fiatal voltam még, és független. szép világ volt. bringával jártam dolgozni, nem volt rajtam túl sok súlyfelesleg, megállás nélkül feltekertem a Hármashatár hegyre. csak úgy, munka után. többet kerestem, mint most, nem voltak adósságaim. havi egy modellnyi kiadást számoltam bele a költségvetésbe. így indult anno útjára komolyabban az, amiről addig csak álmodoztam; ha lesz rendes munkám, akkor lesz 1:18-as gyűjteményem is.
ennek a gyűjteménynek lett a hatodik darabja a mai poszt alanya. tehát nagyon az elsők közül való ősdarab. amikor még nem is lehetett gyűjteménynek hívni, egy polcra elfért az összes. fejből fel tudom sorolni, hogy miféle társaság volt ott. mivel az igazi gyűjtés előtt virtuálisan összegyűjtöttem már mindent, ami szem-szájnak ingere, tudtam, hogy ez az F40-es kell nekem. mert ugye minden Ferrari gyűjteménybe kell egy F40. A Bburago nem tetszett, a Tonka még annyira sem, a Kyosho meg sem jelent, a Mattel még nem indította el az Elite sorozatot; fura, de akkoriban ez volt a legszebb F40-es a piacon.
ez volt az első teliablakos autómodellem. még ha egy lyuk is volt a közepén, még ha az ablak környéke szörnyen kidolgozatlan is volt, a tény, hogy egyáltalán volt, engem teljesen levett a lábamból. hogy mondják ezt ma marketinges nyelven? ez volt számomra a key feature. no meg, hogy nem narancssárga, mint a Bburago, meg rendes felnije van, meg hogy HotWheels. ez akkor önmagában nagy szám volt, a kétezres évek elején. így múlik el a világ dicsősége.
szóval nagyon-nagyon örültem neki, amikor az ebay-en le tudtam ütni valami 25 euróért szállítással együtt. akkoriban még nem hozzám, hanem a szüleimhez, vidékre mentek a pakkok, ezért a hazalátogatások jó része modellcsomagolással is együtt járt. a múlt már picit ködbe vész, de arra emlékszem, hogy a kibontás örömébe némi csalódottság is társult. volt szerencsém előtte élőben F40-est látni, és az a nyers brutalitás, ami az igazi gépet jellemezte egyáltalán nem volt érezhető a modellen. kis esetlen kecske, ott állt félszegen előttem. az oldalablakok mindjárt nem tűntek olyan csodásnak. inkább csak arra voltak "jók", hogy a tető pereménél fogva ne lehessen felemelni a modellt.
pedig akkoriban tényleg nem számított rossz gépnek, megvoltak a nagy, vastag rácsai elöl, a Bburago óriás, papírból levő emblémájához képest ezek a kis Ferrari lovacskák tökéletesnek számítottak.
a bukólámpák ugyan nem nyíltak, de erre nem is nagyon volt igény. az ilyen kunsztokat tudó Ferrarik akkoriban vagy elérhetetlennek számítottak, vagy rondák voltak, mint a bűn.
hátul is rács, hasonló finomsággal, mint elöl, lámpák, durvák. itt legalább egy picit hasonlított a modell az eredeti gépre.
de ott már sajnos nem, hogy a szép nagy vasalódeszka hátsó szárny túl vastag volt, a benne levő kis bütykök meg nagyon elnagyoltak, szétfolytak. de legalább a kultikus F40 logó nem egy béna matrica, hanem bele van öntve az anyagba.
a kerekekben hosszasan gyönyörködtem. ááá, az, hogy azok a szegecsek ott voltak belül. hogy nem fénylettek, hogy a hátsó brutálisan szélesebb volt az elsőnél. hogy lyuggatott féktárcsa kandikált ki a felni mögül. ma már ezek teljesen természetes dolgok, de akkor még kezdő voltam, mindent bekajáltam.
azért nem mindent. ezt a rést a motorháztető és a fülke között akkor sem tudtam mire vélni. ennyire bonyolult íveket találtak volna ki a Ferrarinál, hogy egyik modellgyártó sem tudja kiönteni a formát? aztán azt is észrevettem, hogy egy egytizennyolcas vörösboros kancsó nyomot hagyott a bal hátsó sárvédőn. vagy ez lenne a tanksapka fedele?
az ablakkeretek kidolgozásával még ennyire sem fárasztották magukat a HW-s termékfelelősök; ugyanis ablakkeretek nincsenek. egy fia sem. sehol. legalább volt mit bepótolni jó hat évvel később az Elite verzión.
a híres-neves teliablak. maradjunk annyiban, hogy ez a műfaj nem csak most nem megy a Mattelnek, régen sem sikerült ráérezni a dologra. csúnya, elnagyolt, kidolgozatlan, nem is illeszkedik, ráadásul anyagában túl vastag, ezért homályos az átlátás rajta. ezért kár volt törni magukat a fiúknak.
írtam, hogy alig látni be rajta. ez lehet, hogy nem is olyan nagy baj. a belsőre ugyanis egy megállapítást tennék: még szódával sem. sőt, sehogy nem. ilyen valami olcsó kínai játékautóban elférne. talán. és akkor tényleg ez volt a piacon a legjobb F40-es.
az első fedél alatt a szokásos pótkerék-tartozékok kombináció, a fedélen meg pár műanyag elem. a legtöbb helyen egybeöntött csúnya műanyag az egész.
a motor színtelen-szagtalan. ebből a szörnyetegből már akkor is illett volna többet kihozni.
összességében azért szeretem ezt a gépet. de ha most jutnék hozzá, akkor egy ilyen bemutatóban nem sok jóra számíthatna. most, elkényeztetve sokkal könnyebben mondok rosszat egy modellről. akkor még tényleg igazi ünnep volt egy új modell érkezése, nem hagytam, hogy elrontsa egy-egy félresikerült megoldás. lehet, hogy itt lenne az ideje befejezni?