lassan két éve, hogy először kerültem testközelbe a Kyosho újkori Ferrari történetének talán legjobban sikerült darabjával, a 250 GTO-val. gyorsan írtam is róla egy áradozó posztot. mert igen, szerelem volt első látásra, ami azóta is tart. később született összehasonlító teszt az Elite verzióval, aztán a HE variánssal is össze lett mérve. jöttek a hírek, rövid kis beszámolók újabb festésekről, hozzám beparkoló zsákmányokról. 2009 év eleje óta nagyjából tizenötször foglalkoztam a modellel.
de úgy látszik, mindez még mindig nem elég, mert újabb és újabb bemutatók igényét vélem felfedezni a Tisztelt Kommentezők hozzászólásai között. főleg a fekete variánsra kíváncsi mindenki. valamiért nehezen alszom ma, az egész napos fogfájásom is szünetelget, ezért ezen két tény együttes hatását kihasználva írok egy rövidke bemutató erről a Fekete Hercegről.
a külsőhöz szerintem felesleges is bármit hozzáfűzni. talán annyit, hogy a tükörsima, csillogó fekete szín még inkább hangsúlyozza a forma tökéletességét. ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha újra születnék, legszívesebben valami kis észak-olasz városkában dolgoznék egy karosszéria-műhelyben, és kalapálnám az alumíniumot. a hatvanas években, természetesen. persze, lennének nehézségek. például meg kéne azzal küzdenem, hogy ha nincs nálam a mobilom, olyan, mintha meztelenül sétálnék.
de az ilyen gépek születésének látványáért megérné nélkülözni a mai modern vackokat. simán csak dolce vita. de az minden mennyiségben. nna, de térjünk vissza a modellhez.
kacsafenék, négy kipufogó, négy kerek lámpa. klasszikus. a modell is. minden a helyén, semmi nem hiányzik a szemnek.
elöl is csak a pozitív jelzőket tudom sorolni; szépség, brutalitással elegyített finom elegancia. mindez tökéletesen visszaadva egytizennyolcban.
a kerékről már a legelső bemutatóban is ódákat zengtem, a véleményem nem változott.
a lámpaburák, a kis helyzetjelzők, az indexek is gyönyörűek. a fekete szín persze még jobban kiemeli borostyánsárgát, meg az áttetsző üvegszínű üveget.
a Kyosho jól tette, hogy a HE verziónál kidobta ezt a műanyag csatot. persze, ha nem lenne az, lehet, hogy fel sem merülne bennem, hogy ez nem olyan szép. a fém kis gyorszár viszont szerintem szebb így, mint a másikon a fotómaratott társa.
a 250 GTO motorját nagyon hálátlan dolog fényképezni; szinte semmit sem ad át a képeken az élményből. egy szimpla kis motorocskának látszik, pedig nem az. ebből az a tény sem von le semmit, hogy a Mattel a legújabb Elite gépeken tud ennél szebb motorokat is a motorházakba varázsolni.
a csomagtartóról semmi nem jut eszembe.
ellentétben a vezetőfülkével. még mindig a kedvenc belterem. szebb, mint a legtöbb ultraigényes, végletekig részletes modelleket gyártó cég megoldásai. ha kell egyet mondanom, ami talán jobban tetszik, akkor az a CMC 250 TR vezetőülése, és annak környezete.
igazán sok új gondolatot nem tudtam megosztani senkivel, ez a modell még mindig úgy tökéletes, ahogy van. persze, nem ártott neki a HE-féle ráncfelvarrás, meg a Nagy Konkurens is megtanul lassan modellautót készíteni, de attól még számomra a Kyosho 250 GTO-ja továbbra is az egyik örök kedvenc.
