amikor még nagyon-nagyon kisgyerek voltam, igaz, hogy épp csak foszlányos emlékeim vannak belőle, de arra azért emlékszem, hogy akkor még a Mercedes volt a "luxusautó". a BMW gyárigazgatók is Mercivel jártak, pedig akkor már lehet, hogy a BMW-k is voltak olyan jók, de nagyon sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy egy lapon emlegessék a két márkát az emberek. valami ilyesmi van kialakulóban a Mattel háza táján. ebben az árkategóriában még mindig a Kyosho-t tartja mindenki a legjobbnak. de most leírom ide, ami igazából a bemutató végére kívánkozna:
ez a modell jobb, mint a Kyosho-k. ha nem volna az a béna csomagolás, ha nem csípőfogóval, csavarhúzófal kellene nekirontani a dobozának, azt is mondanám, hogy (majdnem) tökéletes. mint a rút kiskacsa története, olyan hihetetlen, hogy a középszerű mezei 599 GTB modell után mit sikerült alkotni hasonló formákkal.
jó, persze fotómaratott kis apróságokkal és a rácsokkal mindig is jól bántak a Mattel háza táján, ez nem újdonság.
viszont fényezésben is nagyot fejlődtek. annyira csillogó-villogó, fényes ez a fekete festés, hogy csak kesztyűben mertem hozzányúlni, különben ezer ujjlenyomatot láthatnánk a képen a modell helyett. a fényképezőgép sajnos nem mindig tudott megbírkózni full auto módban a fényes felületekkel, itt elnézést is kérek a szokásosnál is gyengébb képanyagért.
hátul is rácsok rácsok hátán, meg egy hatalmas diffúzor. lámpák helyett repülőgép-hajtóműre emlékeztető valamicsodák, középen pedig a Cavallino Rampante.
a hátsó kerék mögött kis vezérsík tereli a levegőt. nagyon szépen, finoman van megoldva, szépen, pontosan áll a helyén. ezen a képen talán látszik, hogy a diffúzor karbonszálas anyagát is sikerült visszaadni.
talán a legszebb részlet az autón a hátsó tetőoszlopon levő kis szárny. pengevékony, gyönyörű.
sajnos találunk tömör rácsot is az autón, de egyrészt a modellt élőben kézben tartva fel sem igazán tűnik, másrészt pedig rögtön kárpótol minket a rács alatt levő kis cápauszony -szerű légterelő, ami a hátsó kerék mögöttire rímel. a szélesített küszöb megvalósítása is nagyon szépen sikerült.
a fékek sem hétköznapiak, a tárcsa felett van még egy kis fedőlemez. természetesen ezt is sikerült megmodellezni. a felnik is nagyon szépek, a formában nyoma sincs a pár kiadással ezelőtti Mattel felnik szögletességének. itt a kerékméretet is sikerült eltalálni. a Pininfarina felirat feletti légbeömlőről kéne valamit írnom még, de azt hiszem, eddigre elpuffogtattam az összes jelzőmet.
a csomagtartóban versenycucc lakik. meg a lyuk a közepén. ami mire szolgál? igen, itt van átvezetve a rögzítődrót. ezt az egyetlen idegesítő dolgot találtam az egész modellben, emiatt én meg tudom ezt bocsátani, de nagyon várom már az első zárt dobozos HW Elite modellt. egyébként a fedeleknek levehetők, nem nyithatók. nem kell félni, csukott állapotban nem esnek le olyan könnyen, mert kis mágnesek tartják őket a helyükön.
az ajtóknál is szerencsés a csillagok állása: a Mattel kénytelen volt teleablakos megoldást alkalmazni. ami nem is sikerült rosszul. szépen illeszkedik, és a normális, viszonylag egybefüggő ablakfelület még jobban hangsúlyozza az "egyben van" érzést. természetesen normális zsanérokon nyílik, elég könnyen, de nem árt hozzá valami nyitószerszám.
belül versenyhangulat fogad. percízen, aprólékosan kidolgozott bukócső, sokpontos biztonsági övek, versenyülések.
karbonbevonatú műszerfal, tűzoltóberendezés. nekem tetszik.
de a modell éke egyértelműen a motor. az agyonburkolt utcai verzió motorjához képest ez egy egészen más világ. szabadon álló kábelek, csövek, csatlakozások. ráadásul ez egész szép színes, formás, stílusos.
a 250 SWB California után csak remélni mertem, hogy a folytatás is hasonló lesz. reménykedésem meghallgatásra talált, ez a gép még nem hasonló, hanem még jobb. pirosban, vagy feketében, teljesen mindegy, kinek mi jön be jobban, de ahogy Joe Kelly Junior mondaná; abszolútli rekommendid.