Ferrari 1:18

Zx kollégával történt csereüzlet keretében ez a gép parkolt be ma hozzám:

pakkom jött:

végre megérkezett Dinoenzo 410 Superamerica-ja.

pirosban egészen szürreális látvány egy ilyen régi Superamerica. de amint megszokja a szem, el is csodálkozik, mert árához képest egész tisztességes kreálmány.

ez a fekete Evo sem rossz. engem a fenekén a digószínű FXX felirat fogott meg.

azt hittem, hogy utálni fogom, mert kis béna vannabi modell, de nem. nagyon szép, nagyon hangulatos, nagyon egyben van. tudom, csak amíg kívülről nézem, de akkor is.

ez volt az első nem Elite Italia, ami a kezembe került. nagyon érdekes a fényezése. néha nagyon bababilikék, de ha úgy esik rá a fény, akkor tényleg hozza azt a selymes tengerkék árnyalatot. erősen gondolkodom.

fehérgőte jelen. talán a pakk legszebb járgánya. számomra.

zöldbéka is jelen. érdekes kis lény, tényleg nagyon békaszerű, így lökhárítók nélkül. ha nő lennék, azt mondanám rá, hogy cukimuki.

ugyanazt tudom rá csak mondani, mint a Sebringre. a Mattel nagyon eltalálta, melyik verziókat kell megmintázni.

nem szeretem az 575 GTC-t. ez a továbbiakban is így marad.

Dinoenzo GTZ-je.

aki lemaradt az Elite verzióról, és hajlandó kompromisszumot kötni, meg tud barátkozni a teljesen fekete belsővel, a műanyag fékekkel, a tömör rácsokkal, annak jó lehet.

a 308-assal szemben teljesen elfogult vagyok. ezzel a modellel is. szép. nagyon. szeretem. mászthev.

ahogyan a GTO is. nem olyan csicsás, mint az XX, de így első ránézésre legalább olyan jó. ja, 5000 darab készül belőle. szerintem hamar a piros Italia sorsára jut.

késő van, éjfél lesz nemsokára, éppen szkájpolok a másik gépen, valami eszement iPhone alkalmazást mutatnak nekem; egy macska mond vissza mondatokat. Talking Tom Cat. már le is töltöttem én is. remek kis játék, éjjelre kimondottan kikapcsoló hatással bír. lehet, hogy holnap kéne elkezdenem az írást. de ha már nekikezdtem, azért nem adom fel ilyen könnyen. főleg azért nem, mert ma éjjeli bemutatóm tárgya egy régóta, de talán a legrégebb óta vágyott darab, ami abban a különleges élményben részesített, hogy legalább annyira tetszik, mint amennyire szerettem volna megszerezni.

persze nem volt túl nehéz. mert ez az autó egyszerűen tökéletes. nna jó, majdnem tökéletes. de minden tökéletessége mellett ráadásul nem egy szerethetetlen darab fém, hanem egy szerethető alkotás. múltkor nálam járt Xapa kolléga, és még ő is elismerte, hogy ez így van, minden fehérgőte iszonya ellenére.

nyáladzás következne itt, ha le akarnám írni, hogy az ívek, az illesztések, a formák, a színek, aztán ezek mixtúrája micsoda gyönyörűséges elegyet alkot, hogy nincs a gyűjteményemben még egy modell, ami hozzá fogható, ráadásul annak ellenére, hogy én ezeket a modern vackokat nem is igazán szerettem eddig, jobban vonzódtam a klasszikus modellekhez.

mert úgy gondoltam, hogy azokon van mit nézni. tele van csövekkel, kábelekkel a motorjuk, szép küllős a kerekük, fakormányuk van, H kulisszás váltójuk, króm kilincseik, lökhárítójuk. de rájöttem, hogy egy ilyen gépet, amin nincsenek ilyen kapaszkodók így, ilyen minőségben megalkotni talán nagyobb feladat, mint egy régit, ahol el lehet kábítani a népet egy csomó részlettel a motortérben, vagy egy csillogó lökhárítóval. itt viszont az ilyen trükkök nem jönnek be, mert nincs hozzájuk felület.

itt vannak szépen felületbe simított lámpák, vékony illesztések, hibátlan fényezés.

meg persze a mai modern modellgyártás farzsebből előhúzható építőelemei, a rácsok. mindenhol igaziak, vagy igazinak kinézők, szépek. nem úgy szépek, mint egy Mattel gépen, hogy odanézz, milyen szép rács ott, hanem úgy, hogy észre sem veszed, hogy ott van, csak ha lefotózod, hogy jajj, tényleg, de jó az a rács.

mint például itt a hátfalon a lámpák között, a Ferrari emblémát tartó. de ez a kép nem ezért készült. hanem a kipufogóvégek miatt.

ez pedig a diffúzor miatt. több részből áll, nem egy egybeöntött műanyag vacak. mögötte pedig megint a Szent Rács.

ahogy a hátsó sárvédőben levő légbeömlőnél is.

a HighEnd modellek Nagy Sablonos Trükkjeinek egyetlen példányát hozta magával a BBR erre a gépre, a kinyitható tanksapkát. ami önmagában nem lenne meglepetés, de a megvalósítás módja annál inkább említésre méltó. a dobozban levő kis mágneses végű piszkafával lehet kicsalogatni a nyugalmi helyzetéből, aztán óvatosan kézzel kinyitni. ekkor nagyon halkan, nagyon finoman bekattan a helyére. becsukáskor tudja ugyanezt a kattanást.

a felnik, kerekek természetesen tökéletesek. ahogy mögöttük a kerámia fékek is. ezek a grafitszínű abroncsok nagyon jól állnak az autónak, sima ezüst felnikkel biztosan nem lenne ilyen kisugárzása.

azt ajtó első élénél bizony vastagabb az illesztési hézag, mint a kívánatos. nem tudom, hogy csak a fehér fényezés hozza-e így ki, de tény, hogy a többi színnél nem ennyire szembeötlő, a fehéreken viszont kivétel nélkül látszik. ha bele lehet valamibe kötni akkor ez az. természetesen Mattel-féle félig lehúzott ablaknak híre-hamva nincs.

a csomagtartó nyitásának módja a következő: a modell alján levő pöcökkel oldódik a zár, a fedél kiugrik pár milliméterre, így már körömmel, vagy a már említett piszkával ki lehet nyitni. teleszkópok tartják a helyén, a zárszerkezet pedig tényleg működik, a fedél visszanyomásakor halkan kattanva záródik. természetesen az üreg szépen kárpitozott, a modellhez jár még egy bele passzoló táskakészlet is.

az ajtókat kézzel nyitni lehetetlen, szerszám kell hozzá. igen, a már kétszer említett piszka tökéletesen alkalmas a feladatra. természetesen nyoma sincs igénytelen megoldásoknak, maga az ajtókárpit is több részből áll, alul külön térképzsebbel. szép. nagyon. tetszik.

ha a másik oldalt látjuk, akkor van egy zárszerkezetünk, meg egy típustáblánk. nna jó, ezek már picit a vakítás kategóriájába tartoznak, de még a határon innen vannak.

a beltér szép. részletes. gyakorlatilag egy kicsinyített autóbelső. a kárpit, az ülések anyaga, formája, a műszerpanel, a karbonutánzatú betétek mind jól sikerültek.

a slusszpoén persze a nyitható kesztyűtartó. van benne egy szervizkönyv és egy zseblámpának látszó tárgy is. ha valakinek ilyen modellje van a gyűjteményében és haveroknak akar mutatni olyat, amitől az álluk leesik, akkor ezt mutassa meg, garantált a hatás. tudom. próbáltam.

a motortérben semmi extra nincs, leszámítva, hogy minden a helyén, még a tetőt tartó teleszkópok is. persze ha jobban benézünk az alkatrészek alá, láthatjuk, hogy ott is van egy-két részlet kidolgozva, ahova talán sosem tévedne a tekintetünk. ki-kivillan egy kis hőszigetelő fólia, egy-egy kábel innen-onnan. szerintem ezt hívják igényességnek.

nem is kell semmi összefoglaló a végére. nagyon vágytam rá, nagyon sokáig sajnáltam rá a pénzt, nem is pénzt adtam érte. de a lényeg, hogy már az enyém, és ha választani kéne most egyet, akkor őt tartanám meg az összes többi közül.

ismét túl vagyunk egy eseménydús börzén. az programajánló posztban beharangozott alacsony árak úgy látszik, hogy meghozták a vásárlókedvet, mert szinte alig fértem az asztalhoz az érdeklődőktől, akik vittek is a portékából szép számmal. amik ilyen áron sem keltek el, azok közül kiválasztottam hármat, akiket nem kínzok tovább, a gyűjteményem részévé tettem őket. lett igazi vásárfiám is, két darab.  az egyik egy kis egyszerű, sima piros HW 250 GTO, de ami érdekesebb, az a mára picit ritkának számító HW 575 MM. Dofeknéra bíztam a megkezdett, de soha be nem fejeződni látszó fehér 410 Superamerica projektet. bár így félig készen összerakva is elég jól nézett ki, ha lenne egy szervizes diorámám, biztosan így hagynám. történt még más csoda is: benézett hozzánk Leonardo kolléga, aki szerintem pozitívan csalódott a börzében. de majd talán elmeséli ő, hogy mit gondol róla.

amikor még nagyon-nagyon kisgyerek voltam, igaz, hogy épp csak foszlányos emlékeim vannak belőle, de arra azért emlékszem, hogy akkor még a Mercedes volt a "luxusautó". a BMW gyárigazgatók is Mercivel jártak, pedig akkor már lehet, hogy a BMW-k is voltak olyan jók, de nagyon sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy egy lapon emlegessék  a két márkát az emberek. valami ilyesmi van kialakulóban a Mattel háza táján. ebben az árkategóriában még mindig a Kyosho-t tartja mindenki a legjobbnak. de most leírom ide, ami igazából a  bemutató végére kívánkozna:

ez a modell jobb, mint a Kyosho-k. ha nem volna az a béna csomagolás, ha nem csípőfogóval, csavarhúzófal kellene nekirontani a dobozának, azt is mondanám, hogy (majdnem) tökéletes. mint a rút kiskacsa története, olyan hihetetlen, hogy a középszerű mezei 599 GTB modell után mit sikerült alkotni hasonló formákkal.

jó, persze fotómaratott kis apróságokkal és a rácsokkal mindig is jól bántak a Mattel háza táján, ez nem újdonság.

viszont fényezésben is nagyot fejlődtek. annyira csillogó-villogó, fényes ez a fekete festés, hogy csak kesztyűben mertem hozzányúlni, különben ezer ujjlenyomatot láthatnánk a képen a modell helyett. a fényképezőgép sajnos nem mindig tudott megbírkózni full auto módban a fényes felületekkel, itt elnézést is kérek a szokásosnál is gyengébb képanyagért.

hátul is rácsok rácsok hátán, meg egy hatalmas diffúzor. lámpák helyett repülőgép-hajtóműre emlékeztető valamicsodák, középen pedig a Cavallino Rampante.

a hátsó kerék mögött kis vezérsík tereli a levegőt. nagyon szépen, finoman van megoldva, szépen, pontosan áll a helyén. ezen a képen talán látszik, hogy a diffúzor karbonszálas anyagát is sikerült visszaadni.

talán a legszebb részlet az autón a hátsó tetőoszlopon levő kis szárny. pengevékony, gyönyörű.

sajnos találunk tömör rácsot is az autón, de egyrészt a modellt élőben kézben tartva fel sem igazán tűnik, másrészt pedig rögtön kárpótol minket a rács alatt levő kis cápauszony -szerű légterelő, ami a hátsó kerék mögöttire rímel. a szélesített küszöb megvalósítása is nagyon szépen sikerült.

a fékek sem hétköznapiak, a tárcsa felett van még egy kis fedőlemez. természetesen ezt is sikerült megmodellezni. a felnik is nagyon szépek, a formában nyoma sincs a pár kiadással ezelőtti Mattel felnik szögletességének. itt a kerékméretet is sikerült eltalálni. a Pininfarina felirat feletti légbeömlőről kéne valamit írnom még, de azt hiszem, eddigre elpuffogtattam az összes jelzőmet.

a csomagtartóban versenycucc lakik. meg a lyuk a közepén. ami mire szolgál? igen, itt van átvezetve a rögzítődrót. ezt az egyetlen idegesítő dolgot találtam az egész modellben, emiatt én meg tudom ezt bocsátani, de nagyon várom már az első zárt dobozos HW Elite modellt. egyébként a fedeleknek levehetők, nem nyithatók. nem kell félni, csukott állapotban nem esnek le olyan könnyen, mert kis mágnesek tartják őket a helyükön.

az ajtóknál is szerencsés a csillagok állása: a Mattel kénytelen volt teleablakos megoldást alkalmazni. ami nem is sikerült rosszul. szépen illeszkedik, és a normális, viszonylag egybefüggő ablakfelület még jobban hangsúlyozza az "egyben van" érzést. természetesen normális zsanérokon nyílik, elég könnyen, de nem árt hozzá valami nyitószerszám.

belül versenyhangulat fogad. percízen, aprólékosan kidolgozott bukócső, sokpontos biztonsági övek, versenyülések.

karbonbevonatú műszerfal, tűzoltóberendezés. nekem tetszik.

de a modell éke egyértelműen a motor. az agyonburkolt utcai verzió motorjához képest ez egy egészen más világ. szabadon álló kábelek, csövek, csatlakozások. ráadásul ez egész szép színes, formás, stílusos.

a 250 SWB California után csak remélni mertem, hogy a folytatás is hasonló lesz. reménykedésem meghallgatásra talált, ez a gép még nem hasonló, hanem még jobb. pirosban, vagy feketében, teljesen mindegy, kinek mi jön be jobban, de ahogy Joe Kelly Junior mondaná; abszolútli rekommendid.

most vasárnap börze a szokott helyen a szokott időben. jöjjön mindenki, aki tud. annál is inkább, mert most van az a szilárd elhatározásom, hogy modellek nélkül szeretnék hazamenni, ezért hajlandó vagyok a szokásosnál is nagyobb engedményeket tenni, lehet alkudni szemtelenül, persze pofátlanul nem. Ferrariból, a teljesség igénye nélkül egy lista:

• HW Elite Ferrari 599XX, piros
• HW Elite Ferrari 360 Spider, Italian job
• HW Elite Ferrari 250 GTO Vanilla Sky
• HW Elite Ferrari FXX Evo, fekete
• HW Elite Ferrari 250 GT Lusso, piros
• HW Elite Ferrari F50, piros
• HW Elite Ferrari 599 GTB, polished
• HW Elite Ferrari 125 S, bordó
• HW Elite Ferrari 250 GTO, piros
• HW Elite Ferrari 250 GTO #24
• HW Elite Ferrari 333 SP #11
• HW Elite Ferrari Dino 246 GT, sárga
• HE Kyosho Ferrari 250 GTO #20
• HW 575 GTZ, piros
• HW 250 GT California, piros
• HW 250 GT California, bordó 

persze lesz más is, BMW, Audi, Mercedes, Renault, mindenféle amerikai vas, stb, stb.. gyertek, ne kelljen hazacipelnem semmit.

update:

• HW Elite Ferrari 250 GTO Vanilla Sky
• HW 575 GTZ, piros
• HE Kyosho Ferrari 250 GTO #20

ezek már elkeltek

az elmúlt időszakban egy csomó finom gépet mutattam itt be, most nem ez lesz. egy pontosan 20 éves model következik, egy őskövület, egy faék, egy rémesen egyszerű kis játékszer; az Ertl egyetlen Ferrarija, a 275-ös.

ha pontosak az infóim, akkor 1991-ben gyártották, mindössze egy éven keresztül ezt a modellt, tehát tényleg nem egy mai darab, a fotózása közben modellrégészeti ásatáson éreztem magam. manapság például a modelleket nagyjából eltalálják formailag. a CAD/CAM rendszerek, meg a 3D szkennerek korában ennek nem szabad problémát okoznia. ezért nem is nagyon szoktam olyanokra kitérni, mint formahűség, arányosság, mert egyértelmű, hogy van.

húsz évvel ezelőtt más szelek fújtak, itt arányosságról nem igazán lehet beszélni. a 275-ös ugyan élőben is egy nagy tepsi, de talán nem ennyire mozdonyszerű a motorháza. a szélvédő is mintha túl lenne döntve, emiatt az egész összkép olyan, mintha hanyatt akarna esni szegény autó. ezt az egészet erősítik, megkoronázzák a kerekek, amik rettentő picik, talán a legjobban elméretezett abroncsok, amiket modellen valaha láttam.

hátulról nézve pedig annyira nem is rossz a helyzet, talán a fehér szín nem a legszerencsésebb neki, picit túlságosan is egy tömbbe olvad az autó, az ívek, az arányok rejtve maradnak. ennyit a külsőről. nézzük, hol rejtőzik az ördög.

hátulról rögtön meg kell említeni ezeknek az öreg Ertl Ferrariknak ez egyik baját; picit sárgulnak a krómozott részeik. nem nagyon, élőben talán nem is venni észre, de lefényképezve valahogy előbújik a sárgás árnyalat. ezen a képen főleg a kipufogón látszik. egyébként a hátsó hozza a húsz évvel ezelőtti szintet; lámpa, rendszámtábla, lökhárító, a korabeli anyagokból.

sajnos ugyanez igaz a lámpákra is. korabeli minőségben, korabeli anyagokból rontották el vele az egész autót. mintha nem is lámpák lennének itt elöl, hanem két hatalmas szilikoncsöcs, vagy a tizennyolc évesen onnani olvasók kedvéért: két óriási gyönnyhagyma. félbevágva, átlátszóvá savanyítva. hmmm.. az de finom is. valami jó kis sós hússal, friss kenyérrel.

de nem is csak a mérettel van gond, egyszerűen túl vastag az anyaga, emiatt opálos az egész, a fényszóró mögötte alig látszik, mintha vak lenne az autó. tessék megnézni egy eredetit, mennyivel más ez élőben. múltkor volt egy kis vita hűtőrácsokról. nna, ez tényleg nem szép, nem tudom eldönteni, hogy a Bburago 250 TR-nél szebb, vagy rondább. a Ferrari embléma a kornak megfelelő jelzésértékű mérettel bír. sajnos a motorháztető illesztése is.

az első szélvédő kivitelezését a gyengébb ötletek listájára írnám. már a szélvédővel egybeöntött ablaktörlők is egészen mecsbokszos fílinget kölcsönöznek a dolognak, de a kegyelemdöfést a felső, jól kivehető kis pöckök adják meg, amivel a felső keretbe pattan bele az ablak.

a kerekek méretéről volt már szó. maga a kerék is kisebb picit a kelleténél, de benne a felni meg aztán tényleg apróka. a küllők elég ritkák és vastagok, a krómszínű csillogásától sem ájulunk el túlzottan. de ha belegondolunk, hogy a Mattel egészen 2005-ig ilyen felniket rakott a modellekre, akkor talán nem is annyira szörnyű.

hogy végre valami jót is tudjak mutatni, lefényképeztem az ajtót. akkoriban az ablakkerettel együtt nyíló ajtók olyan ritkák voltak, hogy hirtelen nem is tudok mondani olyan modellt, ami tudta volna ugyanezt. külön jó pont, hogy az illesztés is egész szépen van megoldva.

mindig készítek képet a belső terekről. általában a csomagtartó bemutatásával szoktam kezdeni ezeknek a kivesézését. hát itt nem, mert a csomagtartóba nem tudunk benézni; a fedél nem nyílik. egy modell a "nyíljonmindene" korszak előttről.

az utastérbe természetesek egykaros mechankiával nyíló ajtón keresztül juthatunk. az ajtókárpit egy darabból öntött fekete műanyag.

ahogy belül is fekete minden. fekete a padló, fekete a műszerfal, feketék az ülések, fekete a kormány, sehol semmi játék a színekkel.

pedig a feketeség mélyére nézve meglepő formagazdagságra lelhetünk. csőműszerek, kapcsolók, gombok egész szép rendszere; picit színesebben biztosan tetszene, egy jó umbaus itt biztosan kiélheti magát.

a motoron is lenne tennivalója, ugyanis eredeti állapotában nagy képzelőerő kell hozzá, hogy belelássuk a tizenkéthengerest. pár műanyag alkatrész egymásba pattintva, ami nem is akar nem műanyagnak látszani sehol. mintha egy kindertojásban találtuk volna.

most biztosan sokatoknak bizsereg az összes ujja, írná már, hogy tejóég, de kis béna béka ez, kukában a helye. de én szeretem ezt a modellt. minden hibája ellenére. ahogy az összes régi vasamat is. nem egy Kyosho-val, vagy egy Elite masinával kell összhasonlítani, hanem megnézni, hogy mi volt akkor piacon, ami Ferrari. Bbuargo Testarossa, 250 TR és hason szőrű társai. azok között pedig ő volt az ász, az vitathatatlan. húsz éve bizony ez volt az a jellegű csúcs, mint ma egy CMC. én ezért vigyázok rá, dédelgetem, bántani nem engedem.

ezt ma hozták a lányok Nürnbergől:

van bennük egy csomó érdekesség, de újdonság nem nagyon. az Elite katalógusban semmi, a Kyosho-ban pedig kiderült, hogy mit milyen színben terveznek megjeleníteni a HE sorozatban:

• F40 LW: fekete
• Testarossa: fekete, piros
• F40: fekete, piros
• F40 LW LM Wing: piros
• 512TR: fekete, piros, sárga