korán kelni, kocsiba ülni, hamar megérkezni, fagyoskodni, rövidet beszélgetni, hazamenni, újra elindulni, hóesésben hétvégén munkába menni túlórázni, munkát elvégezni, vásárolni, hazamenni, tüzet rakni, filmet nézni. sírni, nevetni, punnyadni. Shell 250 TR-ről posztot írni.
pár mondatban bevezetőt írni, ajándék volt anno, benzinkúttal, benzinkúttól. saját példányról elsztorizni. vateráról jó régen. bontatlanul mindigmegvan. ez egy másik, Zxtől jött.
messziről megvizsgálni, Bburago verzióval pár mondatban összehasonlítani, méretbeli hasonlóságot megállapítani. öntőforma-beli különbséget leírni, az olasznál jobb minőségnek örülni. túl nagy, ezért szólni, mégis az arányokkal alapvetően megelégedni. CMC-vel nem példálózni.
a fényezésen elmélázni. volt ilyen szín egész régen, 125 S #56-ra emlékeztetni. részletekre rátérni.
a seggel kezdeni. a trombitákon gúnyolódni, hatalmas zsanérokat megbocsátani, a bumszli rendszámkeretet csak zárójelben említeni. a formát alapvetően itt is rendben találni.
az orra áttérni, ködlámpákra a figyelmet felhívni, a tömör rácson picit szörnyülködni, a csúnya emblémát Bburago-hoz hasonlítani, de a vékony illesztéseket rögtön megvédeni.
a fényszórót külön képen kiemelni, leszidni.
a kereket megdicsérni, a kép és a valóság eltérése okán mentegetőzni.
a műanyag bőrcsatokkal picit vicceskedni, Burago-hoz, HW-hez hasonlítani, a CMC-t esetleg megemlíteni.
a rendesen nem becsukható hátsó fedelet megmutatni, miatta sajnálkozni, a tartalmára rátérni.
benzintankot, pótkereket észrevenni, festést megdicsérni, formahűségben kételkedni.
egykaros zsanér miatt nem szólni, ajtókárpitot túlzásnak érezni, az olvasót beljebb invitálni.
a váltóbotot érdekesnek találni, a műszerfalat alapvetően korszellemnek megfelelőnek látni, a kis belső tükröt észrevetetni, dögös kormányra a figyelmet felhívni, a dorozmás bőrütánzatú kőkemény műanyag üléseken elmélázni.
a motorteret a sok műanyag miatt szidni. a szürkéket külön cikizni. a kikandikáló csavarfejet gondolatban megsemmisíttetni.
összegzést írni. konklúziót levonni. anno ajándék volt, fogát nem nézni. Bburago-nál nagyságrendekkel jobb, erre a figyelmet felhívni. HW-vel versenyben van, de nem pont 1:18-as, ezen sajnálkozni, mostanában olcsón megvehető, akit nem zavar a nagy méret és nincs pénze CMC-re, annak őszintén ajánlani.
a képek minőségéért elnézést kérek, rosszabbak, mint bármikor, talán az 
a szörnyű képek ellenére egy dolog átjön nagyon jól. a narancssárgás fényezés, ami kivételesen nem a a fotós hibája; tipikus bburago-vörös ez is. lehetne mondani azt, hogy a hosszú évek, meg az idő vasfoga, de ezek a modellek vadiújan is ilyen színben pompáznak. én nem vagyok valami nagy 
de most jön a bizonyíték, hogy mennyire elszaladt velünk a ló: a munkahelyemre jött a vevő érte, ezért bevittem magammal az irodába. a többiek kiszúrták a dobozt és jött a szokásos "mutasdmeg", meg a "megnézhetem?". szabadkoztam, hogy most nem valami 
bezzeg a dörzsölt gyűjtő csak a hibákat látja benne. a hatalmas emblémát az orron, a hűtőmaszkon az elnagyolt lovat, amelyik éppen megbotlott, és orra esni készül.
hátul pedig a tessék-lássék ferde papírmatrica rendszámot, a kinagyított GTO feliratot. pedig itt is megvan a nyolcvanas-évekbeli szent szimbólumrendszer: négy kipufogó, négy kerek lámpa, köztük valahol egy ló. mindig nyerő.
magunkat is kiscsikónak érezhetjük nemsokára, mert ha jobban megnézzük, miért olyan nehéz elolvasni a márkajelzést az autó fenekén, abban biztos vagyok, hogy felnyerítünk; a dolgos olasz mesterek fordítva ragasztották azt fel a helyére.
de hát van ilyen. biztos péntek volt, délután, nyár. nem tragédia. az már majdnem annak számít, hogy a típus egyik fő stíluselemét (ami kicsit később olyan sok Minit, Swiftet és jóval kevesebb Fabia-t adott el), a feketére festett A-oszlopot lehagyták a modellről. ebből talán kikövetkeztethető az is, amit úgyis tudunk: egyik ablakkeret sincs kidolgozva, minden pirosra van mázolva.
a kerekek túl picik a karosszériához, ráadásul hátul is ugyanolyan szélesek, mint elöl, pedig a valóságban ez nem így van. a Bburago márkájú gumiabroncsért külön köszönet. az ajtók illesztéseiről inkább már nem is írok semmit, mert kár lenne a sok jó bitért.
jöjjön akkor még pár rúgás a földön fekvőbe: a modell tető helyett sapkát kapott. most nem érvényes a klasszikus; az nem volna baj, ha nem lenne sapkája. de van, ráadásul műanyagból, ami sajnos nem nagyon szeret illeszkedni a fém karosszériához szinte sehol sem, de legjobban ott tagolja a modellt, ahol nagyon nem kéne, a C-oszlopnál.
az ajtókat említettem már pár mondattal előbb, sok szót nem is pazarolnék rá. talán annyit, hogy a fentiek után már annak is örülni kell, hogy a jellegzetes cserebogár-tükröket megkapta a modell.
ahogy azt megszokhattuk, csomagok helyett pótkerekünk van, meg egy kis festékfújási hiányosság a belső felületeken, de ez sem újdonság, ha Bburago modellről van szó. az olaszok műanyagjait ismerjük már jól. csúnyák. itt is.
az ajtókárpiton is. de legalább van ajtókárpit. egybeöntve. amit picit esetlenebbé tesz a festetlen belső felű ajtó. nem jutott sok festék a küszöbre sem sajnos. igen, egykaros zsanér. az F40, meg a 348 tb után lehetett volna fémnyelves-kiesős is, de itt most ezt kaptuk.
a magam részéről sajnálom, hogy az egyenbburago vajszínű belsőt kapta a gép. sokkal jobban illene hozzá a fekete. egyrészt, mert az ápol, eltakar, másrészt pedig mert az autó elveszített hangulatából egy minimálisat vissza tudna csempészni. abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ilyen belsővel egyáltalán készült-e igazi 288 GTO.
belül a szokásos színvonal tárul elénk; pontatlan illesztések, ferde matricák, ronda anyagok, elnagyolt formák. a kormányoszlopból kinövő műszerfal-számlap sem a túlzott igényességről árulkodik.
aki látott már egy Bburago-Ferrari motorteret, az látta az összeset. ezt is. van az a régi mondásom rá: "nem kő nyitogatni, azt' jóvan.".
most jól megrugdostam szegényt, késő van, biztos fáradt vagyok, nyűgös és álmos, meg éhes is. hiányzik a mamma, haza akarok menni, de eltévedtem. most jönne az a rész, hogy de azért vegyük észre, hogy a maga idejében, meg az összkép, meg a kisugárzás, blablabla... de nem. pont, hogy a kisugárzás hiányzik belőle. az, ami annyira erőteljesen átjött a 
a lehetőségét az adta, hogy a legutóbbi 
hazahozva, kibontva, megnézve, kézbe véve az ellenérzéseim nem csitultak. hogy miért? először is nem, nem az aranyszínű felni, ami olyan széles, hogy így biztosan nem menne át egy műszakin a világ összes kenőpénzével sem. az ok a matricázás. ugyanaz a jelenség, mint az egyszer már bemutatott 
kár érte, mert a matricák képzeletbeli lehántása segítségével a bőr alatt egész szép kis arányos autót kapunk. de erről valamikor az ősidőkben volt is szó egy 
aztán ha egy picit is közelebb megyünk, rögtön előjönnek a tipikus Bburago hibák; a típusjelzés matricája tessék-lássék módon lett felragasztva, a kipufogók össze-vissza állnak, a motorházfedél sehogy sem akar illeszkedni a hátsó rácshoz, a lovacska inkább hasonlít egy megolvadt fém horogkeresztre, mint az ágaskodó állatra.
a Ferrari felirat olvasható ugyan, de nem a legszebb megoldással lett a helyére erősítve. a motorházfedél műanyag, a rondábbik fajtából. a modell sarkain jól látható a matrica felpenderedett széle.
elöl ott a rács, amit az 
régi jó szokás szerint ablakkeretek nem járnak a modellhez. sehol. se elöl, se hátul. és persze oldalt sem. ami jól széttagolja az amúgy kellemes formát. a csomagrétfedélre ragasztott matrica sajnos nem sikerült szimmetrikusra, összesen talán ha 3 mm eltérés van, az semmiség. gondolhatták a napfényes Itáliában. az alá szorult olasz levegőbuborékok grátisz járnak a modellhez.
a felnit megpadkázta az egytizennyolcas sofőrje. egész kis darabok hiányoznak a pereméből. a színéről inkább egy szót sem mondanék. a gumi anyaga meg sem próbál gumit utánozni, a fröccsöntött feliratokról a profilján nem is kell leírnom a véleményemet.
az ajtón levő műanyag légbeömlő betét csúnya éllel próbál illeszkedni az autóhoz, ami sajnos nem sikerül neki. ahogy írtam, az oszlopok, ablakkeretek színre fújva maradtak, kidolgozatlanok. a kilincs lyukát letakarja a matrica, ami természetesen itt is olaszos pontossággal lett felragasztva, az ajtó hátsó élénél lóg a levegőben egy kis része, aminek ragacsos fele az évek alatt szépen összegyűjtötte a dobozba bejutó port. gusztusos.
a csomagtartóval nem is volna bajom normál esetben. a szokásos kemény Bburago-plasztik izé, beleragasztott bőrönddel. van még kitámasztó rúd is, ami sajnos fix, nem lehet vele kitámasztani a fedelet. hogy mi a nem normál eset? az, hogy ez egy versenyautó. itt pálinkafőzőnek kéne lennie, nem az utcai verzió csomagtartójának.
az ajtók valami csoda folytán nem egykaros zsanér segítségével nyílnak, hanem egy kis fémnyelv van az ajtóra erősítve, csukáskor az csúszik be az A-oszlop mögé. mindenki döntse el magában, hogy ez mennyivel igényesebb megoldás az egykarozásnál. annyiból jobb, hogy nyitáskor nem áll el az autótól az ajtó, viszont nagyon könnyen megadja magát a szerkezet; több ilyen modellt láttam már nyitáskor lepotyogó ajtókkal.
a belsővel is az a bajom, mint a csomagtartóval. elvileg itt versenyülésnek kéne lennie sokpontos övvel, meg bukócsőnek, meg kibelezett utastérnek. ehhez képest semmi, még egy apró utalás sem sehol, hogy ez most nem az utcai verzió.
pedig nem lett volna rossz kidobálni egy pár dolgot, főleg, hogy a középkonzol lassan magától kiesik a helyéről. az anyagok, az illesztések természetesen mind a Bburago 90-es évek eleji színvonalát tükrözik. a kormányra orraesve felragasztott Ferrari lovacskáért külön gratuláció, a középkonzol ferde matricáját így szinte észre sem vesszük.
a motor színtelen, szagtalan. a csillogó műanyag blokk és a matt műanyag kiegészítő rendszerek kombinációja. egy kis plusz festék, némi törődés irtózatosan fel tudná dobni, de úgy látszik, ez anno nem volt cél.
ha összegezni kéne hat szóban, akkor azt írnám, hogy ez a modell egy rossz vicc. ebben a verzióban. a sima utcaival nem volt bajom, tulajdonképpen szerettem, de így, a matricákkal és a felnikkel elrontva, hanyagul összedobálva nem lehet egy minimálisan sem komolyan venni. a már említett Solido F355-öse után ez a második legpocsékabb modell, ami valaha a kezembe került.
ez lett volna 2011 számokban. hogy mit várok 2012-től? egy picit izgalmasabb évet. ha minden összejön, lesz két olyan modellem is, ami nem Ferrari emblémát cipel az orrán, de a fő csapásirány természetesen a Ferrari lesz; szeretnék egy sárga CMC 250 SWB-t, egy fekete Kyosho 365 GTB4-et, nagyon hiányzik a #56 125S is. aztán ugye jönnek az újdonságok; FF, 308 GT4, CMC California. ha ezeket mind ki tudnám pipálni, jövő ilyenkor nagyon boldog lennék.
most viszont úgy adódott, hogy a legutóbbi börzén egyik kedves gyűjtőtársunk hozzámvágott pár modellt "add el őket, én nem érek rá szórakozni velük" felkiáltással. volt ott minden, a szakadt 365 GTS-től kezdve klasszikus bburagonarancsra fakult 250 TR-ig, de a legérdekesebb ez a 328 GTS volt, gyakorlatilag új állapotban, hibátlanul.
nem azt mondom, hogy nem fogott rajta az idő, hogy nem látszik rajta a kor, de ha belegondolunk, hogy egy 1992-es kiadású modellről van szó, bizony vannak rajta akkori szinten áll-leejtős megoldások. a formák nagyjából rendben, a felnik méretei is passzolnak az eredetivel. a színe szép, sajnos a teljes auto módba kapcsolt fényképezőm rózsaszínt akart belőle mindenáron.
talán picit mintha az orra lenne egy hangyányit hosszabb és szögletesebb a kívánatosnál, de ennyi hibát elnézek még neki, mert engem meg lehet venni olyan apróságokkal, mint a szép körbefutó fekete csík.
viszont azért objektív szeretnék lenni legalább egy minimális mértékben, ezért elismerem, hogy közelről nézve az eleje nem a legszebb nézete az autónak. a kis ködlámpák túl szögletesek, a rács nem illeszkedik szépen, a Ferrari embléma hatalmas. nem követelmény ugyan, de jó poén lett volna, ha nyílnának az első lámpák, de sajnos fixek.
hátulról nézve jön a szépítés. itt nincs gond a formákkal, a lámpák, a feliratok, a lökhárítók szépek. egyedül talán a kipufogóvégekbe lehet belekötni.
a lámpák nekem annyira tetszenek, hogy csináltam még egy képet róluk. nem csak két műanyag korong, rendesen meg van adva a módja. gumitömítéssel a karosszériához rögzítve.
mostanában gyakorlatilag minden HW Elite modell bemutatójánál lehet mutatni olyan rácsot, ami egy picit mindig helyrehozza az adott modell renoméját. a rácsozási mánia ansonéknál is megvolt, igaz, picit más területeken, és más anyagból, de van olyan megoldás itt, ami egy sokkal jobbra tartott modellen is csak egy festett műanyag lap. persze az ember félve nyúl ezekhez az öreg műanyakorhoz, enyhén lötyögnek is a helyükön, de én azért megemelem a sipkám, nna.
a felni-gumi párosra sok rosszat nem tudok mondani, de sok jót sem. nekem nem tetszenek, a gumiba öntött feliratok, szívem szerint itt is szívesebben láttam volna, ha nincsenek.
amik vannak, és nagyon jó, hogy vannak, azok az ablakkeretek. elöl is a szélvédőnél, meg itt oldalt is, az ajtókon. az oldalsó index egy kis narancs plexidarab, amiért jár a plusz pont, amit rögtön le is vonok a pirosan hagyott oldalsó levegőbeömlő nyílás miatt.
az első pótkeréktartó sok meglepetést nem tartogat. egy fekete műanyagból öntött betét van benne egy pótkerékkel.
annál érdekesebb a beltér. az ajtók természetesen egykaros zsanér segítségével nyílnak, de már van több darabból álló ajtókárpit, ami feldobja az összképet. sajnos az anyagok nem a legszebbek, és a varrás imitálása sem sikerült a legélethűbbre.
ha már az anyagok; a beltér megítélését beárnyékolja az ajtóknál és a padlónál alkalmazott műanyag csillogó felülete: olyan, mintha tojássárgával lenne átkenve az egész. a frissen kisült sajtos pogácsák ilyenek anyósom sütőjében.
ez a jelenség teljesen elvonja a figyelmet a beltérről, ami a maga egyszerűségével még jó is lenne, de a műszerfal meg olyan, mintha megolvadt volna a napon, a formák ellágyultak, nem elég határozottak.
a motornál igyekeztek egy kis pluszt adni a húsz éve is modellt gyűjtőknek; ez lett a szép színes szelepfedél, meg a szép szabályos gyertyakábelsor. ezek jól levonják a figyelmet a motortér egyéb részeitől, amik elég sematikusra sikerültek. a hátsó csomagtartó bőr takarója nem nyitható.
a végén ugyan kiszakadt belőlem a kritikus énem, de még mindig úgy vélem, hogy a korához képest ez egy nagyon szuperül sikerült kis autócska. a külső tisztességesen meg van oldva, ráadásul néhány akkoriban nem magától értetődő részlet is kidolgozásra került. az is látszik, hogy a belső terekre nem helyeztek akkora hangsúlyt. ezekkel a hibákkal is lehet szeretni, mert úgy érzem benne van az a kis lélek, amit manapság sok modellből hiányolunk.
