Ferrari 1:18

bár már volt róla bemutató, és Missa a kommentek közé betette képeit is, úgy érzem, hogy megérdemel mégis egy külön posztot ez a piros. bár nagyjából mindent megbeszéltünk vele kapcsolatban, én így örvendek neki.

tessék nézni, mik bujkálnak a Kyosho vitrinében. a bujkálás oka talán az lehet, hogy messziről látszik, hogy összedobált protókról van szó, de legalább végre képünk van róluk.

wop-bop-a-loom-a-boom-bam-boom

megjött. végre valami kis friss hús egyetlen gyártónktól. ráadásul egy olyan gép, ami a kívánságlistám elég előkelő helyén szerepelt, folyamatosan benne volt az első háromban. nna, örülünk? még nem tudom. azért, mert az első nagy Dino az pont ez az Elvis-variáns, amin érződik rendesen, hogy a Király mégiscsak rózsaszín Cadillac-eken keresztül szocializálódott.

a legfeltűnőbb dolog az autóhoz sehogy sem illő küllős kerekek megléte. ez az autó 1973-ban született, a klasszikus csillagfelnis Ferrari korban, nem is értem, hogy hogyan került rá valami tíz évvel korábbi. csak remélni merem, hogy a sima, mezei kiadások már rendes kerekeken futnak majd.

akkor tökéletes lesz a formai összhang, mert bizony ettől eltekintve a Mattel emberei nagyon jól eltalálták az arányokat. a kakukktojás, szögletes Bertone kasztnit, a hosszú tengelytávval, kurta farral. a fekete szín külön jót tesz a sok krómdísznek, amik így nagyon erős hangsúlyt kapnak.

a legszebb példái ennek a lökhárítók, amik finom krómszegéllyel rendelkeznek, de a hátsó lámpák is körbe vannak kerítve a csillogó anyaggal. itt nem lehet panasz a kipufogóvégekre sem, igaz, könnyebb volt a feladat, mint általában, mert a négy cső dízelesen a föld felé hajlik, így a végeikkel nem kellett foglalkozni.

amerikai specifikációról lévén szó, kapott rettenetes oldalfényeket is, amik sajnos nem a legszebbek. élőben sem, a modellen sem. az antennacsonk is lehetne picit kisebb, de legalább nem egy bumszli, hanem tényleg egy összecsukott teleszkóp formáját mintázza.

elöl is megismétlődik a szép krómkeret a lökhárító körül, és természetesen a rettenetes oldalfény. furán esetlenek a lefelé, kocsányon lógó ködlámpák, de úgysem fog rájuk emlékezni senki: a 308 GTB/GTS, a 348 után szinte elvárás lett nyitható bukólámpát készíteni az új bukólámpás jövevényekhez. ez itt most hiányzik. meglepő. de belegondoltam, hogy a Mondial esetében nem hiányzott senkinek, és a Mondial tényleg az egyik legjobb Elite modell, ami valaha ezen a blogon szerepelt. viszont szerintem ha már igényeket gerjesztünk, meg akkor tessék nekik aláállni, mert különben csalódás lesz a dologból.

az ablaktörlők a szokásos vékonyka szálak a jobbik fajtából. az ablakkeret is csodás lenne, ha a krómozás az ablaktörlők tövében nem lenne a szegélyek széleinél finoman lepattogva. remélhetőleg ez csak egy egyedi hiba az én autómon.

ha nehezen, de azért ezen a modellen is találni érdekesen eldugott helyet, ahol a rácsmániások kiélhetik magukat: az oldalsó szélvédő mögötti trükkös kis légnyílásra került egy méhsejtszerkezetű, talán a kelleténél durvább szövetű rács.

a bevezetőben már siránkoztam egy rövidet a kerekek miatt. amellett, hogy nem illenek az autóra, még a kidolgozásuk sem a legszebb. a helyzet sajnos nagyjából megegyezik a 250 SWB-n látott elszomorító állapottal. lehet, hogy a gumik is ballonosabbak a kelleténél, de ne felejtsük el, hogy a hetvenes években azért még mások voltak az arányok, lehetséges, hogy azóta elszokott tőke a szemünk.

az ajtók csodásak. finoman nyílnak, csukódnak, az illesztések tökéletesek, fent a keretnél is. az alu kilincsek kidolgozása is szép. itt tényleg nem szeretnék belekötni semmibe.

az ajtót kinyitva aztán jön a nagy feketeség, a teljesen eluralkodó kockadizájn. az ajtókárpit is meglehetősen sematikus. csak egy kilincs, egy tekerő és egy térképtartó jut a Királynak. elszomorító, hogy az ajtóüveg belülről egyáltalán nincs kidolgozva.

annál is inkább, mert a beltér maga pazar. ne vegyük észre a küszöböt áttörő csavarperselyt, és boldogok leszünk a látvánnyal. a kormány zseniális, a fő műszercsoport úgyszintén. az órák, mellettük a külön-külön kidolgozott kapcsolók, kijelzők gyönyörűek. talán a biztonsági övek egy kicsit hangsúlyosabbak a kelleténél, de más hibát nem említhetek.

természetesen az autó különlegessége, a második üléssornak csúfolt büntetőpad sem hiányzik a modellből.

csomagtartó is van. rögtön kettő is. az első elöl, jelképes mérettel megáldva. olyan sok látnivalót maga a lyuk nem ad, inkább csak újabb elképedési lehetőséget, amiért sikerült egy lyukat vágni a formába azért, hogy a lefogatódrótok átfűzésére szolgáló, a tető belsején levő elemtől le lehessen csukni magát a tetőt. nevetséges, komolytalan.

de kapunk kárpótlást. pici, érdekesen kidolgozott alkatrészek formájában. a bal oldalon mindenféle tartályok,

a jobb oldalon pedig az akkumulátor tárul elénk. ha jobban figyelünk, a hűtőradiátort is megtaláljuk a két üreg között.

a másik csomagtartó ugyancsak jelképes méretű, az autó farában kapott helyet a motor mögött. semmit nem tudok róla mondani; egy fekete lyukról van szó. a szokásos drótos lefogatással.

a motor zseniális. ahogy az lenni szokott. nem az a highend, "órákig nézem nagyítóval" típus, de a szemnek nagyon kellemes látvány. egy valamire hívnám csak fel a figyelmet: van egy tartály, amiből jön ki egy cső, nagyjából az olajbetöltő nyílás mögött. nna, ez a cső ugyanabból a drótból készül, mint amivel a fedeleket rögzítik a szorgos kínaiak. én első lendületből kibontáskor majdnem elvágtam csípőfogóval. erre vigyázzon mindenki!

szóval itt ez a Dino. friss, ropogós, üde. jó, hogy van. de én mégis a Király egyik legjobb nótájának szövegéből idéznék itt a bemutató végén:

"A little less conversation, a little more action please
All this aggravation ain't satisfactioning me
A little more bite and a little less bark
A little less fight and a little more spark
Close your mouth and open up your heart and baby satisfy me
Satisfy me baby "

korán reggel van. múlt kedden ilyenkor kellett valakiért reggel ötre kimennem a Népligethez, természetesen a telefonomban lementve maradt a fél négyes ébresztő, fel is keltett annak rendje és módja szerint, ezért most kihasználom a hirtelen jött lyukas órákat, és írok egy olyan modellről, ami rajtam kívül ebben az országban talán két embert érdekel. meg Erdélyországban még egyet.

ez pedig az 512BB a Chrono-tól. akinek ez a márkanév nem mond semmit, az gondoljon a SunStar nevű gyártóra; őket hívták valaha így. a naaagy 2000-es Ferrari moratórium előtt ők is gyártottak Ferrari modelleket. vagyis helyesebben fogalmazva Ferrari modellt, csak ezt az 512BB-t. a bemutató alanya eladó gyűjteményből hozzám kerülő piros példány, de létezett még feketében és sárgában is.

és milyen jó, hogy létezett, mert így gazdagabb lett a Ferrarit gyűjtő közösség egy kuriózummal. sajnos a forma maga nem vádolható azzal, hogy harmonikus lenne. sokan a 308 GT4 Dino-t illetik a legcsúnyább Ferrari címével, én ezt a címet gondolkodás nélkül a 365GT4/512BB párosnak adom. ebből kellett főzniük az egytizennyolcasító mestereknek, és ahhoz képest egész jót alkottak.

ha a részletekbe megyünk, akkor láthatunk érdekesen nagyvonalú-, de a 2000-es évek előtti rút kiskacsa részleteket is. a kipufogócsövek végződéseit például bármelyik mai Elite modellen elfogadnám, a hullámosan ragasztott, messziről láthatóan papírból készült rendszámtábla viszont annyira nem szép megoldás. természetesen a rácsok kivétel nélkül kamuból készültek, de legalább külön alkatrészek, nem a feketére festett fémfelületet kell bámulnunk.

a kamurács-orgia a motorháztetőn csúcsosodik ki, ahol öt sorban sorakoznak a recék. a motorháztető egyébként hatalmas, gyakorlatilag az autó egész hátsó része felnyílik. ehhez képest csak egy apró kis karocska tartja az egészet, nem is túl stabilan.

elöl van egy szép, és kivételesen igazi hűtőrácsunk, rajta a lovacskával. fekete a rettenetes borostyánsárga lámpatest, ami a kegyelemdöfést viszi bele ebbe a formába. felette egy szép szellőzőrács, amiről majdnem elhisszük, hogy tényleg alumíniumból készült, mellette a két bukólámpa fedele. sajnos a lámpák nem nyithatók, de ne csodálkozzunk, hiszen maga a csomagtérfedél is fix; ebben a bemutatóban nem lesz kép a pótkerékről.

gyönyörűen kidolgozottak a szélvédők, főleg az első kerete tökéletes. vékony, egyenletes, szép. a bonyolult egykaros ablaktörlőlapát is szépen sikerült, messze vagyunk még a 2D-s fotómaratott rémségektől. a kis csöppnyi tükör is szót érdemel; nagyon jól sikerült.

sajnos ugyanez nem mondható el a kerekekről. egyszer, majd ha nagyobb leszek, és megértem, hogy miért nem lehet egy modellnél a kerékméretet rendesen belőni, akkor majd leírom ide, de addig csak értetlenkedek. csöppnyi, bár tisztességesen kidolgozott felniket kapunk óriási traktorgumikkal, amiknek ráadásul még a mintázata is rájátszik a traktoros érzésre. egyértelműen ez a részlet a modell leggyengébb pontja.

az Ertl 275 GTB4 és a Jouef-féle SWB után ez volt az egyik első Ferrari, aminek rendesen kidolgozták az ajtaján a szélvédőkeretet, és mind közül itt sikerült a mutatvány a legszebbre. tanácstalanok lehettek, hogy most akkor legyen-e benne üveg, vagy ne, ezért az anyósülés oldalán tettek bele, a vezetőoldalon kihagyták belőle.

belül van egy kis fekete. feketével. meg még egy kis fekete. jótékonyan elfedve a hetvenes évek kockasivárságú beltéri formáit.

az egyedüli dolog, ami nem szögletes ebben az autóbelsőben, az a kormánykerék. meg a váltókar gombja. egyébként nagyon is tisztességes a munka, csak tényleg semmi nem látszik belőle a sok szöglet miatt.

még a kardánalagút is egy fekete téglatest. viszont a kedvenc részletem, a piros tűzfal így jobban kiemelődik.

a motor jól látszik, hiszen tényleg kinyílik a modell szinte teljes hátsó része. alapvetően egyszerű szerkezet, de vannak rajta csodálatra méltó megoldások, például a festett töltősapkák. a cérnaszál gyertyakábelek nem túl meggyőzőek, de azt a Kyosho is elrontotta.

tipikus régi-Ferrari modell ez a kis Chrono. abból a korszakból, amikor még nem váltak ipari sztenderddé bizonyos megoldások, tele kísérletezéssel, tele akkoriban értékes megoldással. ilyenkor sajnálom, hogy ezek a gyártók nem pörkölhetnek oda néha a nagy Mattel orra alá.

nagyon sokan kezdik úgy a Ferrarik gyűjtését, hogy ragaszkodnak a piros színhez. van, akik így is maradnak, amit én el tudok fogadni, mert mégiscsak az a tradicionális Ferrari szín. persze nagyon sokan tesznek engedményeket, jöhet egy-egy fekete, vagy a bordó az már majdnem piros címen, de ismerek teljesen ortodox gyűjtőt, aki nem köt kompromisszumokat. gondoltam, összeszedem azokat a modelleket, amik kimaradnak az ilyen gyűjtők vitrinéből.

125 S: rögtön a legeslegelső Ferrari ilyen lesz, a 125 S-t senki sem dolgozta fel pirosban. ami nem is véletlen, hiszem legjobb tudomásom szerint az eredeti sem kapott sosem ilyen fényezést. létezik persze a Mass Series felmatricázott 60 évfordulós darabja, amiről szívós munkával biztos le lehet polírozni a matricákat, és kapunk egy csúnyácska kisautót, de ez sajnos nem a legoptimálisabb megoldás.

410 Superamerica, 1956. ebből ugye csak az Elite és a Super Elite kivitel létezik. az Elite feketében, és ebben az ezüstben, fekete tetővel a szuperebb testvérük pedig bordó fényezéssel kelleti magát. alternatíva lehet egy 1955-ös 410 Superamerica beszerzése sima mezei HW verzióban, de az azért mégsem pontosan ez az autó, meg nem is annyira nagyon szép, bár szódával elmegy.

412 P. nem találtam sehol olyan modellt, ahol a 412 P simán, pirosban, matricák nélkül feszít. itt is van rokontípus, a 330 P4-es, ami ugye a 412 P gyári csapatoknak szánt variánsa, nagyon hasonlítanak is, gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek. hogy ez milyen hosszú szó, alig bírtam legépelni.

512 S. ebből nem készített a Mattel prototípust, csak éles versenyautókat küldött a dobozokba. viszont jelentős részük piros. lehet kezdeni a polírozást.

312 P. ha nagyon kekec és kukac vagyok, akkor bizony ennek a modellnek is a listában a helye. de ez senkit nem érdekel, mert van (vagyis volt) ugyanilyen piros a GMP kínálatában, csak azt 312 PB-nek hívják. nem tudom, mik a különbségek.

308 GTS QV US Spec. megint csak egy picit a kukacoskodó énem jött elő, amikor a listába tettem ezt a modellt. mert ugye GTS QV van pirosban a Kyosho-tól, amcsi GTS-nek meg ott a Magnum verzió. de a Kyosho az nem amerikai, a Magnum meg nem QV. amire én gondolok, az csak sárgában és feketében készült Mattel Elite kiadásban.

456 M GT. talán mindenkinek ez jut eszébe elsőre, ha példát kell említeni. tény, hogy piszok bénán állna neki a piros, ezért a Mattel csak pezsgőszínben és ebben a kékben hozta ki. sokan elintézik azzal, hogy megveszik a 456 GT-t pirosban a Bburago-tól, de ott rögtön jelentkezik pár minőségbeli különbség, meg ugye 6 év korkülönbség.

nem számoltam bele, de van gyűjtő, aki szerint nincs piros FXX sem, mert rajta van a fehér dekorcsík, vagy nincs piros 512BB, mert fekete az alja. én ezeket most inkább nem akartam előszedni, mert a végén kiderülne, hogy a fekete ablakkeret is kizáró ok. számomra picit meglepő, hogy mindössze hét típust lehet összeszedni ha nem hagytam ki semmit. úgy látszik, a gyártók mégis ismerik a gyűjtőket.

ma reggel korán keltem. délelőtt közös fotózásra voltam hivatalos egy csodás helyre, a Duna Plaza mögötti Marina partra. Daniék sokszor csináltak már ilyen összeröffenéseket, mindig is szerettem volna részt venni benne, most végre úgy alakult, hogy végre összejött. majdnem eltévedtem, de végül sikerült odatalálni. a körülmények nem voltak ideálisak, tűzött a nap, fújt a szél, a levegő tele volt szálló fehér bigyókkal, amik a nyárfákról szabadulnak el ilyenkor, de egész jó fotók készültek. beszélgettünk picit, néztük a Dunát, a hajókat, egymás 1:1-eseit (csak én voltam renitens, hogy nem egy olasz telivérrel érkeztem). nekem fura volt, de a többiek nagy rutinnal kezelték, hogy az arra sétáló emberek bizony jól megbámultak minket. nem maradtam sokáig, rohantam Dofeknéhoz, hogy átvegyem tőle a pakkomat. ahogy mondani szokták, modellautókban gazdag délelőtt volt. remélem, másnak is meghoztam a kedvét hozzá, és legközelebb még többen leszünk. köszönet a meghívásért, és Daninak a képekért!

a múlt hét egész érdekesen alakult modellileg. járt nálam Zx, adott pár dolgot, amit most majd jól eladok a vaterán, találkoztam Missa kollégával is, telepakoltuk a Jazz csomagtartóját régi újságokkal, de a blog szempontjából legfontosabb találkozót Dofekné házában tartottuk. Dofekné, én és a 308 GTB QV.

jött hozzám pár hete egy ilyen Ferrari, amit nagyon vártam, de már a csomag első megmozdításakor hallható csörömpölésből tudtam, hogy itt komoly bajok lesznek. lettek is, sajnos a csodás QV ezer sebből vérezve érkezett hozzám, törve, zúzva, karcolva. nem volt ez más, mint egy kis bicebóca.

tadámmm! Dofekné varázsolt belőle délceg hadseregtábornokot! nem volt könnyű, elidőzött vele, a szerzett sebeket sem lehet letagadni, de az eredmény így is sokkal jobb lett, mint amire számítottam.

legjobban a keréktől féltem, hiszen a kerékagyra illeszkedő részének nagy része kitört, de szerencsére ahol össze lehetett illeszteni, az pont forgó alkatrész volt, amihez oda is lett ragasztva. kétkomponensűvel kellett támadni, de siker koronázta az erőfeszítéseket.

a tükrök is visszakerültek oda, ahová valók. a legtöbb időt az irányba állításuk vitte el, meg az, hogy a kis felület miatt csak kevés ragasztót lehetett használni, és el kellett találni azt az ideális arányt, amikor még nem túl sok, de már elég stabil kötést ad. rájöttem, hogy a ragasztáshoz három dolog kell: türelem, biztos kéz és jó alapanyag.

nekem ebből a háromból egyik sincs, ezért ámultam-bámultam, hogy egyszer csak a helyükön álltak a tükrök. persze, ha nagyon megnézzük, akkor megtaláljuk az illesztést, de a mellette levő öntési sorja sokkal vastagabb.

a kis szárnynál is hasonló volt a probléma, mint a tükröknél, csak itt még kisebb volt a csatlakozási felület. le-lecsúszott a helyéről, mire végre sikerült a művelet.

ilyen felhős, szűrt napfényes időben nem látszik az a mély karc, ami a tetőn van. sajnos ha igazi fény felé fordítjuk az autót, akkor azért észrevehető, de az eredmény nagyságrendekkel jobb, mint amit én itthon el tudtam vele érni. ehhez kellett vagy háromféle festékápoló szer, két rongy, egy tenyérnyi nagyon finom csiszolópapír, és sok-sok idő, meg némi bátorság.

persze bennem van a tudat, hogy nem gyári a gép, ráadásul ez a tudat eleinte vezetni fogja a szememet a sérülések felé, de ezzel együtt nagyon tetszik az eredmény, még egyszer köszönöm Dofekné Mesternek a segítséget.