tudom, mi a Karácsony. a feleségem civilben egy sport-játék-óra-műszaki-cikk online áruházban próbálja irányítani a csapatot. most este negyed tíz van, az előbb telefonált, hogy tíz után indulhatok érte be a Moszkvára (akinek jobban tetszik; Széll Kálmán), mert szerinte fél11 körül végeznek. holnap reggel kezdés nyolckor, vagyis kelés fél6-kor, mert ugye van még a családi játéknagyker, az itteni rendeléseket is össze kell készíteni. ez pontosan december 24-én délután ötig fog tartani, az utolsó ember, aki aznap kapott észbe, akkor fog elmenni tőlünk egy olyan babával a kezében, amit a garázsból kapartuk már össze valami eldugott dobozból. de még az én munkahelyemen is megélénkül a forgalom decemberben. jó, az nem a Karácsony miatt van, hanem, mert mindenhol költeni kell, meg adóból leírni. szóval tudom, mi a Karácsony: a pénz ész nélküli költése. bármire. mert ez a szokás, így alakult, ezt injektálja a bőrünk alá a média, így illik. tisztelet a kivételnek.
azért is írtam ezt, mert egy pillanatra elgondolkoztam, hogy a karácsonyi hangulatú (kinek mit hozott 2012, mi került a fa alá, mit vártok 2013-tól, stb) posztok közé mennyire illik majd a témám, de aztán Ágó telefonhívása a tíz órás indulásról eloszlatta a kételyeimet; illik ez ide, sőt.
pár hónapja írtam először arról, hogy esetleg gyűjtögetnék, mérsékelt mértékben ugyan, de nem Ferrari modelleket is. akkor pár emberből ez általános megdöbbenést váltott ki, egy pillanatra úgy is éreztem magam, mint a fehér Negró cukorka, de persze a külső kontroll sosem volt vezérlőerőm, ezért bele is vágtam a kalandba. jó, húsos, finom falattal. aztán írtam egy listát. bevallottan főleg az AUTOart szépségeire koncentrálva. két dolog került vastagabb betűkkel szedve rá; a Mercedes 300 SEL és a Jeep Grand Wagoneer. egy jóárasított Merciről a két héttel ezelőtti közös Modelissimo-s rendelés alkalmával csúsztam le. egy kézből kicsúszós Jeep-ról meg az alábbi elmélkedés szólna.
van az index fórumon a bolhapiac topik. benne van a kedvenceim között, naponta többször ránézek, hátha van valami érdekes számomra. nem emlékszem, hogy vettem-e már ott valamit, de talán igen. a szerencse azonban a múltkor rám kacsintott. vagyis csak azt hittem, de az elején még teljesen heppiendre állt a dolog. vagyis egy AUTOart Jeep Grand Wagoneer várta új gazdáját. amint megjelent a hirdetés, ment az e-mail, kb 3 levélváltás után megegyeztünk, kaptam fényképet a modellről, a számlaszám megkapása után ment is a pénz. ami a modell valós értékéhez képest jelképesnek számított. túl olcsó ez, túl mohó vagy Labdacs, nem lesz ez így jó. de, hiszen az eladó leírta az e-mailbe, b.e.l.e.g.é.p.e.l.t.e a levélbe, hogy az enyém, én meg el is utaltam az árát. nem volt más hátra, mint várni.
vártam egy napot. aztán kettőt. meg egy harmadikat is. a munkahelyemre vártam a csomagot. úgy voltam vele, hogy ha aznap sem kapom meg, este nyomok egy levelet az eladónak, hogy mi a nagy helyzet, feladta-e. otthon ez az e-mail várt:
"Szia
Nagy baj történt lakástűz miatt nem tudom postázni a modellt leégett a fél lakásom és az autó is oda lett.
Elég nagy probléma ez most nekem, azt se tudom hogy mihez kezdjek.
Sajnálom hogy nem tudom elküldeni a modellt mert nagyon szeretted volna, de nekem a legrosszabb!"
Meg némi rizsa, hogy a pénzemet visszautalja, meg elköszönés, satöbbi. bűzlött a dolog, tele voltam kétségekkel, éreztem, hogy engem most itt valaki átver, hülyének néz. de nem, az ember ilyennel nem viccel, még ha nem is babonás, vagy vallásos, akkor sem. persze sehol nem találkoztam a neten lakásmegsemmisítő tűzről szóló hírrel abból a városból, ahonnan a modell érkezett volna, de mostanában másról szólnak a hírek, lehet, hogy nem került bele. gondoltam. ha csalnak a megérzéseim. mindezek mellett iszonyatosan rossz éjszakám volt. az a fajta dühös tehetetlenség, ami nem hagyott aludni, az valami olyasmi volt, amit legutoljára talán akkor éreztem jó régen, amikor egy nő hagy ott valami kis hülyeség miatt, és én nem tudom megmagyarázni. sem neki, sem magamnak.
gondolkodtam. vagy igazat mond. vagy rájött, hogy túl keveset kért. vagy valaki másnak adta. az első variáció kiesett, amikor pár nappal a fenti levél után újra szerepelt az egész eladó sora az index fórumon. természetesen a Jeep nélkül. én meg csak vártam. két dologra. egyrészt arra, hogy visszautalja-e a pénzem, vagy azt is bukom. ezt többszöri e-mail-es unszolás után egy hét után sikerült elérnem. a másik dolog, amire vártam, az az, hogy megjelenjen valahol a Jeep.
ma estig kellett várnom, az új tulajdonosa két oldalon is büszkén mutogatta legújabb szerzeményét. ráadásul még azzal is dicsekedett, hogy egy már megkötött megállapodás ellenére sikerült megszereznie a modellt. amikor szembesítettem a helyzettel, meg leírtam a véleményem, hogy mit gondolok az ilyen stílusú bizniszelésről, elég pökhendi módon lettem elküldve azzal, hogy 400 euróért beszerezhető a gép az ebay-en. használjak nagy szavakat? írjam azt, hogy itt egy ember, akinek 400 eurónál már nem törődik a másik üzletével. elmélkedjek róla, hogy hol a határ? 200 eurónál? 100-nál? 50-nél? 20-nál? dehogy. nem akarom játszani a durcás kisgyereket, akinek elvették a játékát. itt nem erről van szó. sokkal többről.
a tűzesetes barátunkról meg csak annyit, hogy amellett, hogy iszonytatóan gusztustalan dolog ilyen témával játszani, még rendkívüli ostobaság is. nem is azért, mert nem gondolt bele abba, hogy nagyon kicsi volt az esélye, hogy egy ekkora országban, ennyi gyűjtő között egy ilyen ritka modell titokban maradhat, hanem azért, mert ha nyílt kártyákkal játszik, és leírja, hogy akkor inkább licitálós játék van, a legrosszabb esetben is jobban jöhetett volna ki belőle, a legfinomabb eufemizmussal is kínosnak jellemezhető tűzesetes történet nélkül.
tavaly tavasszal felpakoltunk és elindultunk London felé. sokan kérdezték akkor tőlünk, hogy miért. pénzért. persze, aki külföldön vállal állást, az mind a jobb, könnyebb megélhetés reményében teszi. nagyképűen fog hangozni, de annyira nagyon mi nem voltunk rászorulva. mindkettőnknek normális állás, családi cég, szép nagy ház Szentendrén, két autó, amiből az idősebbik három éves. mégis, nagyon sajnáljuk, hogy ilyen-olyan családi okok miatt nem tudtunk élni a lehetőséggel és haza kellett jönnünk. pont az ilyen dolgok miatt. kint sincs kolbászból a kerítés, tudom, voltam, tapasztaltam. de ha két ember megállapodik valamiben, akkor az úgy van. hiába jön egy harmadik. főleg, mert nem is jön, mert a kötött alku neki is szent.
itt meg most én érzem magam szarul, mert tisztességesen játszottam. erre tanítsam a fiamat? akkor alul fog maradni, és egyre inkább alul fog maradni az ilyen helyzetekben. vagy neveljem az elveimmel ellentétesen? vagy vigyem oda, ahol nem kényszerülök erre a dilemmára? nem, nem egy százezer forintos modellről van szó, nehogy félreértse bárki, nem emiatt hurcolkodnék arrébb 2000 kilométert, hanem azért, mert ez egyre inkább általános jelenség.
nevek nem szerepelnek a történetben, aki kíváncsi, úgyis megtalálja mindenféle fórumokban.
