volt már ezen a blogon pár offtopik cikk, ami nem kizárólag olyan autókról szólt, ami a blog jobb oldalán látható mottóhoz illik, de általában olyankor történt ilyesmi, amikor valami nagyon különleges, nagyon szép, nagyon érdekes téma ezt indokolta. most is erről van szó, egy olyan modellt fogok bemutatni, aminek kidolgozása mögött akármelyik Amalgam műgyanta csoda is elbújhat. ez pedig nem más, mint a japán Honda gyár modellje, a Jazz. abból is egy 2009-es Execute verziót szeretnék bemutatni.
a modell a gyűjteményem nem-Ferrari részlegéhez tartozik, én nagyon szeretem, talán ezért is tűröm meg a többi között. három éve jutottam hozzá korrekt áron. sajnos vitrint nem tudok neki biztosítani, dobozt meg nem adtak hozzá, ezért könnyen porosodik, piszkosodik, ez a legtöbb képen látszik is, ezért elnézést kérek.
első ránézésre akár furák is lehetnének az arányai, de nincs csalás, ez itt nem egy szuperlaps-szuperszéles sportkocsi, hanem egy bágyadt családi mikroegyterű, egy magas, rövid keskeny tojás. a fekete fényezés ezt egy picit próbálja ellensúlyozni, részsikereket elérve.
de ahogy írtam fent, az igazi érdekességek a modell részletmegoldásaiban keresendők. tessék megnézni például a részletesen kidolgozott rendszámtáblakeretet, vagy a kis i-VTEC feliratot a szélvédő sarkában. természetesen az összes felirat, jelvény a helyén, pontosan, egyenesen.
sajnos a legprecízebb gyártókat is elérte a kamurács-divat, ezen az autón is találunk ilyet. a legfeltűnőbb a hűtőrács, ahol az embléma környékén csak imitációt láthatunk. ezt ellensúlyozza a szép rendszámtábla megismétlése elöl is. a rendszám alatti rácsra már nem lehet panasz. a motorháztető illesztése is jól sikerült, igaz, talán a rács felett lehetne vékonyabb a rés, de még így is nagyságrendekkel jobb, mint bármelyik másik modellemnél.
a lámpák kidolgozása is szép; ha jobban megfigyeljük, még az izzókat is megpillanthatjuk a hatalmas, sima bura alatt. a helyzetjelző kis dudorodása és az irányjelző becsillanó borostyán színe a két kedvenc részletem az autó orrán.
az ablaktörlők vékonyak, majdnem hozzák a 2D-s fílinget, de a csuklónál a kis csavarfej és picit később a törés a karban azért ellensúlyozzák ezt. jó poén a szélvédő sarkában látható osztrák autópálya-matrica, de az esőérzékelő- és a fényszórókapcsoló érzékelőjének kis fekete nyomata is jól sikerült.
a címben szerepelt, hogy umbau. nos, azért umbau, mert az autón nem az eredeti Honda felnik vannak, mert azokat télire lecseréltem egy ilyen grafitszínű garnitúrára. a csere egész más karaktert kölcsönöz az autónak, lesz tőle egy pici vaddisznó beütése. a felnik kidolgozása csodás, nem is vesztegetném rájuk a szót, elég csak a sókiütéses kerékcsavarokra nézni. természetesen a féktárcsák együtt forognak a kerékkel. a legnagyobb attrakció számomra a gumi. nem szeretem a feliratos gumikat, általában nem jól sikerülnek, de itt ez most zseniális, aprólékos, nagyon finom. mégsem ez a pláne, hanem az, hogy a japánok megoldották, hogy a gép súlya alatt lapuljon be a gumi. minden modellnek így kéne kinéznie!
az ajtók illeszkedése is szuper, hajszálvékonyak a rések, fent az ablakkeretek is belesimulnak a karosszériába. az ablakok teliablakok, de akinek ez nem tetszik, annak van módja ezen változtatni, ugyanis a GMP egyes modelljeihez hasonlóan itt is leengedhetők. én most a felhúzott állapotról készítettem képet, mert nekem úgy jobban tetszik az autó. (tudom, tükröződöm)
természetesen nyoma sincs egykaros ajtómechanizmusnak, sőt, még egy kis fém határolót is kapott minden nyílás. az ajtóborítás műanyagja sajnos látványra sem valami szuper, érintésre még rosszabb, amit nem is értek, mert a mérleg másik serpenyőjében meg ott van a szuperül, igazi textillel kárpitozott felsőrész. az ajtózáró gomb kis piros pöcke egy szál maga eldönti a kérdést: szép ez.
belül nem kell gondolkozni, minden a helyén. a bőrrel bevont kormány zseniális, a váltógomb körüli kis kályhaezüst keret is szuper, az órák külön üveglapot kaptak, az ülések anyaga ugyanaz a finom plüss, ami az ajtón is megtalálható. természetesen kárpitozott a lábtér, amit mindenhol kivehető gumiszőnyeg óv a durvább piszkolódástól.
hatalmas ötlet a nyitható dupla kesztyűtartó. tessék őket óvatosan nyitogatni, meg úgy általában a beltérre vigyázni, mert a belső műanyagok elég kényesek. tapintásra olyanok, mintha egy kemény valamire hártyavékony hungarocellt ragasztottak, majd ezt feketére festették volna. erre mondják, hogy nem kő tapogatni. az első légzsák kikapcsolására figyelmeztető kis színes tábla azért felvidítja az ilyenkor elkeseredett felfedezőt.
van még két apró érdekesség a beltérben; az egyik az autóval utazó Krtek figura, ami a szélvédő jobb felső sarkából lóg le, a másik az üvegtető, ami a hátsó utasok fejéig húzódik.
Shova teleszkópok hatalmas zsanérok helyett? igen, így kell ezt csinálni. a másik érdekesség a kalaptartót tartó kis zsinór, bár én jobban örülnék egy összecsukható rolónak helyette.
a csomagtartó alsó része kárpitozott, a géphez jár egy kis piros táska is, ami kivehető. a csomagtartó szélein kis apró rögzítőszemcséket találunk. sajnos a kerékdobokra már nem jutott kárpit, ott ráadásul van egy kis igénytelenség is, a más piacokon kapható defektjavítós-csomagtérvariálós rendszer rögzítőlyukait benne hagyták ebben a modellben is.
érdekes, hogy a hátsóüléseket teljesen síkba lehet hajtogatni, ilyenkor az ülőlap teljesen eltűnik a lábtérben, a helyére a támla kerül. a támla, aminek a háta szintén kárpitozott. nem mértem meg, hogy hány sörösrekesz fér bele, talán majd máskor sort kerítek erre is.
motore. zseniális. minden kábel, minden cső, minden kis doboz a helyén, nem hiányzik semmi. még a fő biztosítékpanel kis piros teteje sem. természetesen a hatalmas zsanérok helyett itt is vékonyka lábak tartják a tetőt. a kitámasztó helyett lehetne teleszkóp is, de ezt tényleg nem kő nyitogatni.
ez lett volna a rendhagyó bemutató. ajánlom ezt a gépet mindenkinek, aki nem a szürke választékból szeretne magának valamit, egy picit kevésbé sablonos autóra vágyik. beszerezni sajnos nem könnyű, első pillantásra horrorisztikus az ára: az ugyanilyen új, ropogós modell most 4.8 millió forint ebben a színben, és még dobozt sem adnak hozzá. sajnos itt is érezhető az áremelés, meg a gyenge forint. aki használtban gondolkodik, kb 3 millió környékén már egész jókba botolhat bele. de akinek tetszik és a gyűjteményébe fogadja, nem fogja megbánni.
(a fenti poszt a ferrari18.blog.hu április elsejei irománya)
HW Elite 308 GTS. ez a hivatalos neve, az 
Kyosho 308 GTS. a nagy kedvenc, az egyike az "előbb a vesémet" modelleknek itthon. európai autóról van itt szó, rendes, szép első lökhárítókkal, QV köténnyel, kis hátsó szárnnyal, két szép kerek tükörrel, rendes normál 308-as motorháztetővel. mélyen a zsebbe kell nyúlni érte, de aki teheti, ne hagyja ki, nagyon jól sikerült modellről van szó. a fotón látható sárga mellett létezik pirosban is. a blogon a 
Kyosho 308 GTB. a korai, hengerenként kétszelepes verziót is megalkotta a Kyosho. szerencsére. picit kevésbé díszített, mint a QV; nincs szárny a tetőn, nincs nagy első kötény, csak egy tükröt kapott, hátul a négy helyett csak egy kipufogóvég található és mintha a kerekek is kisebbek lennének egy mérettel. beszerezhető, de ahogy az összes Kyosho 308-asnak, ennek is 100 euró körül indul az ára netes aukciókon. gyönyörűséges, ahogy az összes Kyosho 308. létezik ebben a pirosban és sárgában.
Kyosho 308 GTB QV. az autó, amin minden van, ami a sima GTB-ról hiányzik: első kötény, tetőszárny, négy kipufogó, két tükör. az én szememben ez az autó "A 308". ha valaki 
HW Elite 308 GTB. gyakorlatilag egy QV-ről van szó, csak amerikaiul. a QV-ségről a "Quattrovalvole" feliratok árulkodnak az autó seggén és a szelepfedélen, az amerikai gyökerekről pedig a kelleténél nagyobb lökhárítók és az oldalfények mesélnek. sajnos a GTS-sel ellentétben ez a csukott verzió nem sikerült olyan jóra, hogy bármilyen téren versenybe szállhasson a Kyosho kiadásokkal, viszont ezt a tulajdonságát a piac is értékeli, ezért néha-néha egészen nevetséges áron beszerezhetők ebay-ről, vateráról, felszámolt gyűjteményekből. a képen látható kék mellett természetesen létezik pirosban is. aki többet tud róla, a blog londoni különkiadásában 
nna, jöjjön akkor a parizer; Kyosho 308 GTB Paris Debut Version. a legritkább 308-as, az 1975-ös párizsi szalon slágerét, az akkor még friss és ropogós 308 GTB-t mintázza majdnem a tökéletességig konvergálva. gyakorlatilag egy kékeszöldre festett sima GTB, pezsgőszínű ülésekkel és ajtókárpittal, tetőantennával. le sem merem írni, mennyibe kerül most, meg, hogy mekkora hatalmas nagy érzés volt, amikor két évvel ezelőtt végre hozzám is beparkolt egy. az utána készült 
elsőre talán nem is tűnik fel senkinek, de a nem piros Elite 308 GTS-ek nem csak a fényezésben különböznek a Magnum verziótól. kaptak szép ovális tükröket mindkét oldalra, ezen kívül rendes 308-as motorháztetőt. apróságok, de ezekkel azért mégis szebbek picit, mint a piros. érdekes módon a népnek mégis az kell, az ebből a fajtából kiadott sárga és fekete variánsok még szép számban megvásárolhatók, normális áron.
HW 308 GTB. először ki akartam hagyni, ha ha már 
ennyi lett volna, így képzelném el ezt a dolgot. biztosan egy csomó minden lényeges infót kihagytam, de erre valók a kommentek.
but what about the models? you will wonder if you look around, the best qualitiy model of this type is a Bburago. 
everybody know that the first pictures from the world wide web were completely saddening. the first opinions on this blog also were not too positive. lame wheels, thick grills on the front, angular lights, etc, etc. I was not sure weather to buy one myself until I received a yellow one in the regular monthly pack for sale.
it was love at first sight. I had been just looking at the car through its closed box for days. unfortunately I had a buyer for the car so I had to let it, I can not help ordering a new one for myself in the following package.
and it is time for a light review for you. after the massive raving let us take a look to the details. let us start with the tail lights. despite the little paint failure, they are quite good, much better than the Bburago. unfortunately the Prancing Horse is also black. it could have been chrome-plated as well. the exhaust pipes are not as sharp as on a Kyosho but I can get used to them.
certainly the front headlights are openable. there is a little button on the bottom of the car, it must be pressed for the opening. regarding to the original car they are a little bit flat and the metal frame of the lamps are too thick.
and here it is the much talked-about front grill with the angular lamps. a cliche follows: it does not matter in the real life. the camera increases the wrong details of the car, and this is the tipical example. when you hold this model in your hands you do not care the grill. I promise.
imagine, even the windscreen wipers are not too bad. comparing to the average Elite quality. I know they still have a 2D feeling but the complexity and the loyality for the original shape are OK.
the tires like balloons. I have no excuse for it. but the rims are great. they can remind me the eighties. sweet childhood memories.
the doors. well... I don not want to waste time with complaining of the semi lowered window. especially as it is a good effort now. but the suspension of the doors is a weak point of the model. the doors are not stable in theirs place, they can move vertically. they can hold themselves but before taking this picture, I had to align the door for the continous black line at the middle.
a little bit compensation: the holes in the doors. they should drive the fresh air to the engine.
but they cannot... unfortunately the continue of the holes is just a black patch on the bodywork.
the inner side of the door is simple, this is but the most impressive simple thing I have ever seen on a modelcar. I do not know why, there is nothing special in it just the pure eighties feeling. I am afraid I am growing old.
the raging nostalgia continues in the interior of the model. the shapes are very-very simple. for example the vents look like come from a Fiat Ducato. this part of the model perfectly gives back the darkest era of Ferrary Car Factory. I love it.
there is no real trim on the floor. the surface of the plastic feels like a sheet of sandpaper where the carpet should to be. not such a bad idea. but. it is too poor for a premium diecast model.
the surface of the bonnet is the same material as in the interior. I prefer the velvet dust. I have no any additional thought about the trunk.
I have mentioned one thousand times that Mattel is a grid-master. this grid on the back-side of the engine hood made the front one on the nose forgotten. would have made... without the big ugly I-do-not-know-what thing on the frame for the packaging wires.
at that time there were no arty glass hoods on the Ferraris so the engines were not sculptures, just engines. as here: no Ferrari logos, no red parts. but it is worth looking around a little bit, we can find very interesting details, such as tables, wires, caps, shackles, insulating plates.
despite its imperfection it is a bedside model for me. I prefer the yellow one because of the black interior but the red one is also a good choice. I recommend it for everybody. do not forget there are just 5000 pieces for each colors, I think it will runs out soon.
mert most itt ez lesz. itt vannak a képek alant, kíváncsi vagyok rá, hogy ezek alapján ki mit gondol az autóról. persze előnyben vannak azok, akiknek otthon pihen már a vitrinükben, vagy akár még dobozba szorulva. azok talán tudják, hogy mekkora szívás kiszabadítani onnan, hány csavart kell oldani, hol vannak a trükkök a drótok eltávolításánál.
milyen az összkép, hogy áll az autónak az egytizennyolcasítás? mekkora nagy tepsi is ez valójában?
tényleg gagyik-e a kipufogók? milyenek a hátsólámpák?
zseniálisak még mindig a Mattel-féle rácsok? eldönthető erről fotó alapján, hogy igazi rács, vagy csak kamu?
ugyanez a kérdés felmerül az összes többi esetben is, például itt elöl a sarkokban.
tetszenek-e a kígyószem-szerű lámpák? illeszkedik-e szépen a helyére?
kinek mi a véleménye a szélvédő környékéről? ciki-e, ha 2012-ben még mindig kívülre kerül a fekete keret, nem belülre? ki mennyire van kibékülve az ablaktörlőkkel?
és a kerekek? a felnik? a fékek ott belül? aki nem tudja, azt meglepné-e, hogy a tárcsa nem forog együtt a kerekekkel? nevetünk egy ilyenért egy Maisto esetében? és itt? sírunk?
vagy azért, hogy az ajtók lötyögősen vannak felfogatva, szinte kiesnek a helyükről? ezek után zavar még valakit a celofán oldalablak?
ugyanaz belülről szebb, vagy nem? kinek mennyire jön be ez a kék árnyalat?
miért nincs kárpit egy 90 eurós modellben? tudja valaki a választ?
ettől eltekintve milyen?
a csomagtartó? semmi különös? vagy van benne érdekesség?
motorilag? szabványos, vagy szívet dobogtató? nem kéne már csomagolni mellé egy nyitót? ha már csak úgy nyitható a fedél, hogy alányúlunk valami vékonnyal? nem lenne sokkal elegánsabb?
kéne?
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
S még mindig nem tudom elmondani neked,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
És holnap az egészet újra kezdem,
versemben s mert ez addig izgat engem,
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
Boldog, mert véled él.
S talán lesz még időm,
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
hogy miért? fekete. vörös belsővel. telitalálat párosítás, aki nem F40-en és Testarossa-n szocializálódott, vagy már kinőtt az "a Ferrari az piros" kórból, annak talán a legjobb kombináció. 
pedig így feketén eltűnik a Mattel-féle 308-as forma esetlensége, az elnagyolt ablakív jótékonyan elveszik a fényezésben, az amerikai lökhárító sem olyan otromba, mint amilyen egyébként lenni szokott, sőt, az oldalfények kifejezetten jól illenek a fekete testbe.
az még nem is nagyon izgat, hogy a típusjel, meg a matricák nem kis fotómaratott izék, hanem csak rá vannak festve a modellre, még talán amellett is elmennék szó nélkül, hogy mindez meglehetősen hanyagul, ferdén.
de azért az már bicskanyitogató, hogy kihagyták a bukólámpát. nem azért tették ezt, mert spórolni akartak rajta, még azt is megkockáztatom, hogy olcsóbb lett volna meghagyni az eredeti megoldást. itt az volt a cél, hogy a paraszt, aki bukólámpát akar, vegyen 70 euróért Elite 308-ast. aztán jól ráfaragtak, mert az Elite nem kell senkinek, csak a vakoknak, meg akiknek nem jutott Kyosho. meg az én fajta mindenevőknek.
az ablaktörlőknél is látható a spórolás, itt nem is tudom, mit gondoljak, mert nekem az Elite kétdimenziós síklapos rendszere sem nyerte el a tetszésemet, de azért ez az egy darabból öntött kígyó sem fog a díjnyertes megoldások közé tartozni.
a felni-gumi kombinációval tulajdonképp semmi baj. olyan, mint az Elite verzióé: mintha vajból készülne, amit már rég kivettek a hűtőből, és picit megpuhult.
ha már puhaság: igen, a két ajtó, a csomagtérfedél és a motorháztető is műanyagból készült, ráadásul a tejfölöspohár minőségűből. az, hogy az ablakkereteket lespórolták, az szinte természetes ebben a diszontkategóriában.
e fentiek után talán már ott tartunk, hogy külön öröm, hogy az ajtókat külön pénz és idő ráfordítása árán nem tervezték át egykaros zsanérosra. pedig az lett volna igazán stílusos.
egyébként maga a beltér nem olyan tragikus. kárpitra, színes-szagos festési bravúrokra, vérpezsdítő hangulatra senki ne számítson, de szódával elmegy kategória. pláne ha van velemi kis etilalkohol abban a szódában angolszász területről.
ma is lemaradtam egy jó kis whiskey-zésről, mert természetesen én voltam a sofőr, ezért csak szagolgattam a piát.sebaj, majd legközelebb.
a csomagtérfedéllel tessék vigyázni, tényleg papírvékony, középen nyitni/csukni, különben csavarodik, nem nyílik/csukódik rendesen.
a motoron senki nem fog csodálkozni: az Elite motorja, megfosztva minden olyan résztől, ami azon szép volt. sehol egy kábel, egy cső, egy szép kupak, egy típustábla. a csomagtartót takaró kis műbőr lebernyeg is hiányzik. de a rögzítésére szolgáló lyukak, rések ott éktelenkednek a csomagteret a motortól elválasztó falon. azt hiszem, ezt a képet fogom megmutatni Benedek fiamnak, amikor azt magyarázom neki, hogy mit jelent az, hogy igénytelenség.
ha fémből lennének az ajtói, néhány helyen nem látszana a szándékos butítás, akkor bátran felvehetné a harcot akármelyik 8ezer forintos Welly-vel, jó parkettán tologatós gép lenne belőle. de 12ezerért ez így egy rossz vicc, a színkombinációján kívül ráadásul semmi nem indokolja a létezését.
kisgyerek koromban... nem, csak most, innen tűntem olyan kicsinek. szóval pelyhedző tizenévesként néha-néha gondoltam az elérhetetlenre. nem is néha-néha, elég gyakran. nem kerekei voltak, hanem két keze, két lába, egy feje, nőből volt, egy tízessel több nálam (nna jó, csak héttel), de elképesztően gyönyörű volt, egy másik kontinensen élt, de az egész világon volt hihetetlenül nagy sztár (ma is az).
elképzeltem AZT is. hogy milyen lehet. tökéletes (neki is), felejthetetlen, hihetetlen, megismételhetetlen. aztán a következő gondolatom rögtön ezek után az volt, hogy éppen ezért nem szabad megtörténnie a dolognak. mert amíg nem történik másként, addig tökéletes, felejthetetlen, hihetetlen, megismételhetetlen. amint megtörténne, semmi sem úgy lenne, mint az álmokban. bénáznék a hülye melltartóval, a béna koktélruha cipzárjával, szétizgulnám az egészet, semmire nem emlékeznék, csak arra, hogy mennyire nehézkes volt az egész, mennyire zavart voltam, mennyire nem értem, mit kerestem én ott.
sokkal jobb lenne a koleszból a kis kajla csajszi az agyonmosott vicces pólójával, a pamutbugyijával, amin egy rózsaszín macska van. ha elbénáznánk, max egy jót nevetnénk rajta, lehet, hogy valami házibuliban kellő mennyiségű alkohol után röhögve el is mesélnénk. 15-20 év távlatából késként hasítottak belém ezek a gondolatok, amikor végre megjött a pakk, ami a Bartolettit rejtette. eddig csak álmodoztam róla, most meg itt fekszik becsomagolva. lesz olyan jó, mint amilyennek elképzeltem, nem fogok csalódni?
még a koktélruhás-cipzáros analógia is a helyén volt, ugyanis a modellhez egy 6-8 pontos kibontási utasítást mellékeltek, majdnem minden pont után nagy felkiáltójelekkel, hogy figyelem, ha nem így csinálod, sérülhet a modell. ami érdekes, a kibontást fejjel lefelé kell kezdeni, ezért először a modell gyönyörű alvázát látjuk meg, ami elég szépen megadja az alaphangulatot. tessék csak csemegézni. természetesen a kormánymű működik, a lengéscsillapítók, a rugók összenyomódnak, a kardántengely forog a kerekekkel.
az alváz tanulmányozása után nagy levegő, erős kéz (6 kg), a modell végre a kerekeire fordulhat, a védőfólia lekerülhet, a Bartoletti végre teljes pompájában tündökölhet. hogy ez milyen? feldolgozhatatlan. nézed, tudod, hogy ott van előtted, de érzed, hogy az agyad nem tud mit kezdeni a hihetetlen mennyiségű vizuális ingerrel. ki kell kapcsolnod a tévét, mert zavar; ide kell az összes idegszálad. ez annyira így van, hogy amikor először vettem ki a dobozából, negyed óra után vissza is csomagoltam, mert tudtam, hogy több idő, nyugodtabb körülmények kellenek majd hozzá.
ez a nyugalom tegnap következett be, ami társult egy kis tavaszi napsütéssel, így még a képek elkészítésének sem volt semmi akadálya. ha csak az nem, hogy a sok kis pici Ferrari fotózása után nagyon fura volt, hogy a szokott helyemen nem fért el a modell. természetesen az arányai is teljesen mások, mint egy sportautónak. magasabb, mint amilyen széles, és extrém hosszú.
a fényezésről, meg a formahűségről úgy érzem, hogy felesleges akár egy szót is gépelnem. lenyűgöző, szuper, tömör gyönyör. a modell nagy részét a rámparendszer és a tartóváz uralja. alulra egy, felülre két autó fér el. persze anno elég kisméretű autókhoz tervezték őket, ezért akármit nem tudunk parkoltatni, már egy 250 GTO-val is bajba kerülünk.
a rámpákat egyébként szép kis mechanika tartja a helyén, hajszálvékony drótkötelek, csigák, kallantyúk, bizgentyűk rendszeréről van szó. természetesen működik a dolog kicsiben is, a felső rámpa hátsó fele billenthető. attól a fotóról, amit szerintem rajtam kívül mindenki elkészített, amin három CMC-t hordoz a hátán, megkímélek most mindenkit.
sokkal érdekesebbnek tartom a modell apró kis részletmegoldásait. az alvázat már látva nem lehet kétségünk afelől, hogy azok a részek is szenzációsra sikerültek, amik akkor is a szemünk előtt vannak, amikor normás helyzetben vizsgáljuk az autót. a rengeteg krómdíszcsík az autó orránál, a fényszórók, a sárga ködlámpa a lökhárítóban, maga a lökhárító, a Bartoletti felirat...
a Fiat felirat a másik oldalon, a Ferrari emblémák, az indexburák, a tükrök. ha már tükrök; természetesen ki-be hajthatóak, fel-le állíthatóak, hogy az 1:18-as tréleresek jól lássák bennük a mögöttes forgalmat. nagyon jól sikerült még a hűtőrácson levő rács kidolgozása is. egyszóval minden.
ez az első 1:18-as modellem, amin az ablaktörlő lapátja kapott gumibetétet is. szem fennakad, áll leesik. itt a fotón picit esetlenül néz ki, de élőben nagyon hatásos, hogy látni egy kis fekete csíkot ott, ahol a lapát a szélvédőhöz ér.
nem is tudom, mekkora ez a kis fedél, ami a hűtőfolyadék betöltőnyílását rejti. lehet talán egy centi magas is. a feliratok, a díszcsíkok kidolgozása bámulatos rajta, de a legmegdöbbentőbb a Fiat felirat felett levő kis kilincs.
aki már látott CMC modellt, annak nem nagy újdonság, de igen, természetesen a kis fedél lenyitható, alatta tényleg ott van a hűtő sapkája. hogy az is felnyitható-e? szerintem igen, de nem próbáltam.
a felépítmény alsó részén körbe-körbe kis felnyitható tárolórekeszeket találunk. ezek ugyanúgy nyílnak, mint a távolsági buszok csomagtartói.
van egy üres...
egy, ami mögött az akkumulátorok rejtőznek,
egy harmadik mögött pedig a pótkerék. természetesen a pótkereket rögzítő zár oldható, a pótkerék kiemelhető a helyéről.
nem lehet kép nélkül elmenni a sárfogógumik mellett sem. de a vörös-króm-fekete harmóniája a sárvédőíven is gyönyörű. visszatérve az eredeti gondolatmenetre; van még egy kis rekesz is itt,
ami mögül a versenyautókat megtartó ékek fiókja húzható elő.
ha már a nyitható-kihúzható alkalmatosságoknál tartunk, van itt még pár ilyen. például az üzemanyagtartályok betöltőnyílásait fedő kis ajtókból van rögtön kettő.
mögöttük a tanksapkával.
de van egy harmadik is, ami mögött csak egy üres nyílás van. ez gyakorlatilag egy fellépő, innen lehet a modell oldalán található létrára lépni.
nagyon szép részlet a vezetőfülkéhez vezető lépcső, a tyúklábmintás burkolattal.
ahogy már említettem, annyi a szép részlet a modellen, hogy össze-vissza csapongok, az egyik legszebbről majdnem teljesen megfeledkeztem, pedig több is van belőle, meg nagyobb is, mint amihez eddig hozzászoktam; ezek a kerekek.
a képek nyújtotta látványhoz szóban más semmit nem tudok hozzátenni, hibátlanok.
a csapongás folytatódik, az autó hátuljánál. a lámpák gyönyörűek, a kis fellépő hajlított acélcső egyszerűségében nagyszerű, a rendszámtábla, a hogy a világítótestek zárójelbe fogják, az újabb lenyitható kis fedél... szép. az, hogy a hátfal nem illeszkedik tökéletesen? kit érdekel...
amikor egy ilyen zár tartja a helyén. természetesen működik, átfordítható.
a hátfalat lenyitva pedig ez a látvány tárul elénk.
oldalt van a korábban már említett létra, amihez a kinyitható fellépő tartozik.
a plató, a rámpák, meg a hozzá tartozó kezelőszervek kiismerése is egy külön feladat. a képen látható tekerentyűk közül a legalsóval lehet a modell oldalába tolt rámpát kilazítani, a legfelsővel pedig a felső rámpát dönteni.
a külső után következzék a belső. itt van egy kis hasonlóság a Ferrarikhoz: a vezetőfülkébe két ajtón keresztül lehet beszállni. az egyik a kormányhoz vezet, a másik a hátsó üléspadhoz, de a bal első ülést is innen egyszerűbb megközelíteni.
az ajtók csodásak, úgy nyílnak, akár az igaziak, a külső zsanérok segítségével. a túlnyitást mindkettőnél egy-egy bőr határoló akadályozza meg. érdekes, hogy az első ajtó öngyilkos rendszerű.
a kinyitásukhoz ajánlott használni a modellhez mellékelt kis csipeszkét. aki ült már régi Skoda teherautóban, vagy IFA-ban, annak ismerős lehet a látvány. hatalmas kormány, előtte egy fémlapon műszerek szétszórva, a két ülés között a motort takaró púp. CMC által kidolgozva mindez mesésen közel van a tökéleteshez. a bőrbevonatú ülések egytizennyolchoz mérten durva mintázatába persze bele lehetne kötni, vagy a padlón a túl vastag szegélyekbe, de amint a műszerfalra téved a szem, ez rögtön elfelejtődik. ehhez a látványhoz nagyító kell.
természetesen a pedálok is külön-külön kidolgozottak, a válóbot is gyönyörű, a motor púpjának oldalára pedig jutott egy típustábla is.
ahova szem nem lát be, csak optika, esetleg egy nagyító, ott is minden apró részlet ki lett dolgozva. az utas ablakemelő tekerője majdnem megszólal, olyan szép, de az a vízszintes fémrúd, ami az összes oldalsó szélvédőnél megjelenik is gyönyörű.
a hátsó padra ezen az ajtón keresztül visz az út, láthatóak a zsanérok, a határoló bőrcsík. ez a szürke ajtópanel 1:1-ben nem lehetett túl szívderítő, a maga módján inkább célszerű, mint szép, de így, piciben telitalálat.
amihez persze szépen meg kellett oldani a részleteket. a kilincset, a kapaszkodót, az ablakemelőt.
belül az egyszerű, de nagyszerű elv honol. a pad tényleg olyan, mint egy faék, de modellileg egy szavunk nem lehet; minden a helyén, minden gyönyörű.
sajnos a motorból nem sok látszik, a fedelet könnyű ugyan felnyitni, de nem marad a helyén, ezért tartani kell. másrészt meg a kerékdobok és az ülések takarják az igazán jó rálátást, ezért a képzeletünkre, vagy a 
egy dolog van még hátra. a "csomagtartó". vagyis a raktér, ami a vezetőfülke és a plató között kapott helyet. ide kerülhettek a csapattagok személyes dolgai, az alkatrészek, vagy a pilóták felszerelései.
a rakteret egy kétszárnyú ajtón keresztül tudjuk megközelíteni, ami az utasfülke ajtóihoz hasonló igényességgel van kidolgozva.
ha akarunk, még egy kis olasz nyelvleckét is vehetünk az ajtók segítségével.
a bejutást kis fellépő segíti, a küszöbön kis fém védőlemez van a kopás és a csúszás elkerülésére, belül pedig a jól ismert piros padló.
a sötét lyukban egy fából készült szekrény vár minket, aminek van polcos, és akasztós része is. a sötét leküzdésében a plafonba épített lámpák segítenek.
arra volt ez a kis idő elég, amit tegnap délután eltölthettem ezzel a modelel, hogy elgondolkozzam azon, hogy modellgyártásilag kaptunk-e ezzel a géppel újat. vagy csak azért fantasztikus, mert olyan nagy, annyi részlet elfér rajta, annyi magas labdát dob fel, hogy a CMC-s fiúk-lányok nyugodtan csapkodhatják le őket, mindenféle kockázat nélkül. bevallom őszintén, ezt nem tudtam megválaszolni. mert tényleg nagyon sok volt benne a lehetőség, viszont azok hibátlanul ki lettek használva. viszont azt nem tudom, volt-e benne akkora kihívás, mint a 
nagyon jól esett ez a kis figyelmesség, az meg talán még jobb is, hogy nem rögtön az autóval együtt vettem észre, hanem később jött a jóságadag dózis. jó csere volt ez, tényleg.
most, 20 év után pedig jár hozzá a reményvesztettség, a feladás, a kudarc beismerése. itt vagyok félretéve egy kopott dobozban. nna ja. miközben a többiek? értékes kincsnek számítanak. engem meg lecseréltek. itt vagyok egy dílernél, aki feltett a vaterára. egyforintos aukcióra! hol áll most a licit? 
ez már a vég. nem a vég kezdete. a vég vége. eddig legalább egy gyűjteményben álltam, észrevétlenül. egy sarokban ahol a csúnyákat tartották. de mi lesz ezután? ki vesz majd meg? egy homokozóban végzem majd sárosan, kitört kerékkel, kopott, összekarcolt festéssel?
az indexburám már úgy is kopásnak indult, már én sem emlékszem rá, hogy eredetileg milyen színű lehetett, a borostyán kopott az üvegszínhez, vagy az üvegszín kopott le, és a vöröses-narancs fényezésem látszik át rajta.
arra is gondoltam, hogy ha szerencsém van, lehet, hogy egy ifjú umbauhuszár kaparint meg. ő talán kijavítaná ezeket a hibákat. talán a rendszámomat is visszaragasztaná. de nem vagyok naiv; kapnék ronda német felniket, ültetést is. de talán beglettelné ezeket a réseket a seggemen. 
ha viszont mégis egy homokozóban végzem, akkor a hátsó szélvédőim melletti hézagok telnek meg először jó ropogós homokkal. hogy én hogy utálom azt a hangot, amikor a homokszemcsék sercegnek.
de mit is izgatom magam a jövővel, amikor a jelen is elég borzasztó. én tudom, hogy még ez a díler is elaludt rajtam. próbált írni egy posztot a blogjára, de olyan szánalmasnak tartott, hogy pár mondat után feladta. aztán jött a hülye ötletével, hogy egy régészcsoport talál meg majd, mert őskövület vagyok.
pedig nekem is volt pár szexepilem. ha jól tudom, így hívják a nagyon ronda, de szép mosolyú lányok mosolyát. én ilyennek találtam az ablaktörlőimet.
meg ezt a kis pici kerékanyát a felnimen. a gumiba öntött feliratok miatt persze ezeket senki sem vette észre, inkább cikiztek ezért is.
soha, senkit nem engedtem magamhoz közel. így aztán senki nem vette észre, hogy a csomagtartóm nem randa nagy zsanérokkal nyílik, mint az övék, hanem finom kis mechanika rejtőzik a sötétben.
a távolságtartásnak oka is volt, mert aki közel jött, az sem vigyázott rám. már nem is tudom, mikor veszett el rólam az ajtókárpit, de már ezért sem szeretek nagyon megnyílni.
meg aztán az utasterem sem az az esztétikai cunami, ahogy azt mondani szokták, összhangban van a külsőmmel. picit darabos, picit elhanyagolt, picit retró.
de legalább van puha gumibetét az üléseimen, amit a sok-sok nagyképű, egybeöntött utasterű kortársam elképzelni sem tudott volna akkoriban. 
van zajszigetelő betét a motorháztetőm belső oldalán. néha magam sem értem, hogy hogyan került oda.
teljesen hiábavalóan, ugyanis a motorteremet sem mertem megmutatni senkinek. óóó teremtőm, hogyan lehetett azt a Ferrari feliratot ilyen betűtípussal a szelepfedelembe önteni?
