Ferrari 1:18

Ferrari 458 Spider mattfekete
Ferrari Dino 308 GT4 V8 ezüst/fekete
Ferrari Dino 308 GT4 V8 piros
Ferrari 348 TS fekete
Ferrari 348 TS piros
Ferrari F355 Berlinetta sárga
Ferrari F355 Berlinetta fekete
Ferrari F355 Berlinetta piros
Ferrari 458 Italia GT2 Le Mans "Farnbacher Racing"
Ferrari 458 Italia GT2 Le Mans "AF Corse"

rendezgettem a képeket a gépemen, és ezeket találtam. gondoltam, megosztom, hátha érdekes lehet. (a blog.hu posztban csak kb 600 pixel széles kép fér el, de most úgy csináltam, hogy rákattintva előjön eredeti méretben)

tudom, hogy egy kép nem jelent semmit egy modellnél, főleg ilyen felbontásban, de azért pár helyen egészen beszédes különbségek látszanak.

először csak egy válasznak szántam Camaro96 kolléga hozzászólására a HW F40-es bemutató kapcsán, de ahogy írtam-írtam, úgy éreztem, hogy ebből külön poszt lesz. picit csipogós, de azért tessék hozzászólni.

"@Camaro96: köszi, tényleg, így újra elolvasva picit merengősre sikerült.

a befejezéssel kapcsolatban: amikor kezdtem, tényleg gyermeki örömmel fogadtam minden egyes új darabot. előtte hosszas álmodozás volt, aztán picit rövidebb csörte a lelkiismeretemmel, hogy én ezt a pénzt akkor most erre elköltöm. utána örökkévalóságnak tűnő várakozás, amire hazaért Németországból, vagy bárhonnan. majd a kibontás öröme. főleg téli péntek estéken, a jó öreg, meleg cserépkályha mellett, a rengeteg csomagolóanyagon áthámozódva először meglátni az új jövevényt...

azóta meg ahogy egyre jobban belemélyedtem, egyre több, egyre jobb kapcsolataim lettek ezzel a világgal, amivel együtt picit eltűnt az új modell megszerzésének szépsége, izgalma. fogom a nagyker weboldalát, februárban bepipálom, hogy igen, abból a piros 348 tb-ből kell ennyi karton, aztán decemberben, amikor megérkezik, egyet elteszek magamnak.

a régi szépségek levadászása, az még tartogat izgalmakat. de ott meg már az a baj, hogy annyira magasra tették a gyártók az ingerküszöböt, hogy egy egykor csodált gépezet mára már csak lesajnált "ahhoz képest" modell. többek közt ezért sem örülök neki soha, ha a gyártók olyan gépet hoznak ki, amit más régen megcsinált tisztességesen. ezért húznám a szám egy Elite F355-re, vagy egy 275 GTB4-re.

persze van olyan gép, ami ritka is, különleges is, szép is. nna, egy ilyet elkapni igazán nagyszerű dolog. egy fekete 365 GTB4, vagy egy piros 308 GTS (Kyosho)... ezek igazán nagy fogások lesznek a jövőben.

szóval néha visszasírom a kis lelkes kezdő énemet. igaz, a világ is jóval egyszerűbb volt akkor..."

fiatal voltam még, és független. szép világ volt. bringával jártam dolgozni, nem volt rajtam túl sok súlyfelesleg, megállás nélkül feltekertem a Hármashatár hegyre. csak úgy, munka után. többet kerestem, mint most, nem voltak adósságaim. havi egy modellnyi kiadást számoltam bele a költségvetésbe. így indult anno útjára komolyabban az, amiről addig csak álmodoztam; ha lesz rendes munkám, akkor lesz 1:18-as gyűjteményem is.

ennek a gyűjteménynek lett a hatodik darabja a mai poszt alanya. tehát nagyon az elsők közül való ősdarab. amikor még nem is lehetett gyűjteménynek hívni, egy polcra elfért az összes. fejből fel tudom sorolni, hogy miféle társaság volt ott. mivel az igazi gyűjtés előtt virtuálisan összegyűjtöttem már mindent, ami szem-szájnak ingere, tudtam, hogy ez az F40-es kell nekem. mert ugye minden Ferrari gyűjteménybe kell egy F40. A Bburago nem tetszett,  a Tonka még annyira sem, a Kyosho meg sem jelent, a Mattel még nem indította el az Elite sorozatot; fura, de akkoriban ez volt a legszebb F40-es a piacon.

ez volt az első teliablakos autómodellem. még ha egy lyuk is volt a közepén, még ha az ablak környéke szörnyen kidolgozatlan is volt, a tény, hogy egyáltalán volt, engem teljesen levett a lábamból. hogy mondják ezt ma marketinges nyelven? ez volt számomra a key feature. no meg, hogy nem narancssárga, mint a Bburago, meg rendes felnije van, meg hogy HotWheels. ez akkor önmagában nagy szám volt, a kétezres évek elején. így múlik el a világ dicsősége.

szóval nagyon-nagyon örültem neki, amikor az ebay-en le tudtam ütni valami 25 euróért szállítással együtt. akkoriban még nem hozzám, hanem a szüleimhez, vidékre mentek a pakkok, ezért a hazalátogatások jó része modellcsomagolással is együtt járt. a múlt már picit ködbe vész, de arra emlékszem, hogy a kibontás örömébe némi csalódottság is társult. volt szerencsém előtte élőben F40-est látni, és az a nyers brutalitás, ami az igazi gépet jellemezte egyáltalán nem volt érezhető a modellen. kis esetlen kecske, ott állt félszegen előttem. az oldalablakok mindjárt nem tűntek olyan csodásnak. inkább csak arra voltak "jók", hogy a tető pereménél fogva ne lehessen felemelni a modellt.

pedig akkoriban tényleg nem számított rossz gépnek, megvoltak a nagy, vastag rácsai elöl, a Bburago óriás, papírból levő emblémájához képest ezek a kis Ferrari lovacskák tökéletesnek számítottak.

a bukólámpák ugyan nem nyíltak, de erre nem is nagyon volt igény. az ilyen kunsztokat tudó Ferrarik akkoriban vagy elérhetetlennek számítottak, vagy rondák voltak, mint a bűn.

hátul is rács, hasonló finomsággal, mint elöl, lámpák, durvák. itt legalább egy picit hasonlított a modell az eredeti gépre.

de ott már sajnos nem, hogy a szép nagy vasalódeszka hátsó szárny túl vastag volt, a benne levő kis bütykök meg nagyon elnagyoltak, szétfolytak. de legalább a kultikus F40 logó nem egy béna matrica, hanem bele van öntve az anyagba.

a kerekekben hosszasan gyönyörködtem. ááá, az, hogy azok a szegecsek ott voltak belül. hogy nem fénylettek, hogy a hátsó brutálisan szélesebb volt az elsőnél. hogy lyuggatott féktárcsa kandikált ki a felni mögül. ma már ezek teljesen természetes dolgok, de akkor még kezdő voltam, mindent bekajáltam.

azért nem mindent. ezt a rést a motorháztető és a fülke között akkor sem tudtam mire vélni. ennyire bonyolult íveket találtak volna ki a Ferrarinál, hogy egyik modellgyártó sem tudja kiönteni a formát? aztán azt is észrevettem, hogy egy egytizennyolcas vörösboros kancsó nyomot hagyott a bal hátsó sárvédőn. vagy ez lenne a tanksapka fedele?

az ablakkeretek kidolgozásával még ennyire sem fárasztották magukat a HW-s termékfelelősök; ugyanis ablakkeretek nincsenek. egy fia sem. sehol. legalább volt mit bepótolni jó hat évvel később az Elite verzión.

a híres-neves teliablak. maradjunk annyiban, hogy ez a műfaj nem csak most nem megy a Mattelnek, régen sem sikerült ráérezni a dologra. csúnya, elnagyolt, kidolgozatlan, nem is illeszkedik, ráadásul anyagában túl vastag, ezért homályos az átlátás rajta. ezért kár volt törni magukat a fiúknak.

írtam, hogy alig látni be rajta. ez lehet, hogy nem is olyan nagy baj. a belsőre ugyanis egy megállapítást tennék: még szódával sem. sőt, sehogy nem. ilyen valami olcsó kínai játékautóban elférne. talán. és akkor tényleg ez volt a piacon a legjobb F40-es.

az első fedél alatt a szokásos pótkerék-tartozékok kombináció, a fedélen meg pár műanyag elem. a legtöbb helyen egybeöntött csúnya műanyag az egész.

a motor színtelen-szagtalan. ebből a szörnyetegből már akkor is illett volna többet kihozni.

összességében azért szeretem ezt a gépet. de ha most jutnék hozzá, akkor egy ilyen bemutatóban nem sok jóra számíthatna. most, elkényeztetve sokkal könnyebben mondok rosszat egy modellről. akkor még tényleg igazi ünnep volt egy új modell érkezése, nem hagytam, hogy elrontsa egy-egy félresikerült megoldás. lehet, hogy itt lenne az ideje befejezni?

ami tetszik:

• talán ennek is nyitható lesz a lámpája
• a krómkeretek a szélvédők- és a lökhárítók körül
• a kilincsek
• a műszerfal
• a motor

ami nem tetszik:

• az, hogy belül is fekete
• a felni/gumi arány
• az oldalfények
• a hátsó lámpa
• nem tudom, nekem egy picit darabos

már nagyon rég elkészült Dofekné a kis HW TR átfestésével, de nekem mindig közbejött valami, csak a múlt héten tudtam átvenni. ezúttal is nagyon köszönöm a türelmet. meg a gyönyörű munkát, aminél jobb apropó nem is lehetne egy hármas összehasonlításhoz. a rengeteg birtokomban levő 250 TR-ből egy Bburago-t és egy CMC-t választottam ki mellé. nem hiszem, hogy hatalmas meglepetésként érne bárkit is, ha azt írom, hogy nem lesz meglepetés a bemutató végén; a Bburago szenvedi az úttörők sanyarú sorsát, a HW biztosra ment 10 éve, a CMC pedig tökéletes.

ahogy az lenni szokott, távolról egész kevéssé látszik a modellek közötti különbség. ha valaki kellően felületesen nézi őket, még a Bburago verziót is teljesen vállalhatónak gondolhatja. ehhez kell ezért némi kis csalás is. főleg az, hogy az kerüljön legtávolabb az optikától.

ami azért is fontos, mert úgy nem látszik, hogy a Bburago egy mérettel nagyobb a többieknél. olyan, mintha 1:16-os lenne. a lényeg az, hogy kellően kitöltse a szabványméretű Bburago dobozt. vicces, hogy a HW is nagyobb egy picit a kelleténél. szemből még nem is annyira feltűnő, de hátulról egyértelmű, hogy a modell farát túl szélesre, túl szögletesre vették.

ez a kép érzékelteti talán legjobban, hogy miről próbáltam irkálni az előző pár mondatban. ezen illusztráció mellett különösen érdekes, hogy a három modell közül a Bburago a legkönnyebb. ráadásul nyeklik-nyaklik; olyan, mintha nem gyári modell lenne, hanem valami ügyetlenül összerakott dobozos verzió, amiből kifelejtettek néhány csavart. a CMC a másik véglet: a legkisebb, de a méretéhez képest megdöbbentően nehéz. erre mondják talán, hogy van benne anyag.

tényleg elnézést kérek, ez az összehasonlítás így, hogy belemegyek a részletekbe is,  méltatlan a CMC-nek, és sportszerűtlen a Bbuargo-nak, az olvasónak pedig semmilyen izgalmat nem tartogat, de ez most ilyen lesz mégis. kezdjük a kerekeknél. a Bburago csúnya terepgumikkal, fényesen csillogó műanyagküllőkkel operál. a HW-nél némiképp még rosszabb a helyzet; a gumi oldalfalából ugyan hiányzik az ordítóan ronda felirat, de a mintázat még terepesebb, a felni még elnagyoltabb. a csillogó anyagok ugyan elmaradtak, de ez nem biztos, hogy a modell előnyére vált: a matt szürke felnit nem tudom hová tenni. a CMC-t inkább nem részletezném, a látvány önmagáért beszél.

csináltam autós képeket is. a Bburago és a HW nincs is annyira lemaradva a CMC-től, ha csak kívülről nézzük őket. később majd mutatom, hogy milyen áron.

azt kellett megállapítanom, hogy a Testa rossa fara az, amin igazán le lehet mérni, hogy hová jutott a formahűség a modellszakmában az elmúlt 20-25 év alatt. a Bburago-nál ezt a formát akár egy AC Cobra fenekének is el lehetett volna adni, mert arra is nagyjából annyira hasonlít, mint a donorautóra. ráadásul egy csúnya vízszintes illesztés szeli ketté az autót. de legalább jár hozzá négy bónusz trombita is. a HW-nél már valamivel jobban rá lehet ismerni a formára, itt is van illesztés elvágólag, de legalább a trombiták kisebbek. a CMC fara gömbölyded, sehol egy nem kívánt illesztés, viszont még itt is találni finom részleteket. például a kis szegecseket a "rendszámtáblán", vagy a krómkeretet a hátsó lámpák mögött.

a Bburago rozogasága talán a Testa Rossa legjellegzetesebb része, az első sárvédő környékén érhető leginkább tetten. a kipufogó eleje a levegőben fityeg, a légkiömlő környéke egy katyvasz, az illeszkedni vágyó lemezek között néhol milliméteres hézagok. a HW sem sokkal jobb nála, de ott legalább az illeszkedések jobbak, és az ember nem érzi úgy, hogy rögtön szétesik a kezében a vas. a CMC itt is más ligában játszik.

előröl vizsgálva a modelleket, tanúja lehetünk a rácsok evolúciójának; a Bburago a szokásos fényes műanyaggal, vastag osztásokkal operált, ráadásul spórolt is, mert nem volt képes a ködlámpás verzióknak külön alkatrészt önteni, ezért a ködlámpák fogadására szolgáló kis lyukak az összes Bburago Testa Rossa-n megtalálhatók. a HW picit okosabb volt, az "ami nem szép, azt ne mutogassuk" elvet alkalmazta. a rács egy fekete műanyag valami, ami szerencsére alig látszik, úgy el van dugva. a CMC-nél? a rács az egy rács.

benzintanktartó terén a Bburago és a HW fej-fej mellett; annyi talán a különbség, hogy a Bburago fedelét úgy kell feszegetni, hogy kinyíljon. a CMC ürege meg igazi kis csoda. bőrszíjjal, nyitható tanksapkával, szegecselt tankkal.

azt mondom, hogy talán itt, a beltérben a Bburago picit megelőzi a HW-t. elkezdtem írni az, hogy valamivel szebb, de kitöröltem. inkább azt írom helyette, hogy nem olyan ronda. a legelszomorítóbbak mindkettőnél az utastérbe csúnyán belógó hatalmas zsanérok.

motorilag is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy itt nem tudom eldönteni, hogy melyik a rondább. viszont a HW-nél legalább a fémfelületek festése tisztességes. nem csak itt, egy Dofekné-mentes darabon is. a CMC motorterét meg tényleg sportszerűtlen és kínos itt mutogatni.

ami tehát egyértelmű: a CMC teljesen más ligát képvisel. ami meglepő lehet: a Bburago ha méretben picit jobban eltalált, és egy picit jobban összerakott volna, nagyon megszorongathatná a HW-t. de nem az, így esélye sincs rá. végeredményképp azt kéne írnom, hogy vegyen mindenki CMC 250 TR-t, akinek ilyen autóra fáj a foga, ha nem 200 euróba kerülne. viszont a másik kettőt olyan nagyon őszintén nem tudom ajánlani senkinek sem. a esetleg donornak. mert ebben a sárga modellben is a legjobb, legigényesebb dolog Dofekné munkája. amiért újra nagy köszönet neki!

úgy döntöttem, hogy mindenféle kommentár nélkül teszem fel a modellről ma délután készült képeket. egyrészt nekem nagyon kényelmes, mert nem kell mindegyikhez frappáns szöveget kitalálnom szombat este tízkor, 38 fokos lázzal (hőemelkedéssel?) küzdve, másrészt pedig ezekből úgyis látszik, hogy mekkora hatalmas meló egy ilyen "szimpla" átfestés is. hatalmas respect Dofekné mesternek!

folytatódik a "régiségek dobozok mélyéről" bemutatósorozatom. ezúttal a HW 288 GTO a soros. nem azt mondom, hogy közkívánatra, de azért páran jelezték, hogy jó lenne már látni róla egy írást.

hogy milyen érzés volt kiszedni egy ilyen modellt a teljesen érintetlen gyári csomagolásából? nem írom, hogy olyan, mint egy középkorú, érett nőnek elvenni a szüzességét, pedig maga a hasonlat még stimmelne is, de ebbe vegyült egy kis szomorúság. ugyanis megválok a modelltől, az új tulajdonos kért meg rá, hogy ha van kedvem, átadás előtt csináljak róla bemutatót.

lehet, hogy nem írtam soha, de a 288 GTO nekem is az egyik nagy kedvencem, annak ellenére, hogy egy nagy dózis megtalálható benne a nyolcvanas évek baltával faragott igénytelenségéből, mégis hozzá tud adni ehhez egy olyan pluszt, amitől ellenállhatatlan lesz. nyilván a kedvencséghez az is hozzájárul, hogy a 308-asra épül formailag. ugyanaz az ék alak, egy picit nyújtott, egy kicsit szélesített kiadásban.

hogy ebből a brutalitásból mit sikerült a Mattelnek átvinni a modellre? mindent! sőt, még egy picit túl is vállalták a dolgot, a kerekek hatalmasak, az ablakok fekete kerete a modellnél még egy picit jobban rájátszik a hatásra. persze, ha lemérnénk, a tengelytáv, a hossz, a szélesség, a magasság biztos nem stimmelne, de kit érdekel? kézben tartva olyan, mint egy régi Kyosho: nagyon egyben van. jó nézni, jó forgatni, gyönyörködni benne. meg különben is, ez itt egy 288 GTO modell!

nna, de félre a lelkesedéssel, kezdjünk végre kukacoskodni, hiszen azt szereti mindenki, keressünk hibákat. mert vannak ám. most vagy a lovacska, vagy a GTO felirat, de valamelyik a kettő közül biztosan rossz színű. a kipufogók túl vastagok, aranyszínűek, ami szintén nem stimmel. viszont szép a hátsó sárvédő domborítása, rajta a 250 GTO-ra utaló kopoltyúkkal. bizony-bizony, retro-szuperautó a Ferraritól 1984-ből. méghogy a kitaposott úton mindig...

túl nagy az embléma, az irányjelzők nincsenek kifestve, a lovacska meg inkább vesszen a homályba. egyébként tökéletes a morcos GTO-orr.

a sárvédődomborítás elöl is megvan, rajta a lovacskás pajzs, ami talán túl nagyra sikerült. az autón végigfutó horonyból hiányzik a fekete szín, aki ilyenre vágyik, annak zsebbe (Elite verzió), vagy ecsethez kell nyúlnia.

a korai HW modelleknél nem mindig jellemző, de itt szépen ki vannak dolgozva az ablakkeretek is, ami nélkül nagyon sérülne az összkép. ja, és kérem, a tető fémből van, ellentétben a Bburago megoldásával, ahol ezt valamiért nem sikerült megvalósítani.

sajnos a motorházfedél műanyag. a Ferrari felirat és a két kis nyitó-záró kallantyú mérete nem az igazi, nagyobbak a kívánatosnál.

volt már szó korábban róla, hogy a kerekek szélesebbek a valódi méretüknél. ezen kívül nagy gond nincs velük, a felnik kifejezetten szépre sikerültek. talán-talán lehetnének kevésbé csillogósak, de a küllők körül elhelyezkedő szegecskarikával én meg vagyok vásárolva.

a tanksapka matrica, a légbeömlők még festékkel sincsenek jelezve. viszont a Pininfarina logó arányos és szép, nekem a hátsó-oldalsó ablak melletti-mögötti rés is tetszik.

aztán itt vannak az ajtók. nincs vita félig lehúzott szélvédőkről, ugyanis ilyenek nincsenek. vannak viszont nagy külső tükrök, meg átlagos illesztési hézagok.

persze, hogy egykaros zsanérral nyílik az ajtó, a kárpit egyszínű fekete, egy darabból fröccsöntött, de most pont elég ide, úgysem ezzel lesz a baj.

mert az autó leggyengébb része egyértelműen a beltér, azon beül is a műszerfal, és a környéke. szoktam írni, hogy ne tessék nyitogatni. nna, ez ilyen. egyszerűen nem méltó a modell többi részéhez. nem is részletezném, a mellékelt képen úgyis látszik minden.

a csomagtaró inkább pótkeréktartó, ahogyan a 308-as esetében is láthattuk. van pótkerekünk, hűtőnk, egy-két csövünk. sajnos a keréken kívül minden egyenfeketében.

a motor viszont kellemes csalódás. ha nem tudnám, hogy én bontottam ki először, azt hinném, hogy már kezelésbe vette valaki egy ecsettel. de nem, ez gyárilag ilyen. nem azt mondom, hogy nem láttam nála szebbet, de egy egybeöntött egyszínű műanyagra számítottam.

rengetegen fogtak neki HW-ból Elite verzió faragásának, hiszen egyszerűnek tűnik a dolog. egy kis festék az ülésekre, egy pici a külsőhöz, napellenző a szélvédőre és kész is. szerencsére, ez a modell teljesen érintetlen, csodálatos állapotban maradt meg az utókornak. eddig. sajnos tudom, hogy nem marad eredeti állapotában. szívesen megtartanám így, ilyennek, de most muszáj eladnom. lehet rajta javítani, persze. de az csak a külsejét szépítené, ez esetben az értékét rombolná. csak remélni tudom, hogy az új gazda legalább egy percig elgondolkodik ezen.