mostanában teljesen a 308/328 bűvkörében lebegek. még mindig. az utóbbi nemtudomhány autómból legalább négy ebből az alomból került ki. sárga 308 GTS, párizsi GTB, Magnum GTS. meg ez a kis szürke egérke, ez a Kyosho 328 GTS.
sokáig nézegettem Dezsőnél valamelyik börzén. hogy jó lenne, jó lenne, de drága. forgolódtam éjjel, hogy ejj, de el kellett volna hozni. de nem, jól tettem, vannak az életben sokkal fontosabb dolgok is, marad ahol van, majd egyszer lesz ilyenem. a birtoklási vágyam küzdött nagy csatákat a realitásérzékemmel és a lelkiismeretemmel. ez így ment vagy három börzén keresztül. aztán végül hazahoztam.
így lett 328 GTS-em. amit azóta is próbálok megkedvelni, de nem megy. ugyanaz a helyzet vele, mint az F50-nel; annak ott van az F40, ennek pedig a 308. egyszerűen nem tud kilépni az árnyékából. a tönkretett, levágott orr, a karakterét vesztett hátsó lökhárító, a hiányzó légbeömlők, a kiherélt kilincsek, a színre fújt tetőoszlopok. ezekkel van csak bajom.
persze a Kyosho erről nem tehet, ők mindent elkövettek, hogy a modellt kritika ne érhesse. a tipikus, első ránézésre, vagy akár csukott szemmel, szagról is felismerhető érzést nyújtja: nagyon ott van. sztenderd kiosó.
sajnos semmi több. ennél a Kyosho modellnél éreztem először házi feladat fílinget, a komolyan, de minden lelkesedés nélkül elvégzett munka kesernyés utóízét. amitől a végeredmény persze lehet még hibátlan, de valahol mégis mindenki tudja, hogy a diák ezúttal csípőből, rutinból oldotta meg a dolgot, nem lelkesedéssel és szorgalommal.
az egész modell olyan, mint az igazi 328-as: mintha vették volna a meglévő alapokat, ráaggatták volna a fészliftet és hátradőltek volna. itt van például egy 308 fenék más lökhárítóval. szép-szép. persze, hogy szép. hiszen Kyosho.
jajj, ez az orr. büntetés. de korrektül van kialakítva. szép az embléma, szépek a lámpák, finomak a kis részletek.
természetesen nyílnak az első lámpák.
a tükör is ismerős lehet a 308-asről.
aki figyel, láthatja a különbséget; a szuper kis füles kilincsből ilyen szögletes valami lett. önmagában ez sem rossz, de egy jó adag stílus azért elveszett így a szélcsatornában.
a felnik, kerekek, féket teljesen rendben vannak. nincs lelkesítő részlet; olyan, dolog ez, amit öt perc múlva simán elfelejtünk.
nincs szükségpótkerék, teljes értékűt kap a ferrarista. szerencsére a jó japánok odafigyeltek, hogy a csomagtartóba dobott keréknél ne legyenek a kerékanyák a helyükön. apró kis részlet, de azért, vagy éppen emiatt sokat elárul az alaposságukról.
belül minden fekete. az ajtókárpitok is. ami nagy kár, mert az egyébként nagyon eltalált formákon, anyagokon sokat dobna valami világosabb belső.
egyébként pedig a belső makulátlan, minden a helyén, minden pontos, minden arányos, értékes, finom.
a motore tartogat talán némi izgalmat. a színes kis részegységek, a kígyózó kábelek, csövek, a pici kis táblák egyvelege kárpótol minket.
mert a kárpótlás elkel, sajnos picit szürkére, sablonosra sikerült ez a gép. de félreértés ne essék: nagyon bánnám, ha nem hoztam volna el Dezsőtől.
