melyik is a legcsúnyább Ferrari, ami valaha elhagyta a maranello-i gyárkaput? sokan kapásból mondanának olyat, hogy Mondial 8, vagy Dino 308 GT4, esetleg 365 GT4 BB. az ínyencebbeknek talán eszébe jutnának olyan fura szerzetek is, mint a 340 MM Vignale Spider, vagy a 64-es 250 GTO. ha tőlem kérdi ezt akárki, az én választásom talán váratlan első hallásra: F50 HardTop. meg tudom magyarázni.

a kilencvenes évek első fele számomra formatervezésileg az autógyártás 130 éves történetének a mélypontja. tojás 626, tojás Carina E, Corsa B, Golf III. ki fog ezekre az autókra emlékezni 30 év múlva? senki. sajnos az F50 is ebbe a sorba tartozik. olyan, mintha csináltak volna szappanból egy F40-est, amivel aztán háromszor kezet is mostak, így lett az F50. ezt koronázza az F1-es rokonságra feleslegesen, és nagyon erőltetetten utaló orrész, a két lyukkal az elején, hátul meg a vasalódeszka, ami talán csak abban a pár évben nem számított vércikinek. a motort persze plexi alá kellett rakni, mert az volt a menő, de nem sikerülhetett a hűtést rendesen megoldani, ezért végig lyukak tagolják, ráadásul a közepén még egy dudor is van rajta, ami aztán végképp szétszabdalja a látványt. a szétszabdalás az máshol is megy: a szopottgombóc formát szokatlanul sok illesztés, mesterséges vonal, törés és beömlő darabolja szét. tessék csak megnézni a tanksapka környékét: az ember szeme szinte elveszik a sok vonalban.

most jön az a sablonszöveg, hogy a Maisto ezt a kuszaságot illő pontossággal, odafigyeléssel adta nekünk vissza. és tényleg. teljesen átjön, hogy miért nem szeretem én ezt az egészet. az összes kis dudor, az eklektika, az, ahogyan csodálatos módon a sok rész nem áll össze egy egésszé, az mind-mind benne van ebben a modellben.

mert ugye az illesztések vastagabbak, a rések szélesebbek, a kerekek meg picit kisebbek is az igazinál. de hogy ha megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy egy egy F50-es, akkor milyen véleménnyel leszek erről a gépről? nézzük meg közelebbről.

a konkrét példány nem az én gyűjteményem tagja, egy doboz nélküli, nem túl jól tartott egyedről van szó. sajnos ez meg is látszik rajta. itt-ott kopásnyomokkal tűzdelt a fényezése, hátul a rendszámtábláján a matrica fel van pöndörödve, néhol konkrétan mocskos is. ezektől elvonatkoztatva viszont meglepően kellemes darab. ha figyelembe vesszük a több, mint 10 éves korát. igen, a hátsó rácson messziről látszik, hogy valójában puha fekete műanyag, a lámpák is sematikusak, ahogy az összenőtt kipufogóvégek sem a legújabb dizájnelveket követik, de összességében nagyjából azt adja, amit az ember vár tőle.

az orr az olyan, amilyen. legszívesebben nem írnék róla semmit, de ha már itt van, akkor nem fogom kihagyni, ráadásul ígértem némi elvonatkoztatást az előbb. szóval; tisztességes iparosmunka az ezredforduló előttről. játékautós, pöckökkel rögzített irányjelzők, nagylyukas rácsok, túlméretes embléma, csúnya illesztési hézagok, főleg ott bent az orrlyukakban. vagy minek nevezzem azokat. tudom, elvonatkoztatás.

jó pont, hogy a tanksapka rendesen ki van marva az öntvényből, nem csak egy matrica van odabiggyesztve, mint számos más gyártónál. sajnos a motorháztető illesztése nem érdemel dicséretet; felül még elég széles a rés, ami aztán a kerék fölé érve folyamatosan vékonyul, végül teljesen el is tűnik. némi lógást is felfedezhetünk, ha kritikusabb szemmel nézünk rá.

ez az ablak hátul az ülések mögött jöhetne akár egy régi Ikarusz harmonikaajtóból, annyira illik egy szupersportkocsira. viszont létezik, van, Maisto-ék még szép keretet is festettek neki. a motorháztetőn levő plexi integrálása nem sikerült ilyen jól, ott bizony hatalmas perem van a kasztni és a szélvédő között, ráadásul az egész egy picit csálén is áll.

a kerekek amolyan se hús, se hal félék. rosszat annyira nem akarok mondani rájuk, jót meg nem tudok. vannak, és ennyi. a gumik csúfnak tűnnek a beléjük öntött feliratokkal, de ez ahogy lenni szokott, élőben ennyire nem feltűnő. belül, a felni mögött kerámiautánzatú féktárcsákra lelünk, ami jó pont a többi gyártó fényes tárcsáihoz képest.

az autó oldalán végigfutó vonal sajnos túl hangsúlyosra sikerült, ahogy már említettem fentebb. ez határozza meg az ajtók karakterét, és mutatja, hogy egész szépen sikerült őket a helyükre illeszteni.

kinyitáskor ez az érzés elmúlik, mert mindkét ajtó lógva nyílik ki. ez talán a nagyon gyenge egy szem zsanérnak-, vagy annak köszönhető, hogy szegény modellnek valószínűleg elég mozgalmas előélete volt, mielőtt lencsevégre került. az jató kinyitásakor figyelhetjük meg a bburágói hanyagságot a festés terén: a csak nyitott állapotban levő fémfelületeken a festés hártyavékony, szinte alig takar. szépre sikerült viszont az ajtó belsején levő karbonutánzatú felület.

belül teljesen jól elkapták az F50 egyetlen nekem tetsző részét: a minimalista műszerfalat.a kormány picit vastagabb az ideálisnál, a biztonsági övek feltűnően merevek, műanyagok, de nekem ettől függetlenül tetszik.

ahogy tetszik az ajtón már megismert karbonutánzatú bevonat továbbvitele a a műszerfalra is.

a csomagtartóban olaszos rendetlenség. mindenféle fekete fröccsöntött műanyagok között egy piros táska. erre a látványra egy szó van: játékautós.

a szép hangú V12-esből a vágott, dudorodó plexin keresztül szinte semmi sem látszik, ahhoz fel kell emelni a méretes géptetőt.

ahol a vártnál egy picit talán szebb látvány tárul elénk. van pár külön kihangsúlyozott alkatrész, vannak kábelek, a fém részek nem tűnnek műanyagnak. korrekt, nna. sajnos a légszűrőház karbon-felülete nem sikerült olyan szépre, mint a beltérnél, meg a felfüggesztés hatalmas rugói is mintha nem ide készültek volna, de az összkép tényleg nem rossz.

ha nem egy F50-es lenne az alany, akkor még lelkesednék is érte, hogy csudajó modell lehetett akkoriban, amikor megjelent. de ez sajnos egy F50-es. sajnálom, próbáltam, de nem tudok elvonatkoztatni.