Ferrari 1:18

lőttem is. zsákmányt. nem friss húsik, meg persze egyik sem volt betervezve, de a vadászösztön azt mondta, hogy jó lesz nekem, ha megvan az Ertl féle 275 GTB4-ből a fehér mellé a másik két szín is. a Kyosho meg a ráadás.

hát ez is megvolt. fél hetes kelés, hét órai indulás a ház elől, fél nyolcas érkezés, fél órás pakolás. aztán a nagy semmi. majd újabb fél órás pakolás, fél egyes hazaérkezés. nagyjából így lehet összefoglalni a mai börzét. nem az dühít, hogy az egész börzén én kínáltam háromnál több 1:18-ast. nem is az, hogy olyan hétvégére lett szervezve, amikor F1 van, ráadásul nem délután kettőkor keződő futam. az sem zavar, hogy nem  nagyon láttunk olyan embert, aki az utcáról bejött, majd modellel a kezében távozott. az sem, hogy a kiadott asztalok egy része üres maradt. ezek szervezési hibák, majd biztosan születik rájuk megoldás, a magam részéről levontam a tanulságot, ez volt az utolsó öv utcai börze, amin részt vettem.

még az sem probléma, hogy gyakorlatilag nem adtam el semmit. beesik az ilyen. bár összefüggésben áll azzal, ami iszonyatosan felidegesített. az, hogy nálunk még mindig nincs meg a modellgyűjtés kultúrájának megtelepedéséhez semmilyen feltétel. persze a pénz. az sincs. tudjuk. de ha nincs pénzem, akkor nem veszek modellt. nem hozom olyan helyzetbe a drága modellt eladni szándékozót, ami mindkettőnkek kínos. mert ha én már valakinek a kezére csapok, hogy nna, akkor el lehet innen menni, akkor oda nagy biztosíték kell. kiverésileg.

ha árulok valamit X pénzért, akkor soha, semmilyen körülmények között nem fogom odaadni X/2 pénzért. nem. több okból sem. először is szerencsére nem kenyérre kell a pénz. hobbiból csinálom, a hobbiért csinálom. másodszor, én sem az utcán találtam, nem kamionról esett le. pénzt fizettem érte, hogy hátha majd valaki értékeli, tisztességes áron megveszi, örülni fog neki. hiszen a kereskedésben valahol benne van egy kicsi az ajándékozás öröméből is. harmadszor meg, aki féláron szeretne bármilyen portékához jutni, az azt feltételezi, hogy én több, mint a dupláját akarom keresni a bolton. ha meg nem, akkor elvárja, hogy bukjak rajta, hogy a modell árának egy részét én fizessem. akárhogy is, illetlenség. de a legvastagabb bőr az ilyen üzlet meghiusulása miatti megsértőéshez kell. a mai börzén sajnos nem egyszer fordult elő ilyen helyzet.

nem az alkuval van gondom. aki ismer, az tudja, hogy lehet velem beszélni, sőt, legtöbb esetben fel is ajánlok egy alacsonyabb árat. de ahogy a nagyok mondják: alkudni csak szépen, okosan. különben nem lesz üzlet. az meg senkinek sem jó.

amikor az amerikaiak mentek az űrbe, rájöttek, hogy a golyóstoll nem működik a súlytalanságban. dollármilliókért kifejlesztettek egy antigravitációs tollat. költöttek rá, tesztelték nagyban, működött. mit csináltak az oroszok? ceruzát használtak. persze az egész nem igaz, a golyóstoll zseniális magyar találmány, jól működik az űrben is. de nekem végig ez a vicces történet járt az eszemben, amikor próbáltam megszabadítani a modellt a csomagolásától.

a rendes Elite ablakos dobozról van szó. mindössze három csavarral. de annak oldása után még valahogy ki kell gobozni, vagy el kell vágni két köteg drótot, mert a jóemberek valahol a nagy vízen túl úgy gondolták, hogy a motorháztetőt külön rögzítik a dobozhoz. a diffúzortól persze nem fér hozzá az ember keze. vagy hozzáfér, de vagy a humán testrész, vagy a fém sérül.

én beáldoztam a bőrt az ujjamon érte, hipp-hopp kikerült a dobozból a kis szörnyeteg. ekkor már csak négy köteg drót volt hátra, ami az első- és hátsó fedeleket tartotta a helyén, no meg a szalagocska, ami az ajtót. röpke negyven perc volt mindössze. megérte szenvedni vele?

első látásra nem is tudjuk. a szögletes tetővonal nagyon ismerős. a HW, vannabi elájt utcai F40-ről. tehát tiszta sor, a tetőt és környékét a régi modellből vették át.

szerencsére minden más új. például az első fedél. finom kialakítás, az egész modellre jellemző szép festés, matricázás, érdekes apró részletek jellemzik. talán fotókon az első vonószeg nagyobbnak tűnik a kelleténél, de élőben nem venni észre.

a felni-gumi-futómű-fék szentnégyeltség is teljesen rendben van, sőt. megadja az egész modell alaphangulatát a négy fehér felni, amiből a hátsó kettő egészen úthengeses, a Brembo feliratros féknyereg és a féktárcsa nagyon mélyen van. sajnos tendencia, de az az átkozott vasrúd bizony ott van a két kerék között.

az ajtónak nem sikerült tökéletesen a helyére találni, itt-ott bizony be tudna ugrani az a bizonyos egytizennyolcas kismókus. de ahogy már említettem, ez itt az a része a modellnek, amit a régi vasból vettek át. kárpótol minket a tényleg szép festés.

nna meg az, hogy a részletek ahol lehet, ott tisztességesen kidolgozottak. a beömlőnyílások előtti rácsok tényleg rácsok, nem odapingált sötét foltok.

ha már rács, akkor nézzük meg az autó fenekén levőt. nagyon apró-finom. belátni a motortérbe, mintha egy függönyön át leselkednénk be a bátyánk barátnőjének szobájába, hogy megtudjuk, mit csinálnak a nagyok. a kipufogók körülötti hővédő lemez és az autó aljára applikált, kipróbáltan pengevékony lemezből készült diffúzor érdemel itt még említést.

ennek kontrasztjaként sajnos a dupla tankolónyílás csak két matrica, amik ráadásul elég olaszosan vannak a helyükre ragasztva. nem nyíló sapkát kívánok Matteléktől, de ne látszódjon tíz másodperccel a modell megpillantása után, hogy itt egy újabb olcsó megoldás. legyen matrica, de akkor legyen szebb, pontosabb. ahogy azt egy csomó részletnél sikerült megoldani.

például a hátsó szárnynál. ugyan picit eklektikus a régi és az új modell találkozása, mintha fűrésszel lenne kettévágva a férgese a finomságosságától, de még így is szép.

sajnos a motorháztető illesztése is ismerős annak, aki fogta a kezében a régi HW-t.

menjünk a lemezek alá. az első fedél nem nyílik. hanem levehető. alatta nagyon versenyautós, nagyon alóméniumbólvan, nagyon érdekes valami. semmi pláne, de valamirt jól néz ki. talán pont a semmipláne miatt.

szerencsére a belső is újra lett gondolva. nyoma sincs például a padlót érő kormányrúdnak. a karima picit vastagabb az ideálisnál, de a középrészének kidolgozása kárpótol minket. a műszerfal teteje, a kardánalagút nagyon finom, plüssszerű anyaggal van bevonva. alcantara egytizennyolcban. a csupaszon hagyott kábelezés óriási, nagyon feldobja a belsőt. akinek eddig mutattam a képet, mindenkinek feltűnt, hogy picit szellős így az autó. de az okára senki sem jött rá, ami lehet, hogy az én leleményességemet dícséri. történt ugyanis, hogy kifogtam egy olyan példányt, amibe a drága jó kínai rabszolgák elfelejtettek sebváltókart tenni.

gondolom nekik az egyik nap olyan, mint a másik, az egyik modell, mint a másik. valószínűleg a legtöbben utálják is, amit csinálnak, de azért nekem hiányzott nagyon az a kis vacak. de megoldottam. az, hogy senki nem vette észre a házi barkácsot, külön örömmel tölt el.

kevlármatrica. van itt kérem jóra-szépre törekvés. látszik, hogy csak odaragasztott matrica, de akkor is óriási poén. az ajtók egyébként ugyanúgy nyílnak, mint a Kyosho kivételével az összes F40-esnek. egy pici kis fémnyelv fordul körbe az oszlop belsejénél elhelyezett dudor korül.

motore. szenzácionále.. nna jó, nem. de szép munka. főleg, ha nincs teteje az autónak, és jobban belelátni.

a legjobban a kipufogók sikerültek. szinte látni, érezni a forró gázokat, gőzöket a kékeslila csövekből jönni. az, hogy lecsukott motorháztetővel a rácsokon keresztül is látszanak, külön öröm nekünk.

tetszik. kell. van. nem írom, hogy aki szereti az F40-et, annak kötelező, mert csak ajánlott. sajnos a régi alkatrészek átvétele miatt nem hibátlan, de a vannabi elájt sorba semmiképp nem állítanám be. annál sokkal több lélek, sokkal több szépség van benne

egyik nagy kedvencem következik a bemutatók sorában: az UT-féle F355 Spider. abból sem egy mezei piros, fekete belsovel, hanem egy viszonylag ritkább verzió, a barna belsős sárga.

nemrég lőttem az ebay-en, nem volt olcsó, de úgy érzem, nem volt feleslegesen kidobott pénz. nem egyhiperszuper HighEnd gép, mint a nemrég bemutatott GMP, de valamiért belőlem mégis több érzelmet vált ki annál. mai szemmel talán csúnyácskának is mondanánk egy-egy megoldását, de a maga korában, ha nem is számított akkora durranásnak, mint a mai nagy durranások, de teljesen elismert és korrektül kivitelezett modellnek tartotta mindenki.

miért is? mert 1996-ot írunk. Ferrari modellválasztékból ekkor példának fel lehet hozni a Bburago F50-esét, esetleg az 550 Maranello-t. ezek mellé téve ezt a modellt, máris nagyon élesen el lehetett határolni a szépet a nem olyan széptől. bár megjegyezném, hogy akkoriban az AutóMotor újság a frissen megjelent Bburago 550 Maranello-ról valami olyasmit írt, hogy "az olaszoktól megszokott szép, aprólékos kidolgozás jellemzi, de majd jönnek a kínában gyártató cégek, akik még szebben megcsinálják". hiába no, repül az idő.

igazság szerint a modell megértéséhez kézbe kellene venni azt. eddig csak az UT-nél és a Kyosho-nál (bár utóbbinál néha nagyon nem) éreztem ezt a "nagyon egyben van" érzést. az egész autó tömege, ahogy az ajtók nyílnak, ahogy a kerekek a helyükön bannak, mind-mind ezt az érzést erősíti.

persze lehet valami bármennyire masszív, ha egy csúnya-ronda béka, de itt szerencsére nem erről van szó. elég egy kósza pillantást vetni az formákra, a fényezésre, a felnikre, a matricákra, a feliratok finomságára.

a csomagtartó sajnos (?) nem nyitható. biztos nyomós oka van neki, mert az általam ismert összes F355 verziónak nyithatatlan ez a karosszériaeleme, gyártótól és kiviteltől függetlenül. talán olyan titkok rejtőznek ott a mélyben, amit mi nem érthetünk, nem láthatunk. pici zöld ufonauták. vagy a csillagkapu. összecsukva, elakadásjelző háromszögnek álcázva. egyébként a zárva tartott fedélnek köszönhetően a már említett "egyben van" érzés sajátságos értelmet nyer: itt szó szerint egyben van minden, ezért az illesztések nem lehetnek csúfak. a lámpák, emblémák még lehetnének, de nem azok.

a fenékrésznél mennyugodhatunk, a műanyag motorháztető szépen illeszkedik a helyén, ez általában neuralgikus pont szokott lenni a háromötvenötösöknél. a sötétített lámpák, a fekete csík, rajta a típusnévvel. szép. talán a lovacska soványabb picit az ideálisnál.

nna igen, a fékek. valamiért erre nem figyeltek rendesen az UT-nál. de a Spider-nél legalább már van Ferrari feliratos féknyereg, viszont a tárcsa egy tömör lemez. ha nagyon-nagyon részlehajlóra akarnám írni, akkor mondhatnám, hogy itt a kevesebb néha több elvet követték, mert az igazi autón a fékhűtő lyukak olyan aprók, hogy azt nem lehetett szépen megoldani ebben a méretben, ebben az árkategóriában, akkor. a felni viszont szép. a kerékanyák környéke a kedvenc részeim közé tartozik.

a másik kedvencem a szélvédő. a lehetőségekhez képest nagyon vékonyra sikerült, a keretek szépen kidolgozottak, elöl is, oldalt is.

erről a képről semmi nem jut eszembe. vagyis igen, de az nem modellautós téma.

az erő itt lakik. ekkor még nem volt divat a Ferrarinál a plexi alá tett motor, ezért annyira nincs is túlcsicsázva, mint a 360-nál és a 430-nál. itt-ott ki van emelve egy-egy részegység, bilincs, kupak, de igazából semmi különös, semmi megkapó.

az ajtók természetesen még egykaros zsanéron nyílnak, de részleteiben már látszik a jövő, ami a mostani jelen. nem egy egyszínű, egyanyagú, nesztek fröccsöntött valami, hanem a lehetőségekhez képest míves a belső borítás.

a harmadik kedvenc részem az autón a beltér. cuzammen. de azon belül is a kardánalagút. váltókulisszástól, kis gombostól, zászlós emblémástól. szép. tetszik. a fő műszerek persze matricák sajnos, de ezt is fogjuk rá az időre, meg mutogassunk ujjal az elite 288 GTO-ra, hogy bezzeg ott is. a kormány is meglepően szépre sikerült, egy árnyalattal vékonyabb csak, mint amit az ember szeme várna. ami kárpitozásnak néz ki az ülések előtt a lábtérben, az nem az, hanem egy kis becsapás, de az akkor megoldásokkal a tökéletesre törekvés jele: kárpitot utánzó finom, dorozmás műanyag.

részlehajló voltam. tudom. nem véletlenül. ez a gép megérdemli. persze adja magát az összehasonlítás a HotWheels verzióval. egyszer majd arról is leírom a véleményem.

hölgyek-urak-Bélákok, újra itt egy jó kis bemutató. mégpedig az első "igazi" Elite bemutató itt ezen a blogon. értem ezt úgy, hogy először írok olyan Elite modellről, ami Elite modellnek is született, nem rút kis középszerű Foundation-ként látta meg a napvilágot, hogy gondos kínai kezek aztán wannabe prémiummodellt faragjanak belőle. neem, ez itt kérem egy igazi kékvérű: Elite Ferrari 575 GTZ Zagato.

annak is a szerintem legszebb, szürke-ezüst verziója. vannak itt persze, akik felszisszegnek, hogy "a fekete", de a szerintem szócska szolgáljon szisszenésgátlásként. aki gyakran jár a blogomra, tudja, hogy hogyan viszonyulok az 550/575 vérvonalhoz; talán egyedül a Superamerica tetszett belőle. egészen addig, amíg meg nem láttam a GTZ-t. nem igazi Ferrari; semmi vadság, semmi dinamizmus. épp ellenkezőleg, csupa finomság, csupa lágyság, csupa puhaság. de mégis, illetve pont ezért számomra ez az autó gyönyörű. nincs mese, elvarázsolt. az elnyújtott mandula fényszórók, a hatalmas légbeömlő, az egy ponton találkozó ablakok, a púpos tető. a hatásvadászat elért; a puskacsövébe néztem és elterültem a hangos dörrenés után.

nézzük, mit tett vele a barbigyáros cég, sikerült-e ezt a hangulatot átültetnie egytizennyolcba. ahogy szoktuk, nézzük körbe az autót. a színek, az arányok stimmelnek. az én autóm egy plusz kunsztot is tud, lebeg az asztal fölött, ugyanis a talphoz tartozó távtartók picit az alvázra vannak ragasztva, tudván, hogy milyen macerás ezeket újra visszatenni, csak a fotózás kedvéért nem törtem le őket.

ha már a talpnál tartunk: a Mattel egyébként is mindig megdolgoztat, mire kerékre állítok egy modellt a dobozból, de most különösen nehéz dolgom volt. a modellt a talpra rögzítő csavarokból kettőnek a feje bele volt tekerve a talp egyik merevítőbordájába. a harmadik csavarhúzómmal sikerül megoldani a helyzetet. valaki biztos azt hiszi, hogy egy modell jósága egyenesen arányos a dobozból való kiszedésének idejével. javasolnék neki egy tanulmányutat a Kyosho-hoz.

de térjünk vissza a modellhez. szóval színek, arányok rendben. távolról az illesztések is megfelelnek egy átlagos egytizennyolcassal szemben támasztott követelményeknek. az ablakkeretek (tudom, vesszőparipa) picit talán vastagabbak a kelleténél, de ami ennél a modellnél különösen bántja a szemem, az a hülye félig felhúzott oldalablak. itt egy autó, ami csupa ív, csupa hajlat, csupa forma. erre ott a közepén két lyuk.. ha én lettem volna a Mattel helyében, ide teleüveget választottam volna. az itt alkalmazott megoldással más bajom is van, de azt picit később árulnám el.

de ezek eddig inkább apró pici labdacsos kötekedések voltak, mint valódi hibák. nézzünk akkor egy valódit. ha szemből közelítünk, láthatjuk, hogy micsoda nagy szájjal van dolgunk. meg micsoda félrecsúszott illesztéssel, ami a motortértetőt illeti. nem egy világvége, de azért ott van a képen.

javít viszont hátul a gépezet: nagyon szépek az illesztések, a lámpák, a kipufogók. külön bájos a rendszámtábla felirata. a fényezésen megfigyelhető a tetőablakon keresztül betörő január végi napfény.

a lámpák is szépek nagyon. elöl-hátul. a sárvédők tetejének éle a búrákon is folytatódik, aztán a lökhárítókon egészen a kocsi aljáig. ezt is jól adja vissza a modell.

itt meg aztán formaorgia. egy apró pici árulkodó jel, hogy valójában egy átöltöztetett 575-össel van dolgunk; a bal oldali kis nyílás a hátsó sárvédőn. az összes ilyen kis pici nyílás, rács, szellőző szépen ki van dolgozva a modellen. az a nagyfejű, aki tükröződik a képen az én volnék, igen.

íme a legeslegnagyobb baki: a félig lehúzott ablak nem illeszkedik az ablakkeret síkjába, hanem csúnyán eláll tőle. nem szúrni ki egyből, de ha már észrevette az ember, bántja a szemét, állandóan azt vizslatja, hogy jól lát, ekkora bakit lehet?

kár érte, mert máshol nem nagyon lehet igazán hibát találni a modell külsejében. a felnik is szépek, ritkaság, de a kerékméret is stimmel, a fékek forognak, a féknyergek állnak.  kívülről az ember nézi az autót, feveszi, forgatgatja, és az az érzése van, hogy ez nagyon egyben van.

nézzük meg, milyen belül! kezdjük a csomagtartóval. egészen különleges, steppelt kárpitozást kapott a Zagato belseje. ez a forma belül mindenhol, még a motorháztető hangszigetelésén is visszaköszön. itt a csomagtérben is a rombuszforma az uralkodó. full műanyag minden, kárpitozásnak nyoma sincs. kapunk az autóhoz egy kis kézitáskát és egy elegáns sporttáskát. illetve kapnánk, de gondos kezek mindkettőt beleragasztották a csomagtartóba. lehet, hogy kis feszegetéssel magamévá tudtam volna tenni őket, de nem akartam rombolni.

utastér: ami a legjobban tetszik nekem itt, azok a színek. nagyon meleg, barátságos a hangulata, ha a kidolgozása nem is tökéletes. a kormány picit bumszli, találunk pár sorját is, néhány kidolgozatlan részletet, de alapvetően jól sikerült az egész. szépek az illeszkedések, van kárpit, textil biztonsági öv. egy szebb kormány tényleg nem ártana.

motore: színes, díszes, gusztusos. nagyon tetszik a fém bilincsek kihangsúlyozása a csöveken és a szigetelés a motortértetőn. persze van itt még számtalan apró részlet, ami hengulatossá teszi a motorteret. semmi kiemelkedő, de nem tudok rá rosszat sem mondani.

ahogy a modellről is valami hasonló a véleményem: egyáltalán nem tökéletes, vannak hibái, néhány fájdalams is, de a modell legalább annyira tetszik, mint az igazi autó. nem tudom megmagyarázni, egyszerűen jó kézbe venni, jó ránézni. biztosan sokat segít ezen az élményen, hogy az 1:1-est is nagyon szeretem, de attól ezt még el lehetett volna rontani. szerencsére nem így lett. reményt ad a jövőre nézve, hogy ha alapjaiból építenek prémium modellt a Mattel-nél, akkor abból egészen jó dolgok is kisülhetnek.

ahogy az előző bejegyzésemben szót ejtettem róla, picit változott a terv és a szépséges Majorette helyett két hernyó jön. szerencsére versenyhernyók: HW Ferrari 333 SP #30 MOMO és HW Elite Ferrari 333 SP 60th. azért választottam ezt a témát, mert egyrészt jelenleg csak ehhez van kellő mennyiségű és minőségű képanyagom, másrészt meg rengetegen kérdeznek, hogy mi a különbség a sima és az Elite HotWheels modellek között, megéri-nem megéri, mondjam meg a tutit. tutimegmondás nem biztos, hogy lesz, de hátha fény derül pár érdekességre. nézzétek el nekem, hogy ezúttal nem magukat a modelleket veszem előtérbe, hanem az Elite és a sima verzió közötti különbségeket.

először is a szokásos külső megközelítés. mindkét modell különleges a maga módján. a HW a Traditions of Race sorozat tagja, így "after race" fényezést kapott, ami azt jelenti, hogy a vereny közbeni koszolódást próbálták megörökíteni rajta. ez többé-kevésbé sikerült is, de van, aki szerint úgy néz ki inkább, mintha megpörkölődött volna az autó. az Elite pedig a 2007-es 60 évfordulós kiadás része, különleges, cseresznyeszínű fényezéssel. ez a széria egyébként 6060 példányban készül, minden darabja számozott. meg ne kérdezzétek, hogy az enyém hányas számú. de, megmondom: 3492.

visszatérve az összehasonlításra: kívülről, messziről sok különbséget nem lát az ember. talán a karbonutánzatú "szélvédő" és az első terelőszárny utalhat valamire. a tanácstlanság egészen addig tart, amíg közelebbről meg nem szemléljük a részleteket. például a lámpákat. a simán van egy elnagyolt műanyagbúra, a lámpák maguk meg mintha rajzszögek fejei lennének. az Elite lámpabúráin ki vanak dolgozva a rögzítőszegecsek, a lámpák foncsorozást kaptak, meg egy szép Hella matricát. ebből a szögből látszik igazán, hogy a karbonutánzás milyen szépen sikerült.

ülés, belső bizgenytyűk: a HW változat ülése sem rossz, szépen festett, de egybeöntött műanyag. az Elite még többet ad: kárpitos ülés, igazi biztonsági övekkel, szépen kifestett elektronikai egységekkel. itt is visszaköszön némi szénszálas műanyag, a sima HW verzióban ennek nyoma sincs.

műszerfal témája: ööööö... hát ez a szőrözött MOMO kormány az Elite változatban a 80-as évek Dacia taxijaira emlékeztet, azokon volt ekkora szőrzet. értem én az akarást, de ennek itt most nyögés lett a vége.

felni, fékek: az OZ és brembo feliratok.. engem teljesen levettek a lábamról. nem beszélve a féktárcsáról. ja, hogy a sima verzióról is kéne pár szó? tessék: koszos.

az Elite kap töltőnyílást a benzinnek. semmi különös, csak egy matrica, nem is túl szép, csak picivel szebb, mint a sima kopár lyuka. sajnos a motortértető illesztési szakadéka mindkét modellen csúnya, ez ezen a két képen látszik a legjobban.

a kerekek feletti hűtőnyílásoknál is stabil az Elite előnye, a HW olyan, mintha olajban úszna.

ahogyan itt is látszik, hogy az Elite verzió főleg az apró részletek mestere: mindenki figyelmébe ajánlom a szegecseket ott alul.

jöjjön a lényeg, a motore.. ha jobban megnézzük, egy, azaz egy szál merevítő huzal kivételével ugyanaz a két motor. a különbség mindössze a festésükön érhető tetten. de micsoda tettenérés ez kérem szépen! nem azt mondom, hogy ennél szebb kidolgozást még sosem láttam, de egymás alá téve látszik igazán, hogy mennyit tud dobni pár festékcsepp egy alapvetően egyszerűnek készült egységen.

szerintem már senki sem kérdőjelezi meg: az Elite sokkal szebb. mivel az alapok teljesen ugyanazok voltak, a részletek kidolgozásában verte el a sima HW verziót. de ott aztán nagyon. szinte nincs olyan kis szeglete a modellnek, ahol nem fedezhetünk fel apró különbségeket. az egy másik kérdés, hogy ez a pár apróság megéri-e a másfélszeres árat. gondolkodásmód kérdése. van aki azt mondja, hogy elég szép neki 11-12ezer forintért a MOMO, vagy 10ezerért a sima piros verzió, de van, akinek sokat számítanak ezek a kis finomságok és kiadja értük a 16-17ezer forintot. engem ne kérdezzetek, nekem mindkettő megvan. sőt, az igazsághoz tartozik, hogy ez is: