nagyon régen készítettem bemutatót. ennek számos oka van, majd egyszer talán részletezem is őket. de addig is jöjjön valami elképesztő. egy olyan modell, amit eddig méltánytalanul elhanyagoltam. eddig. ennek nagyon prózai oka volt; nem volt belőle saját példányom, ezért nem tudtam bemutatni. de nemrég sikerült szert tenni egyre, így semmi sem gátolhat meg benne, hogy leírjam róla a véleményemet.
ez a modell pedig nem más, mint a BBR Ferrari 375 Plus névre hallgató remekműve. nem vagyok nagyon otthon a BBR történetében, de úgy tudom, hogy talán ez volt az első 1:18-as Ferrari, ami kikerült a kezeik közül. nos, ez egyáltalán nem látszik meg rajta, lehetne akár vadiúj gép is, egyszerűen annyira a legapróbb részletekig kidolgozott, míves darab, hogy simán letagadhatja azt a pár évet.
de mielőtt belemerülnénk a részletekbe, nézzük meg picit kívülről az autót. ami legelőször feltűnik az az, hogy ez bizony egy szép nagy tepsi. a szabvány egytizennyolcas dobozt hosszában majdnem teljesen kitölti. egy 250 Testa Rossa szabályosan eltörpül mellette, egy 166 MM-ről nem is beszélve.
a legtöbbet következtetni a nagyságára így, hogy egyedül van a képen leginkább a kormány, vagy az ülések méretéből lehet. a hatalmas kormány szinte elveszik a kabinban, az ülések is olyanok, mintha törpékre szabták volna őket.
persze nem csak a nagyság az, ami lenyűgöző ebben a modellben. a festés, az illesztések, az egész összkép, mind nagyon jól eltalált. tudom, hogy a Le Mans győztes ritkább, meg nemesebb jószág, de engem nagyon megfogott ezen a modellen a mexikói fíling, többek közt ezért is választottam ezt. csak ránézek, és látom magam előtt, ahogy egy poros úton száguld, kaktuszok között.
közelebbről megvizsgálva látszik, hogy ez tényleg nem az a kecses Ferrari, amit később megszoktunk a 250-es szériával. vannak persze szép domborulatok, de sehol nincs légiesség, harmónia. a pofonegyszerű fart a színes rendszámtáblán kívül nem sok minden oldja. maximum az a fél mázsa szegecs.
a csomagtartó teteje már picit érdekesebb formailag, főleg a rajta vágott rácsozat miatt. ezen van a rajtszám. mind a rácsot, mind a rajtszámozást mesterien oldotta meg a BBR. a csomagtartó tetejét egyébként pici kis rugós fémkarmok tartják a helyükön, ezeket a dobozban található szerszámokkal elég könnyű kioldani, de azért nem biztos, hogy elsőre sikerül.
készítettem egy képet a modell oldaláról is. itt egy darabig fut egy krómozott díszcsík, amit később a eltakar az oldalsó rajtszám. a díszcsík egy kis szellőzőnyílász is kettészel.
ezen a modellen csak egy ajtó van, a vezető felőli oldalon. az illesztése természetesen tökéletes.
előröl nézve a modellt a legszebb részlet a hűtőmaszk lehet. a rácson keresztül egészen a mélyen levő hűtőig belátni, miközben mindenféle merevítéseket is megszemlélhetünk.
a motorháztetőt a korszellemnek megfelelően kis bőrcsatokkal rögzítették. egytizennyolcban láttam már ilyet, mindig félek is tőlük. egy örökkévalóság megbirkózni velük. ha meg nem, akkor meg bumszlik, nem élethűek. a BBR-nek sikerült a lehetetlen: nem olyan nagy ördöngösség kibontani őket, mégsem aránytalanok. a motorháztetőn levő nyílás rácsozata is megérdemli, hogy megemlítsem; szép.
jómagam annyira nem lelkesedem a gumival egybeöntött feliratokért a gumi oldalán. itt sem sikerült nagyon élethűre. de lehet, hogy csak a hajszálvékony küllők és a szép kerékcsavar miatti kontraszt miatt tűnik egy picit buta megoldásnak.
ha már a kerekeknél tartunk, nézzük meg, hogy mi tarja őket a helyükön, milyen a felfüggesztés. hát kérem, akár itt, a modell aljánál el lehet időzni egy jó ideig, annyira sok aprólékos részletet találunk itt is. igazi laprugó, lengőkarok, fékcsövek, csapok, meg még ki tudja mi minden rejtőzik itt alul.
de az igazi tűzijáték mégsem ez, legalábbis szerintem. engem igazán az fogott meg, hogy a modellen levő összes fedél nyitható. kivétel nélkül. pedig van rajta nem kevés. például itt a jobb első sárvédőben levő. az egész megvan vagy egy fél kisujjkörömnyi. ebből lehet következtetni a zsanér méretére.
hasonlóan vicces méretű a szélvédő előtt levő kis szellőzőnyílás.
az autó orrán levő már nagyobb, ez egy kis kezű ember kisujjának körméhez mérhető talán.
van egy nyílás a motorháztetőn is.
meg természetesen az üzemanyagtartályon levő tanksapka is nyitható. általában nem nagyon esem térdre, ha nyitható elemeket látok egy modellen, de az ezen levő aprólékosság teljesen megfogott. ezen kívül az egész nyitás-csukás kulturáltsága is. a tényleg nagyon apró alkotóelemek dacára sosem volt olyan érzésem, hogy elgörbítek, esetleg eltörök valamit, amikor játszadoztam velük.
az autóhoz jár egy külön felhelyezhető takarólemez, ami szegény másodpilótától nagyon pici magasságot követel meg. pedig, ha jól látom, nem más diktálta az itinert, mint maga Zorró.
a fülkében semmi hókuszpókusz. fakormány, bőrülések, pár műszer, kapcsoló, biztosítékok, relék, csupasz fémlemezek, itt-ott kilátszó vázdarabok. nekem tetszik.
a csomagtartót teljesen uralja a hatalmas benzintartály. a hétvégi teszkós bevásárlást ne ezzel tervezzük. a tető egyébként meglepően nehéz, hiszen a pilóta feje mögötti dudort is magán viseli. a csomagtérből egy kis pálcika hajtható ki, amivel megtámasztható.
a motor maga a csoda. még nem az a színesszagos piros hengerfejes Ferrari, hanem szürke egy kis szürkével. mellé pedig a változatosság kedvéért egy kis szürke.
de talán pont ez a színvilág emeli ki legjobban a részleteket. mert azok vannak dögivel, csak legyen ideje az embernek mindent megfigyelni.
múlt hétvégén Hornando kolléga nálam járt. nézegettünk modelleket. szépeket, a szívemnek kedveseket. ezt valamiért nem jutott eszembe elővenni megmutatni. mert mindezen szépek mellett, amit írtam róla valamiért mégsem férkőzött be a legszebbek, legkedvesebbek közé. pedig megvan hozzá mindene, de az a kis szikra hiányzik. aki bele tud szeretni, vagy nem zavarja az érdekházasság, annak viszont bátran ajánlom. annál is inkább, mert egyes verzióit, főleg a #19-est néha piszok jó áron ki lehet fogni itt-ott. szóval hajrá!
