Ferrari 1:18

amíg el nem készül az igazi bemutató, addig felteszek három barátkozós képet róla. elnézést a minőségért, de este lőttem őket, minimális fényben.

egyelőre megy a barátkozás a 458 Italiával...

lassan-lassan talán egyszer ez a gép is kézközelbe kerül. lehet, hogy okoz majd álmatlan éjszakákat a mennyiségi limitet felállítóknak, mert szerintem igencsak gusztusos darab. persze, akinek ez nem elég, az szépen megvárja a GMP verziót, de így, képek alapján azt tudom mondani, hogy talán végleg kezdi a Mattel Elite szériája levetkőzni a bénakacsa jelzőt. persze, lehetnének finomabbak, vékonyabbak a lemezek szélei, picit részletesebb a motortér, de minden modell azért születik, hogy egyszer majd valaki alkosson nála sokkal jobbat.

ezúton köszönöm Xapa mesternek az üzlet létrejöttét, ami által két ismerős gép futott be hozzám. a sárga 328-as Petryx kollégának lehet ismerős, a piros meg nekem, mert tőlem indult útjára, hogy visszatérjen hozzám, majd pár nap pihenő után megtalálja a legújabb gazdáját.

többszörösen örömteli pillanat volt, amikor a kezembe foghattam a Kyosho vadiúj HighEnd szériájának első darabját, ezt az ezüst 250 GTO-t. egyrészt örültem, mert mindig öröm új, rég várt Kyosho-t kézben tartani, másrészt örültem, mert ez a modell a bizonyosság, hogy a jövőben is lesznek Ferrarik a Kyosho kiadásában. persze mindenki tudja, hogy ez a GTO nem egy új modell, hanem a nemrégiben megjelent picit okosított, finomított verziója. borsos áron, új széria védőszárnya alatt, új csomagolásban. adja magát a helyzet; hasonlítsuk össze a donorral!

messziről nézve, aki nem tudja, hogy pontosan mit kell nézni, meg nem állapítja, hogy melyik gép melyik. persze árulkodik a fényezés, de ha a nemsokára megjelenő piros mellé leteszünk egy régebbit, akkor nehéz helyzetbe kerülhetünk. erre mondják, hogy a változtatások minimálisak.

magára az alapmodellre nem is vesztegetnék szót, már leírtam róla a véleményemet: tökéletes. nézhetjük balról, jobbról, alulról, felülről, bárhonnan, az egyik legjobban sikerült modellről van szó. ráadásul megjelent 5 változatban, mindegyikben van egy-egy kis trükk, amitől vonzóbb lehet valakinek, mint a többi négy. könnyű megtalálni az igazit, de a fanatikusok is meg tudják magyarázni, ha az összeset beszerzik.

nna, ebből kellett még többet kihoznia a japánoknak. hogyan csinálták?  nyilván a karosszériához nem nyúltak, senkinek nincs kedve ($) új öntőformát készíteni. de nem is az apró kis fényforrásokat cserélték, azok ugyanis változatlanok. persze a fényszóró más, de nem minőségében jobb.

oldalról, az ajtón sincsen semmi különös változás. az eredetin sem lehetett belekötni, itt sem. élénkebb fantáziával megáldottabbak számon kérhetnék az elcsúsztatható ablakot, de ahhoz valami mechanika kellene, azt eldugni valahová, ami miatt elveszíthettük volna a szép, finom, vékony, kecses ablakkeretet.

az első változás, amit észreveszünk, az a tanksapka; behódolva a divatnak, nyithatóvá tették. ami egyáltalán nem baj, mert nagyon szépre sikerült. tegyük hozzá, hogy az eredetin is ott volt a lyuk a karosszérián, csak a sapkát kellett lecserélni egy okosabbra.

kereket viszont nem cseréltek. minek is, hiszen a régi felett picit sem járt el az idő, sőt; tessék mindenkinek ilyen szépet csinálni!

a legnagyobb, legfeltűnőbb változások a motorháztető környékén találhatók: fotómaratottak a kis lefogópöckök, bőrnek látszik a bőrcsat, a légbeömlő előtti plexi vékonyabb, részletesebb. az ablaktörlő is fotómaratott, ráadásul nem a Mattel féle kétdimenziós fajta, hanem érdekes, izgalmas, lehetelfinom, szép darab.

ugyanilyen kis részlet a fény megcsillanása a sárga Ferrari emblémán. igen, nem festés, hanem egy külön odabiggyesztett, kis pici kidomborodó izécske. nem egy atomkori újítás, de nekem talán ez az ötlet teszik az egész autón legjobban.

a csomagtaróban is történt változás: a régi, a motorház csatjaihoz hasonló műanyag szíjakat bőrhatásúakra cserélték.

a motortérben sok apró dolog változott, de ezek tényleg csak akkor tűnnek fel az embernek, ha egymás mellett nézi a két autót. vékonyabbak lettek a kábelek, néhány kis alkatrész, cső szebben kidolgozott, van pár megfestett részlet, de az alapok természetesen ugyanazok.

lehetne képrejtvény is, hogy keressük meg a képen elrejtett N darab különbözőséget. én két részletet találtam: az ülések más anyagból vannak, és mintha a váltókulissza is kapott volna egy külön betétet.

most kellene jönnie egy elmélkedésnek arról, hogy megér-e ez a pár változtatás ennyi plusz pénzt, de ezt mindenki döntse el magának. vegye kézbe, nézze meg, hasonlítsa össze a régivel, aztán fizessen, ha még van hely, ahol lehet kapni. véleményt mondok azért: szerintem az a baj, hogy már az eredeti 250 GTO is "túl jóra" sikerült, ezért tűnhet kevéskének az elvégzett módosítások száma és milyensége. ilyen alapokon, ennyi idő alatt nagyjából ezeket a javításokat lehetett eszközölni. ahogy az előzetes képeken láttam, az F40-es már jobban fog különbözni a sima verziótól. majd meglátjuk, én drukkolok.

már lassan egy hete, hogy megérkeztünk az általában napfényes Korfuról, ideje valami kis posztot rittyenteni ide, mert még a végén azt hiszi valaki, hogy belefásultam a bloggolásba, vagy annyira lekötnek más dolgok, hogy alig van időm ezt itt karbantartani. ez mondjuk igaz.

a ritkábban jövő bemutatókért cserébe most egy igazi kis vizuális merénylet következik; ha újra elővenném a mesekönyves sablont, akkor azt találnám leírni, hogy Hófehérke aranycipőben. igazából persze csak egy Bburago F50-es. ami csakis a színe miatt került hozzám. még a régi irodaházban volt a börze, és éppen egy fehér Bburago 360-ast vittek el előlem a szemem láttára valami nevetséges összegért, ezért mérgemben erre esett a választás.

arról nem pontosak az infóim, hogy ezek az aranyszínű műanyagok gyárilag ilyenek-e rajta, vagy valami ügyes mesterember pingált át mindent rajta. ha így van, alapos és szép munkát végzett. de itt vannak jobb Bburago-ismerők nálam, ők majd megmondják.

most kellene ide egy kis merengés a régi modellek hendikeppjéről, magáról a múló időről, meg, hogy ennek szellemében kell értelmezni ennek a gépezetnek is az összes jóságát, illetve hibáját. sajnos hiba akad bőven.

ezen a képen látható legjobban a legnagyobb baki, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy szarvashiba. hatalmas, sokpontos, ilyen falra, múzeumba való, kis táblával a fán, amire rá van szögezve: a motorháztető nem olyan, mint az eredeti autón. itt, a modellen függőleges az illesztése a hátsó kerék előtt, az eredetin pedig ferdén, hátrafele indul, és kettéosztja a sárvédőívet. lehet, hogy valamit így lehetett egyszerűbben, olcsóbban kifröccsönteni, de ez már 14 évvel ezelőtt sem volt túl elegáns megoldás.

ahogy az autó egészének általános kidolgozása is sajnos az átlagos Bburago szintet is alig-alig éri el. félretéve az F50-nel szembeni általános ellenérzésemet mondom ezt. az illesztések finoman szólva is nagyvonalúak, a nyílások elnagyoltak.

az első lámpákat rögzítő kis apró pöckök nagyon jól látszanak, ahogy az is megfigyelhető, hogy sajnos az emblémát ezúttal sem sikerült pontosan a helyére ragasztani.

ha már ragasztás: az oldalsó indexek kicsi kis matricák. ha már nem volt erő odafesteni valamit, vagy apró dudort képezni, inkább maradt volna el. mert csúnya. főleg, ha a matrica már kellően besárgult. annak a  bizonyos múló időnek a vasfoga.

de a slusszpoén csak most jön: Giovanni biztosra ment: kétszer lőtte fel a lovacskát, ha az első nem tetszik a kuncsaftnak, ott a második. egy szavunk sem lehet.

a kerekeknél az aranyszínű festés uralkodik, teljesen elfeledteti velünk, hogy bármi más eszünkbe jusson róla. ülünk, mint egyszeri szarkák az ékszerboltban; vakít minket a csillogás.

a feliratok, az emblémák is mind-mind ilyenek.

a hátsó rács picikét műanyagosra sikerült, talán ránézésre egy kóláskupak anyagát lehet benne felfedezni. a lyukak sem igazán mérethűek, a lámpák picit ránézésre készültek, saccperkábé.

a jó olasz mesterek a tükörlap ragasztásánál is letették a névjegyüket. tudom-tudom, hogy szépen ki lehetne ezt javítani, de így vettem, ilyen marad. modelleket gyűjtök, nem autókicsinyítéseket, a hibáikkal együtt szeretem őket.

az ajtók karosak. természetesen. de érdekesen karosak, mert egészen picike a mechanika, nem nyúlik ki az ajtó az autó mellé a levegőbe. mintha valami zsákutcába jutott ajtónyitási útkeresést látnánk.

nna igen, a belseje... sokatakarás. megint szarka. de most a farka. ezek a rücskök, a fényes fekete, izzadós műanyagok. pedig a kormány egész gusztusos. mondjuk csak a közepe.

ha a beltér problémás, akkor mit lehet erről elmondani? ez lenne az első fedél előtti "csomagtartó". eszembe jutott a vicc arról, hogy hogyan lehet betenni egy elefántot a hűtőbe. az utolsó utasítása: csukjuk be a hűtőautót. itt is hasonló műveletet javaslok. csak örökké túlélő elefánttal, ami miatt soha nem kell újra kinyitni.

a motortérben színesszagos kavalkád uralkodik. majdnem minden ugyanabból az anyagból, készült mint a rács a hátfalon. emiatt sajnos messziről látszik, hogy műanyag az egész. nincs semmi fémes hatás, de még csak törekvés sem rá. nem lehet nem észrevenni az elbaltázott fedél miatti extra réseket a sárvédők előtt.

hogy is van a mondás? nincs ronda nő, csak kevés alkohol? kéretik hozzá egy üveg finom vörösbor. nyalogatni, ízlelgetni, kicsi, apró kortyokban lassan lenyelni. nagyjából a harmadik pohár után, kellő távolságból azt lehet már rá mondani, hogy szép. vagy ha szépnek nem is látnánk, de elfogadnánk a hibáit. hiszen tökéletes modell nincs, tökéletes régi modell sosem volt, a tökéletes régi Bburago léte pedig komoly zavarokat okozna az erőben. mindenkinek szép napos hétvégét!

mostanában teljesen a 308/328 bűvkörében lebegek. még mindig. az utóbbi nemtudomhány autómból legalább négy ebből az alomból került ki. sárga 308 GTS, párizsi GTB, Magnum GTS. meg ez a kis szürke egérke, ez a Kyosho 328 GTS.

sokáig nézegettem Dezsőnél valamelyik börzén. hogy jó lenne, jó lenne, de drága. forgolódtam éjjel, hogy ejj, de el kellett volna hozni. de nem, jól tettem, vannak az életben sokkal fontosabb dolgok is, marad ahol van, majd egyszer lesz ilyenem. a birtoklási vágyam küzdött nagy csatákat a realitásérzékemmel és a lelkiismeretemmel. ez így ment vagy három börzén keresztül. aztán végül hazahoztam.

így lett 328 GTS-em. amit azóta is próbálok megkedvelni, de nem megy. ugyanaz a helyzet vele, mint az F50-nel; annak ott van az F40, ennek pedig a 308. egyszerűen nem tud kilépni az árnyékából. a tönkretett, levágott orr, a karakterét vesztett hátsó lökhárító, a hiányzó légbeömlők, a kiherélt kilincsek, a színre fújt tetőoszlopok. ezekkel van csak bajom.

persze a Kyosho erről nem tehet, ők mindent elkövettek, hogy a modellt kritika ne érhesse. a tipikus, első ránézésre, vagy akár csukott szemmel, szagról is felismerhető érzést nyújtja: nagyon ott van. sztenderd kiosó.

sajnos semmi több. ennél a Kyosho modellnél éreztem először házi feladat fílinget, a komolyan, de minden lelkesedés nélkül elvégzett munka kesernyés utóízét. amitől a végeredmény persze lehet még hibátlan, de valahol mégis mindenki tudja, hogy a diák ezúttal csípőből, rutinból oldotta meg a dolgot, nem lelkesedéssel és szorgalommal.

az egész modell olyan, mint az igazi 328-as: mintha vették volna a meglévő alapokat, ráaggatták volna a fészliftet és hátradőltek volna. itt van például egy 308 fenék más lökhárítóval. szép-szép. persze, hogy szép. hiszen Kyosho.

jajj, ez az orr. büntetés. de korrektül van kialakítva. szép az embléma, szépek a lámpák, finomak a kis részletek.

természetesen nyílnak az első lámpák.

a tükör is ismerős lehet a 308-asről.

aki figyel, láthatja a különbséget; a szuper kis füles kilincsből ilyen szögletes valami lett. önmagában ez sem rossz, de egy jó adag stílus azért elveszett így a szélcsatornában.

a felnik, kerekek, féket teljesen rendben vannak. nincs lelkesítő részlet; olyan, dolog ez, amit öt perc múlva simán elfelejtünk.

nincs szükségpótkerék, teljes értékűt kap a ferrarista. szerencsére a jó japánok odafigyeltek, hogy a csomagtartóba dobott keréknél ne legyenek a kerékanyák a helyükön. apró kis részlet, de azért, vagy éppen emiatt sokat elárul az alaposságukról.

belül minden fekete. az ajtókárpitok is. ami nagy kár, mert az egyébként nagyon eltalált formákon, anyagokon sokat dobna valami világosabb belső.

egyébként pedig a belső makulátlan, minden a helyén, minden pontos, minden arányos, értékes, finom.

a motore tartogat talán némi izgalmat. a színes kis részegységek, a kígyózó kábelek, csövek, a pici kis táblák egyvelege kárpótol minket.

mert a kárpótlás elkel, sajnos picit szürkére, sablonosra sikerült ez a gép. de félreértés ne essék: nagyon bánnám, ha nem hoztam volna el Dezsőtől.

lehet, hogy sokak számára szentségtörés lesz a téma, de mivel a játékosdobozban hever, felveszem, írok róla, aztán majd megbeszéljük a kommentekben, hogy ki mit gondol róla. szóval adott volt egy nem tökéletes állatopú Revell 250 GTO itthon. az egyik kereke folyamatosan le-leesett, küszködtem a felragasztásával, de nem nagyon sikerült, sőt, látszott, hogy az előző tulajnak is hasonló problémái voltak. egy másik kereke ráadásul fordítva volt feltéve, ott viszont fixen volt a helyére ragasztva, a javítási kísérlet biztos roncsolással járt volna. egyéb, apróbb hibákkal is barátkoznom kellett. ilyen volt a túl laza ajtónyitó mechanika, aminek hatására inkább kiestek az ajtók nyitáskor, mint kinyíltak.

már azon gondolkodtam, hogy felnyomom egyforintosra a vaterára, talán felmegy az ára egészen kétezer forintig, amikor egyik fürdetéskor Benedek fiam kiszúrta magának. egy tonna modell áll mindig halomban nálam, megnézi őket, de sosem akarja elkérni egyiket sem. ezért viszont nyújtózkodott, elég erős kommunikációval jelezte, hogy bizony kell neki. így, ütötten, kopottan, akkor éppen három kerékkel. nem mondom, hogy a modellel szemben érzett ambivalens érzéseim nem adtak löketet, de szerintem azok nélkül is odaadtam volna játszani a gépet.

mindez majdnem fél éve történt. az azóta elszenvedett sérüléseket, a vele szerzett tapasztalatokat, az esetleges jövőben jótanácsokat írnám ide le. mert jómagam is kíváncsi voltam, hogy mire képes egy vitrinbe szánt (kis jóindulattal) dísz egy picitvel több, mint egy éves kisfiú kezeiben.

a három keréren a játéktérre érkezés eleve nem ígért sok jót. egyrészt jelezte, hogy a kerekek eleve nem a legstabilabbak, másrészt a tologatásnál fellépő nyomás, terhelés rögtön nem négy-, hanem csak három részre oszlott.

így egyértelmű volt, be is igazolódott; a maradék három kerék sínylette meg legelőször a nem rendeltetészerű használatot.

a legutolsó kerék járt a legrosszabbul. gyakorlatilag amíg a többi vagy kiesett, vagy tengelyestől kitört, ez, amelyik a legmasszívabbnak bizonyult, a küllőknél engedte el magát. gyakorlatilag elemeire szakadt szét. ami elég veszélyes, mert  a darabok egyrészt szúrnak, másrészt picik, tehát nem nagyon venni észre, ha nem szedi össze azonnal, az ember fia, a piciséggel pedig a lenyelés veszélye is jócskán megnő.

ezek a vasak azért elég nehezek. főleg egy másfél évesnek. sokszor furdul elő ezért a kanapéről leszedés közbeni elejtés, vagy csak úgy szimplán eldobás. egy ilyennek lett áldozata a két hátsó kipufogó. a képen azért látszik, hogy nem a fiam törte le legelőször, volt más javítva.

a lámpa hiánya szintén egy rossz szögben történő landolás eredménye.

az ablaktörlők nem zuhanástól görbültek el, egyszerűen csak ezen a környéken van fogás a modellen, ha egy kisgyerek cipeli. elengedéskor, nem ledobáskor pedig a gép úgy csúszik ki a kézből, amit hosszú távon ezek a kis műanyag nyelek rosszul tűrnek.

a fedelek megint csak a földhözverődés miatt lettek kukába valók. megállapítható, hogy a szokásos silány műanyagok tartják a 64-es GTO fedeleit. javíthatatlanok.

ami a jó a rosszban, az az, hogy a motor és a pótkerék szavak könnyebben tanulhatók, mert immár nagyon szem előtt vannak.

a modell legvédettebb része a beltér. nincs kitéve közvetlen fizikai hatásnak, ami látszik is rajta: hibátlan. az ugyan ajtók naponta többször leesnek, de azokat csak vissza kell pattintani. ami gyakorlatilag szintén hibátlan, az a fényezés. vannak apróbb karcok, de nagyon jól bírja az edzést.

kijelenthető, hogy ez a gép tényleg nem kimondottan játék, elég rosszul tűni a mindennapi játszás során előforduló szituációkat. de Benedek fiam valamiért még így is, ilyen keréktelen, ütött-kopott, szétbontott állapotban is nagyon ragaszkodik hozzá, amivel nekem is több örömet szerez, mintha kitettem volna a polcra, vagy eladtam volna bagóért valahol.