akkor elérkezett az idő; itt a blog első teljesen offtopik bemutatója. mert ugye volt az a kis félrelépés azzal a nagy teherautóval, de azt senki sem gondolta komolyan témán kívülinek. nna, de most, ahogy korábban már szó volt róla, kitörök a ketrecből, szippantok egy nagy levegőt, és kezdem is.

Kyosho Rolls-Royce Ghost. a Rolls-ok szeretete is - honnan máshonnan, mint - a gyerekkoromból eredeztethető. az akkoriban elérhető egyetlen autósújság hasábjain egy ilyen autó bemutatásakor le sem merték írni forintban, hogy mennyibe kerül, csak annyit írtak, hogy hány darab Trabantot, vagy Zsigulit lehet venni egyetlen vételárából. nem csak emiatt, de nekem ez az autó maga volt a felfoghatatlan luxus, a pompa, az autózás Mekkája. igen, azok a nyolcvanas-évekbeli autók, amik talán a vállalat mélypontját jelentették. felnőtt fejjel úgy gondoltam, hogy ha a sok Ferrari mellé lesz valami, ami nem olasz lovacskás gép, akkor az csak egy Rolls lehet. kapóra jött, hogy a Kyosho hosszú idő után végre kiadta a Ghost-ot. külön örültem annak, hogy készül belőle fehér verzió is. az örülést tett követte, amint elérhető lett, utazott is felém, szép nagy fekete dobozban.

a szokásos Kyosho-féle hungarocellből kivéve jött a meglepetés. az autó ugyan szép terebélyes, de pillekönnyű. bevallom őszintén, hogy egy dög nehéz vasdarabra számítottam. de nem. persze ez nem von le semmit az élvezetből. mert élvezet az van bőven. ez tényleg az a tipikus magam elé teszem, az asztalra könyöklők és bámulom típus. modern autó, tehát kívül olyan nagyon-nagyon sok trükk nincsen rajta, de ami van, az csodás.

a festés, különös tekintettel a szürke dekorcsíkra az oldalán hibátlan, a lámpák csodaszépek, a nyitható napfénytető illeszkedése láthatatlan. a fehér szín nem tesz jót az ajtóknál látható réseknek, de ahogy ez lenni szokott: élőben nem látszik, fel sem tűnik. ezt bemondásra el kell hinnie mindenkinek. aki nem teszi, azt várom egy teára. van még tavalyi londoni teszkós egyfontos ihatatlan is.

minden Rolls-Royce éke a görög templomokat idéző hűtőrács, felette Emily-vel. Emily is szép, de a tekintet nem őt vonzza, hanem a hűtőmaszk lamellái, a mögötte levő hűtővel. ujjlenyomatos, tudom.

a felni olyan tipikus modernautós, nagy malomkerék, középen az emblémával. semmilyen lenne, de a Kyosho megoldotta azt, amit az igazi autó is tud: ha a kerék forog, a középrész, benne az RR logóval állva marad. így talán ez az egyetlen 1:18-asom, amit tologatni is szoktam, kiélvezve ez a dolgot.

íme, egy kárpitozott csomagtartó. sajnos kezd egyre inkább ritkaság lenni ott, ahonnan én modelleket szoktam válogatni magamnak. itt nem sajnálták az anyagot, jutott mindenhova. de nem is ez a pláne, hanem a körítés, a kis koptató, a rendszámvilágítás, az apró kis fekete foltok, amik minden bizonnyal funkcióval bírnak az eredeti autón.

a motorháztető felnyitásához meg kell nyomnunk egy kis pöcköt a modell alján, ekkor egy pár milliméternyit felpattan az egész. elegáns megoldás. a motortértől picit féltem, mert ugye modern cucc, ráadásul sok rosszat hallottam a Minichamps Bentley motortereiről. nos, itt nem olyan rossz a helyzet, sőt, szó nincs az egy szem műanyaglapos megoldásról. amíg a szem lát, addig biztos meg van építve minden tisztességesen. vannak kábelek, csövek, csavarok, hengersorok. egyetlen dolog méltatlan csak egy ilyen nemes géphez: a géptető két hatalmas zsanérja. tehát nem is egyetlen, hanem kettő.

de ez hamar elfelejtődik, mert az igazi attrakció az az utastérben vár ránk. itt aztán van minden földi jó. a kápráztatás már az ajtók belsején elkezdődik. gusztusos, finom, aprólékos.

de ha ez nem volna elég, akkor tessék figyelni az ajtóból kandikáló kis krómozott gombot. mi lehet az? igen, egy kihúzható esernyő. az igazi kegyelemdöfés persze az volna, ha ezt a kis gyufaszálnyi ernyőt ki is lehetne nyitni, de azért ne engedjük ennyire szárnyalni a fantáziánk.

ha tudnék rendes képeket csinálni, a beltérről tényleg egy szót nem kéne szólnom. olyan, mint Bridget Jones. úgy jó, ahogy van. nem több plüssel, nem kisebb kormánnyal, nem szebb műszerekkel. úgy, ahogy van.

persze az is hozzátartozik, hogy tud egy csomó dolgot, aminek egy részét ki sem próbáltam, csak a manuálban láttam. lehet tologatni az üléseket, nyitogatni a könyöklőket, a napfénytetőt, a napellenzőket, behajthatók a tükrök (ezt próbáltam, enélkül nem is lehet visszatenni a dobozba), meg még ki tudja, mennyi minden, amik engem általában hidegen hagynak, de most teljesen bekajáltam őket. hogy miért? talán, mert imádom ezt a gépet.

mert olyan nekem a sok-sok Ferrari után, mint egy rossz házasság után az első szex egy másik nővel. még furcsa, talán még a régi dolgokat várod. még újak az illatok, új a látvány, de percről-perce jobban ráhangolódsz, és rájössz, hogy ezt akarod. még egyszer, aztán újra megint. picit később lehiggadsz, és elgondolkozol, hogy megérte-e, nem bánod-e a régi dolgot, amibe annyi energiát öltél. de már nem tudsz a régire gondolni, arra gondolsz, hogy újra lélegzel, újra van külvilág, újra van szabadság. élet. megyek is.