettenetesen zavar, itt nem. de tényleg ez a helyzet, nem tehetek róla: ott zavar, itt nem.
talán látszik a fényezés, a szín játékossága. de a motorháztetőn levő finom rács és a Ferrari felirat visszafogottan szerény mérete is.
az ajtó nyitásához szerszámot kapunk. egészséges körmökkel rendelkezők nyithatják szerszám nélkül is, a kilincs alá pont befér egy vékonyabb réteg szaru. figyelni kell persze, mert az ajtó kis szögnél könnyen visszacsapódik. teleablak, szép illesztések, gyönyörű Pininfarina plakett, sajnos vaklyuk a levegőbeömlőnek.
a modell éke, koronája, ismertetőjegye a fényezésen kívül a tetőn levő antenna. picit kényessé teszi a modellel való bánást, a modell mozgatásánál, becsomagolásánál vigyázni kell rá, de megéri ez a kis plusz figyelem, a látvány a lényeg, nem a nyúlkapiszka.
a csomagtartóban műbőr borítás mögött lapul a pótkerék. ennyi. semmi hókusz. semmi pókusz.
a beltér nagyon sokat mutat magából, hála a pezsgőszín üléseknek és az ugyanilyen árnyalatú ajtókárpitoknak. a középkonzol kapcsolói és egy csomó bigyula a műszerfalon külön festett, nyoma sincs ronda matricának. a központi műszeregység persze matrica, de hatásában olyan, mintha fémből készült volna, nem papírból.
az ajtók természetesen rendes zsanérokon függeszkednek, a térképzseb, a könyöklő, az ajtózár is szép.
sajnos nem látszik, a négy gyergyakábel, a légszórőház, pár felirat. amit megmutatnak nekünk, az teljesen korrekt, sehol semmi csúnyaság. nagyon ügyes a hátsó csomagtartó üreg. szépen kárpitozott, a kis műbőr borítása viccesen, játékosan ernyed el a saját súlya alatt.
egy dolgot tanultam meg ezzel a modellel kapcsolatban a gyűjtésről; ha tetszik egy modell és akarjuk, akkor vegyük meg, ha van rá lehetőségünk. később lehet, hogy a falba verjük a fejünket, ha olcsóbban hozzá lehet jutni, de sokkal puhább a drágán megvett modelleknek fenntartott fal, mint az elszalasztott modellek legkeményebb, legdrágább kőből épített fala.
