az elmúlt hetekben volt szó egy csomó újdonságról, mutattam egy nyálcsorgató gyűjteményt is, ezért a sok csillogás után szeretnék egy öreg gépet bemutatni. az Anson Ferrari 328 GTS-ét, ami ezúttal Majorette dobozban érkezett hozzám. nagyon rég szerettem volna elkészíteni ezt a bemutatót, de eddig még nem sikerült. pedig járt nálam már ilyen modell, de az egyik szegény nagyon romos volt, a másikat meg két nap alatt elvitték tőlem. hiába, más idők jártak akkor.

most viszont úgy adódott, hogy a legutóbbi börzén egyik kedves gyűjtőtársunk hozzámvágott pár modellt "add el őket, én nem érek rá szórakozni velük" felkiáltással. volt ott minden, a szakadt 365 GTS-től kezdve klasszikus bburagonarancsra fakult 250 TR-ig, de a legérdekesebb ez a 328 GTS volt, gyakorlatilag új állapotban, hibátlanul.

nem azt mondom, hogy nem fogott rajta az idő, hogy nem látszik rajta a kor, de ha belegondolunk, hogy egy 1992-es kiadású modellről van szó, bizony vannak rajta akkori szinten áll-leejtős megoldások. a formák nagyjából rendben, a felnik méretei is passzolnak az eredetivel. a színe szép, sajnos a teljes auto módba kapcsolt fényképezőm rózsaszínt akart belőle mindenáron.

talán picit mintha az orra lenne egy hangyányit hosszabb és szögletesebb a kívánatosnál, de ennyi hibát elnézek még neki, mert engem meg lehet venni olyan apróságokkal, mint a szép körbefutó fekete csík.

viszont azért objektív szeretnék lenni legalább egy minimális mértékben, ezért elismerem, hogy közelről nézve az eleje nem a legszebb nézete az autónak. a kis ködlámpák túl szögletesek, a rács nem illeszkedik szépen, a Ferrari embléma hatalmas. nem követelmény ugyan, de jó poén lett volna, ha nyílnának az első lámpák, de sajnos fixek.

hátulról nézve jön a szépítés. itt nincs gond a formákkal, a lámpák, a feliratok, a lökhárítók szépek. egyedül talán a kipufogóvégekbe lehet belekötni.

a lámpák nekem annyira tetszenek, hogy csináltam még egy képet róluk. nem csak két műanyag korong, rendesen meg van adva a módja. gumitömítéssel a karosszériához rögzítve.

mostanában gyakorlatilag minden HW Elite modell bemutatójánál lehet mutatni olyan rácsot, ami egy picit mindig helyrehozza az adott modell renoméját. a rácsozási mánia ansonéknál is megvolt, igaz, picit más területeken, és más anyagból, de van olyan megoldás itt, ami egy sokkal jobbra tartott modellen is csak egy festett műanyag lap. persze az ember félve nyúl ezekhez az öreg műanyakorhoz, enyhén lötyögnek is a helyükön, de én azért megemelem a sipkám, nna.

a felni-gumi párosra sok rosszat nem tudok mondani, de sok jót sem. nekem nem tetszenek, a gumiba öntött feliratok, szívem szerint itt is szívesebben láttam volna, ha nincsenek.

amik vannak, és nagyon jó, hogy vannak, azok az ablakkeretek. elöl is a szélvédőnél, meg itt oldalt is, az ajtókon. az oldalsó index egy kis narancs plexidarab, amiért jár a plusz pont, amit rögtön le is vonok a pirosan hagyott oldalsó levegőbeömlő nyílás miatt.

az első pótkeréktartó sok meglepetést nem tartogat. egy fekete műanyagból öntött betét van benne egy pótkerékkel.

annál érdekesebb a beltér. az ajtók természetesen egykaros zsanér segítségével nyílnak, de már van több darabból álló ajtókárpit, ami feldobja az összképet. sajnos az anyagok nem a legszebbek, és a varrás imitálása sem sikerült a legélethűbbre.

ha már az anyagok; a beltér megítélését beárnyékolja az ajtóknál és a padlónál alkalmazott műanyag csillogó felülete: olyan, mintha tojássárgával lenne átkenve az egész. a frissen kisült sajtos pogácsák ilyenek anyósom sütőjében.

ez a jelenség teljesen elvonja a figyelmet a beltérről, ami a maga egyszerűségével még jó is lenne, de a műszerfal meg olyan, mintha megolvadt volna a napon, a formák ellágyultak, nem elég határozottak.

a motornál igyekeztek egy kis pluszt adni a húsz éve is modellt gyűjtőknek; ez lett a szép színes szelepfedél, meg a szép szabályos gyertyakábelsor. ezek jól levonják a figyelmet a motortér egyéb részeitől, amik elég sematikusra sikerültek. a hátsó csomagtartó bőr takarója nem nyitható.

a végén ugyan kiszakadt belőlem a kritikus énem, de még mindig úgy vélem, hogy a korához képest ez egy nagyon szuperül sikerült kis autócska. a külső tisztességesen meg van oldva, ráadásul néhány akkoriban nem magától értetődő részlet is kidolgozásra került. az is látszik, hogy a belső terekre nem helyeztek akkora hangsúlyt. ezekkel a hibákkal is lehet szeretni, mert úgy érzem benne van az a kis lélek, amit manapság sok modellből hiányolunk.